Cáfolat (2024–2024) 74% 14★

Ez a sorozat jelenleg nagyon aktuális, hisz olyan fontos témák vetülnek fel benne mint hogy mi is számít hitelesen forrásnak, mennyire hihetőek a másod kézből kapott információk és hogy mennyit adhatunk egy adott ember szavának. A Cáfolat ezen a hét részen át jól szemlélteti hogy egy adott narratíva mennyire a saját képünkre formázható, figyelmen kívül hagyva a tényeket, mások meglátást, és magát az igazságot. Így mindenkit óvva int attól, hogy elhamarkodottan alkosson vélményt, törjön pálcát egy másik ember felett. A történetről nehéz spoiler nélkül írni, de a lényeg hogy a cselekmény két szálon fut, a múltban és a jövőben, és ezek remekül vannak egymásba fűzve. Lassan már egy saját filmes műfaj lehetne a „nézzük ahogy a gazdagékat megbüntetik”, és tényleg van benne valami szórakoztató, nézni ahogy egyre jobban széthullik a világuk. Érezni hogy mentális lényegébn senki sincs a topponn a sorozatban, így nagyon senki sem szimpatikus. De a történet vezetés nagyon jó, és a rejtélyt, a feszültséget végig fenn tartja a sorozat, így könnyen visz magával a cselekmény. Sokáig nem lehet sejteni hová fut ki ez az egész, de aztán a végén szépen összeáll minden, és visszatekintve tele voltak a részek nyomokkal, jelekkel, amik megalapozták a finálét. A sorozat egyébként gyönyörű, majd minden képkockája mintha egy képeslap lenne. A fényekkel nagyon jól játszanak, a hideg/meleg árnyalatok váltakozásával is a szereplők lelki világát hivatottak bemutatni. Nem sok filmet láttam Kevin Kline-től, de itt nagyon oda tette magát, és közben majdhogynem felismerhetetlen. Remek ellenlábasa Cate Blanchettnak, aki szintén remekül játszik, aminek a kicsúcsosodása egyértelműen az utolsó részeben jön el.

Az egyik első dolog, ami világossá válik a sorozatban, hogy Alfonso Cuarón teljes mértékben mesterségének csúcsán van. A legendás operatőrekkel, Emmanuel Lubezkivel és Bruno Delbonnel együttműködve Cuarón vizuális lakomát készített a szemnek. Az olyan technikák kísérleti alkalmazása, mint az íriszeffektusok és a kiterjedt mélyfókuszos felvételek, emeli a látványvilág adta élményt. Az olasz tengerparti városban játszódó jelenetek a visszaemlékezések során íriszlencséket használnak, hogy felhívják a figyelmet az intim pillanatokra. Az effektusok rávilágítanak a fiatal Jonathan és Catherine közötti finom interakciókra, amelyekre később hatással lesznek. Eközben a követő operatőri felvételek és a hatalmas képkockák a mai jelenetekben lehetővé teszik több egymásba fonódó történet egyidejű kibontakozását. Cuarón azt elemzi, hogy a vizuális választások hogyan irányíthatják a közönség felfogását, vagy vezethetik félre őket. A múlt és jelen közötti átmeneteket a filmművészet merész különbségei hangsúlyozzák. A remegő kézi kamerák felerősítik a feszültséget a mai vitákban, míg a kecses kamerakezelés a fiatalság gondtalan levegőjét örökítik meg.

A rendező újszerű módokat talál a televíziós formátum hasznosítására, a monumentális film megalkotására. A hátterek részletgazdagok, a képernyőn észrevétlenül lejátszott jelentektől a szomszédos kávézókban folyó beszélgetésekig. A fény és a színek saját történetüket mesélik el, áthatva a felvillanó jeleneteket izzó nosztalgiával, másokat pedig árnyékos rejtélyekbe taszítva.

Minden képkocka egy műalkotás, amely lehetővé teszi, hogy a témák vizuálisan lebilincselő módon ragyogják át a képernyőt. Talán a legmegdöbbentőbb az, ahogy Cuarón hosszasan veszi a heves beszélgetéseket. A kamera viták és viták körül forog, hogy a nézők úgy érezzék részeseivé lettek a karakterek fokozódó pánikjába vagy szenvedélyébe.

A Cáfolat éppúgy ünnepe a szemnek, mint az elmének. Lenyűgöző képessége a vizuális történetmesélésben, ami elmélyíti a közönséget ennek a fordulatos mesének a pszichológiai összetettségében. A sorozat egyik ereje a hihetetlen színészgárdából származik. Hibátlanul testesítik meg ezeket az összetett, töredezett karaktereket, akik úgy érzik, hogy elszakadnak az irányításhoz való ragaszkodás és a belső zűrzavarnak való engedés között.

Egy rég eltemetett titok lebilincselő megfejtése és a bosszúálló cselekmény, a Cáfolat a popkultúra diskurzusának beszélgetési darabjaként szolgál.

Cuarón hét kibővített epizódon keresztül izgalmas szerkezetben adaptálja Renée Knight összetett forrásanyagát. Minden egyes „fejezet” a pszichológiai feszültség műfajához illő, átfogó narratívát alkot. A rendező a regény aktuális elemeire épít váratlan szögeken és fordulatokon keresztül.

A narráció és a vizuális technikák, mint például a kettős idővonal, találgatásra késztetik a közönséget. A perspektívaváltások addig manipulálják az észleléseket, amíg a nyomok megrázó igazsággá nem egyesülnek. A dezorientáló kinyilatkoztatások növelik az érzelmi tétet.

A Cáfolat páratlan, elgondolkodtató élmény, és üdvözlendő kiegészítés Cuarón amúgy is lenyűgöző életművéhez.