Dolawayo Ajussi (2016–2016) 90% 4★

Az igazat megvallva, az első két rész után nagyon sokáig hezitáltam, hogy megnézzem-e a további tizennégy részt. Majd a minap elszántam magam rá, hogy adok neki még egy esélyt, hátha. Örülök, hogy így döntöttem, mert egy nagyon szép és mondanivalóban teli sorozattal lett gazdagabb a kedvencek gyűjteménye. Azt nem állítanám, hogy hibátlan az alkotás, sőt, a logika sok-sok helyen egy az egyben hiányzik belőle, valamint a vége felé az az érzése támadhat a nézőnek, hogy bizonyos dolgoknak nem volt alapja, amik úgy történtek, ahogy.
Az egésznek sorozatnak szíve-lelke volt és sok szerethető karaktere. Kiváltképpen értendő ez a két főszereplőre, mind eredeti formájukban, mind az új testüket éppen felfedező inkarnációjukban, akiknek szembe kell nézniük a múltban elkövetett hibáikkal, hogy meg tudhassák a maguk módján menteni hátra maradt szeretteiket. A gengszter, aki nem is olyan rossz fiú és a szerencsétlen balek, aki nem is annyira figyelmes, mint azt gondolta. Szép jellemfejlődésen mennek keresztül a részek folyamán, ahogyan egyre inkább kiderülnek a háttérben húzódó szálak. Az alakítások pedig még inkább hozzátesznek ahhoz, hogy könnyen átélhető és végtelenül szerethetőek legyenek.
A mellékszereplők között is akadtak szép számmal jó karakterek. Az egyik kedvencemet nem szeretném elspoilerezni, csak annyit, hogy minden prológusban benne volt az utolsó részét leszámítva. és még ő is hatalmasat változott. Érződött, hogy a készítők a karakterekre nagyon odafigyeltek. A jóképű férfiakért bolonduló stewardess-ként öltözködő kicsit mogorva, ám annál jószívűbb angyal, valamint Gi Tak egész kompániája is sok vicces pillanatot okoztak az embernek. A legfőbb gonosz pedig valóban olyan akasztófavirág, aki miatt nem bánkódunk. Kellőképpen gusztustalan és undorító figura ahhoz, hogy gyűlölni lehessen, akinek megvan a maga motivációja, mitől lett olyan, amilyen. És a kisebbik rossz… mondjuk úgy, hogy nem véletlenül fél tőle az ex-felesége annyira.
Külön pozitívum, hogy kapott egy szép nagy fricskát a koreai idol-szféra Yi Yeon karakterén keresztül. Az, hogy mennyire a látszaton múlik minden ebben a külön világban, remekül ki lett hangsúlyozva, és egyetlen rágalom, pletyka mennyire tönkreteheti a benne élők életét, amiből kilábalni szinte lehetetlen. Továbbá tetszett a két főszereplőn keresztül az a gondolat, hogy van, amikor célszerű elengedni a múltat, és átgondolni mindent, amit ez idáig tettünk az életben. Sok egyéb apró kis dolog volt, amik még inkább emelték az élvezeti faktort, amibe beletartozik a humor. A színészi játék és a látványvilág is pazar, akárcsak a zenei aláfestés.
Viszont, ahogyan az elején is említettem, volt itt sok logikai bukfenc, aminél nem értettem, ez most hogy van akkor. És azt sem szabad elfeledni, hogy a sorozat második felére kialakított konfliktus egy jelentős rész mindenféle felvezetés nélkül lett beemelve a cselekménybe, így valószínűleg lesz értetlenkedés egyes helyeken. És igazából volt egy karakter, akivel nem tudtam végül mit kezdeni, Young Soo felesége, Da Hye. De az is megkérdőjelezhető, honnan tudta a kislány az igazat.
Szóval nem tökéletes a sorozat, viszont a kissé drámaibb hangulatú, sokszor vicces, még többször szomorú sorozatok kedvelői nyugodtan fogjanak neki. Amiatt a keserédes utolsó rész miatt pedig erősen ajánlom figyelmetekbe a százas csomag beszerzését.