Egy lovassági parancsnokot egy népszerű tiszt halála miatt hibáztat a saját csapata, és emiatt bizonyítania kell az emberei előtt az erődjük elleni indián támadás során.
Csak a bátrak (1951) 2★
angol
Szereposztás
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Ez a bizonyos „halott indián a jó indián” jelige manapság ugye nem fekszik már jól, ebből kifolyólag el is tudom képzelni, hogy az ennek jegyében levezényelt klasszikus westernek egy része hamarosan ki is kophat akár a kollektív filmes panteonokból. Világért sem relativizálnám ezen filmek politikai inkorrektségét, csak nehéz átsiklani felettük, ha jók…
Márpedig a Csak a bátrak főként a korszakos mércével nézve szerintem egészen jó kis darab. A benne bemutatott csapda-szituáció persze ismerős lehet millió más filmből, mégsem tűnnek ezek a visszatérő panelek elhasználtnak esetében.
Kimondottan előnyös vonása, hogy igen bátran filmezték és komponálták a konkrét akciójelenetek szintjén. Ahogy arra a hivatalos kritikák is kitértek, a film bizony durva, még mai szemmel is, erőszakos vonásai mintha kiütnének a patinás fekete-fehér felszín alól.
Gregory Peck Steve McQueent előlegező hideg, cool kisugárzása uralja a mozi hangulatát, még a minden klasszikus színészt indirekt öregítő Fülöp Zsigmond hangján megszólalva is egyszerre bámulatosan menő és mélyen drámai szinte minden megmozdulása, gesztusa. Erről szívesen áradozna többet az ember, de nincs sok értelme, hisz Peck karrierjének első két-három évtizedében ez a nagyon kedvelhető kisugárzás szinte állandó kulcsmotívuma volt a filmjeinek.
A mellette felvonuló kísérők játéka kielégítő, de érzésre nincs, vagy csak nagyon halványan csillan fel az az időtállóság, ami a főszereplőt legendává tette. Ezzel együtt jó nézni a Csak a bátrakat, jellegzetes műanyagszagú díszletei és egész esztétikája bájos hangulattal vértezi fel – ez nem egy időtálló, hanem szerethetően öregedő film, ami hetven év elteltével már alig-alig veszélyes (bár mint írtam, néha elég durva), de minőségében még mindig kikezdhetetlen. Ráadásul a filmet elindító szerelmi konfliktus és félreértés annyira erősen gyomorba térdeli a nézőt még mindig, hogy utána a finálé spoiler majdhogynem felér egy csalódással is.
Nagy pirospont jár Franz Waxman kompozícióért, a zenei aláfestés nagyszerűsége jó értelemben kihallatszik bizonyos jelenetek alól, plusz élvezeti faktort adva a filmélménynek.
Tetszetős, régimódi, de egyáltalán nem margóra írható film a Csak a bátrak. A régisulis westernek kedvelőinek ajánlható, Peck híveinek egyenesen kötelező.
