Creep 2 (Creep 2.) (2017) 12

Egy munkát kereső videóművész egy távoli erdei házba autózik, hogy találkozzon egy férfival, aki sorozatgyilkosnak vallja magát. Ám miután beleegyezett, hogy vele töltse a napot, hamarosan rájön, hogy halálos hibát követett el.

Képek 1

Szereposztás

Desiree AkhavanSara
Karan SoniDave
Mark DuplassAaron

Kedvencelte 1

Várólistára tette 13


Kiemelt értékelések

BeL1eVe 

Reméltem, hogy a 2. rész hozza majd az első rész által lefektetett színvonalat, arra viszont nem számítottam, hogy túl is tesz rajta. Rohadt jót tett a folytatásnak, hogy ezúttal egy olyan főhősnőt kaptunk, aki eszes, motivált és aki nem hogy nem rezelt be egy látszólag manipulatív pszichopata elmétől, de még a biztonságérzetére, elsődleges titkos terveire is hatást tudott gyakorolni. Patrick Brice, Mark Duplass-szal társulva újfent figyelmet igénylő, odaszegező interakciókat, dialógokat formált, amikben rettentően el tudtam mélyülni. A mindössze 76 perc alatt néhány működő csavarral is képes szolgálni, Desiree Akhavan abszolút hitelesen, szimpatikusan adja Sara-t, Duplass pedig megint bitang jól hozza ezt a kiszámíthatatlan, beteg karaktert. Személy szerint módfelett örülök, hogy már nemcsak a V/H/S/2 az egyetlen olyan found footage film, ami némileg felülmúlja elődjét. Sőt tekintve, hogy nyitva maradt ez a piszkosul kreatív pszichothriller, így nagyon kíváncsi vagyok az érkező 3. részre, aminél ugyancsak remélek egy masszív szinten tartást.

Kiskakukk 

Rettenetesen untam. Pedig az eleje aránylag izgalmasan indult, de aztán túl sok idő ment el értelmetlen fecsegéssel (úgyis tudjuk, mi lesz az egésznek a vége, illetve, hogy a sorozatgyilkos spoiler).

A második felére betoppant nővérem, és olyan megjegyzéseket tett a filmre, hogy azon legalább jól szórakoztam. Egyetlen jó pontja volt a filmnek: amikor a pasi elkezdi dobálni a madarakat, hogy „Ne pofázzatok bele, ez az én filmem!” :D

És a vége? Meh. -_–

2 hozzászólás
csokidani 

Nem igazan rajongtam az elso reszert, ez pedig kifejezetten untatott.
Ugyanaz a bajom, mint az elozonel. Valami kraft van ugyan benne, de nem sikerul elohozni valahogy…


Népszerű idézetek

hopeisaprison 

Sara: Do you feel remorse with the people you have killed?
Aaron: Um… Maybe a little bit. But I also… I feel like I'm pretty fair to my victims. Like I-I try to give them a warning as to what they are walking into. That's why I put stuff in the ad, like… “Are you a fan of Interview with the Vampire?” Like, I want them to know that I'm dangerous.


Hasonló filmek címkék alapján