Die Farbe (2010) 69% 9★

Borzasztó hangulatos, nyomasztó és sötét. Jól esett.

Szerintem az a legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy a fekete-fehér kontraszttal ellátott képi megoldással pont a címszereplő idegen színt nem tudták ijesztőnek beállítani, így az egész baljóslatú hangulat kontraproduktívvá, hatástalanná válik. Mellesleg ez a háborús korkép adhatott volna valamennyi pluszt, de inkább éreztem szükségtelennek, amire az amatőrnek ható rendezés és az átlagos színészi munka csak még jobban ráerősít. A végére próbálkozik előrukkolni néhány paráztatósabb, vagy ha úgy tetszik színesebb momentummal, de a fent említettek részletek miatt pont hogy a visszájára sül el.
Teljességgel felejthető, nem úgy, mint Richard Stanley 2019-es remake-je, ami minden szempontból magasabb szinten van, és sokkal emlékezetesebb, rémisztőbb élmény.

Ha már Lovecraft nyomán született ez a film, akkor csak nem lehet rossz. Valahogy így vágtunk neki.
A hangulat a fényhatások, a zene és a történet miatt nem evilági. Habár emberek szerepelnek benne, nincsenek Ctulhu-k és társai, a félelmetesség, a misztikum grandiózus. A német nyelv talán még különösebbé teszi és az a gyönyörű alpesi táj.
A vége megint megmagyarázhatatlan, bámulsz magad elé és várod hogy felvillanjon az a foszforeszkáló fénycsóva.
Szerintem a kútvizet kerülni fogom és ha túl nagyra nő egy körte, azért nem biztos, hogy beleharapok…

Fiatal srácok ülnek az erdei éjszaka sötétjében egy tábortűz körül. A szemükre már nem hagyatkozhatnak olyan erősen, ezért kénytelenek más jelekből olvasni, egymás rezdüléseire ráhangolódni. Egyikük belekezd egy horror történetbe, szép hosszúra nyújtja. Tele van túlzó, fiktív, megmagyarázhatatlan elemekkel, amit nem lehet komolyan venni, de akkor, ott mégis működik, a hangulata mindenkit magával sodor a…

Na ez a film, nem az a film

Pontosabban, a felvázolt körülmények (mesélő) és a túlzó, hihetetlen történet megvan, csak éppen nem szippant be és nem visz magával, hanem elalszol a tűz mellett. Velem legalábbis így történt. Ezért részben a fekete-fehér látványt okolom, pedig épp arra számítottam, hogy hozzátesz.
Volt a film hangulatában végig egyfajta formalitás, kimértség, távolságtartás, amit a lassú tempó, a nyelvezet, az elszigetelt kis falu és a főszereplő, mint idegen a környéken már elég rendesen megalapoztak. De a f-f kép még tovább növelte a távolságot, olyannyira, hogy engem is távolabb lökött attól a határtól, ahol még egyáltalán érdekelt volna mire fut ki a történet.

Nem tudok másra gondolni, minthogy ezzel a f-f látvánnyal próbálták még tovább fokozni a kontrasztot, hogy ezáltal még kiugróbb lehessen a Szín színe :D Felesleges volt, már csak azért is, mert vagy eleve a számunkra látható színtartományba tartozik, tehát mindenképpen láttuk volna. Vagy pedig úgy módosította a szereplőket, hogy abban a tartományban is lássanak, ahol normál ember egyébként nem látna. Ebben az esetben pedig nem kellett volna mutatniuk semmit.

Nem tudom, ezen még gondolkoznom kell. Bár ezt a novellát nem olvastam, amennyire ismerem Lovecraft írásait, valószínűleg nagyon jó adaptáció a film. Teljesen lovecrafti a hangulata, szépen lassan építi fel a feszültséget és halad a végkifejlet felé. Nem magyarázza meg a történteket töviről-hegyire (van is amit nem értettem), ahogy az író sem szokta, ráadásul megtartja a narratív formát is: az események nagy részét csak az egyik szereplő elbeszéléséből tudjuk meg, így ránk van bízva, hogy a filmbeli hallgatósággal együtt szkeptikusan fogadjuk-e az elbeszélt történetet, vagy hiszünk neki.
Nagyon jó húzás volt fekete-fehérben forgatni az egészet, így sokkal hatásosabb lett.