Az örökbeadott 15 éves Lux eddigi élete során nevelőszülőktől nevelőszülőkig sodródott, míg végül úgy döntött, saját lábára áll. Ám az önállósodáshoz szükséges jogi huzavona során kiderül, hogy biológiai apja a harmincas éveiben járó Nate Bazile, anyja pedig a helyi rádió sztárműsorvezetője,… [tovább]
Kedvencelte 16
Várólistára tette 59
Kiemelt értékelések
Kicsit csalódott vagyok. Csalódott, mert szerettem ezt a sorozatot minden hibájával együtt, és sajnálom, hogy olyan hamar vége lett. Mérges vagyok, amiért elkaszálták, mert még bőven volt benne potenciál, és olyan hirtelen jött a lezárás. Még annyi mindent ki lehetett volna hozni belőle. Kár érte. :/
Annyira, de annyira aranyos ez a sorozat! :) Britt Robertson szerintem elképesztően jól mutat ebben a szerepben, de esküszöm, az összes szereplőt imádtam. Egytől-egyig eltalálták a karaktereket, abszolút passzolnak egymáshoz is, egyszerűen szuperek.
Az alapszituáció érdekes, és szerintem jól is jöttek ki belőle, megkedveltem Austin Butlert, pedig azt hittem, ez nem lehetséges, Shaun Siposba pedig menthetetlenül beleszerettem. Mikor volt egy mellékszerepe a Vámpírnaplókban, én olyan lelkesen néztem a sorozatot, mint soha máskor :D
Az egy csillag levonás sajnos annak szól, hogy elkaszálták a sorozatot, ezért az íróknak kényszerből a végére egy „két évvel később” jelenetet kellett írniuk, hogy megkapjuk a méltó lezárást, csak sajnos így lemaradtunk a két év az eseményeiről :( Ettől függetlenül egy kis könnyed szórakozásnak ez a sorozat egyszerűen tökéletes! :)
Kedves, eseménydús sorozat, ami már az első egy-két rész megnézése után belopta magát a szívembe.
Iszonyú jópofa sorozat. Ez az a tipikus, bármelyik kamasszal megtörténhet, hogy az első aktusnál teherbeesik és jobb esetben szül egy babát. Csakhogy itt kissé összekuszálódtak az események. A történet vicces, szomorú, elgondolkodtató is, ki hogy reagálna bizonyos helyzetekben.
Szereplőgárda számomra ismert – Cate a Roswell sorozatból, Ryan a Dawnson és a haverok-ból, Baze pedig Dr. House és True Calling-ból.
Népszerű idézetek
A világon egyedül csak saját magadra számíthatsz. Ha másképp gondolod, annak csak fájdalmas csalódás lesz a vége.
Ryan: Ha már őszinték vagyunk, hát, utálom azt a pesto-s tésztát.
Kate: Én is az leszek: utálom az inged. Úgy nézel ki benne, mintha melled lenne.
Ryan: Talán kölcsönvehetnéd.
Gondolj erre úgy, mint egy jó cselekedetre. Tudod, mint amikor felajánlod a hajadat vagy az öregemberekkel lógsz.
Nem adhatsz házassági tanácsokat facérként. Az olyan, mintha szextanácsadó lennél úgy, hogy még szűz vagy.