Django (1966) 74% 32★

Az amerikai westernekhez képest, nyersebb, durvább, erőszakosabb film. A korszakban ilyeneket csak az olaszok csináltak, és milyen jó hogy csinálták. Nincs pátosz, magasztos hős, csak egy fickó aki bosszút áll/megment/pénzért öl (nem kívánt rész törlendő). Egyszer mindenképp megéri.

Corbucci munkásságában elég könnyű eltévedni. Ha rossz helyre nyúl az ember, máris egy westernvígjátékban találja magát – meglehetősen feszengő érzéssel, ha a Leone-féle kemény, férfias vonalra számított. A Django szerencsére nem ilyen: A halál csöndjénél talán kevésbé keményvonalas és nyers, de erőteljes, magát a műfaji keretek között is komolyan vevő (habár több műfaji kelléket nem, vagy egészen egyedien használó), maszkulin és rendkívül erőszakdús alkotás, amely viszont nem nélkülözi a finom érzelmességet sem, ha a helyzet úgy kívánja. A maga idejében akkora siker volt, hogy tömegével jelentek meg az epigonok akkoriban soron gyártott utánérzései, Django branddé vált. (Ilyetén népszerűsége a mai napig, ha nem is töretlen, de fennmaradt, lásd Tarantino 2013-as változatát.)
Ha Leonét szeretjük, amiért képes elvonatkoztatni a kétpólusú, fekete-fehér karaktervilágtól (ami az amerikai westernnek kevés kivétellel – pl. Peckinpah filmjei – kimondottan sajátja), a Djangót is szeretni fogjuk: a film bizonyos pontjain nehéz volna megmondani, ki a nagyobb rohadék. De az olasz western nem is a szimpátia árán magasztosítja fel hőseit, antihőseit.

Ivós játékot játszottunk rá xD úgy jí volt xDDD