Dinnyeberki otthonukból, egy nem várt fordulat miatt a fővárosba költözni kényszerülő Bödör család kalandjait mutatja be az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című sorozat. A vidéki szokások integrálódnak viccesen a budapesti életbe, mindez egy olyan történetbe ágyazva, amelynek főszereplői… [tovább]
Bödörék (2020–2020) 28★
Szereposztás
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
A pilot után kultúrsokkos állapotba kerültem. Nekem ez nem vicces, ez a Bödör Gáspár, aki akkora tahó, még a családjával se tesz kivételt. Nem egy nagy újdonság ez, ott volt az Egy rém rendes család (1987–1997), csak az valahogy mégis egy epizódszerű amerikai sitcom volt valaha a 80-as 90-es években. Annak rendje és módja szerint ki is halt.
Na jó aztán még volt itt öt plusz rész, és talán kicsit finomodott a helyzet, voltak jó pillanatok. Stefanovics Angéla nekem vitte az egészet, amikor már végre adtak is neki szerepet. A rész, amelyikben főznie kellett azt tényleg ötletesnek találtam.
Sajnos Stohl András nem igazán fogott meg, még akkor se tudtam elfeledkezni róla, amikor önmagával kocsikázott. A többi karakter elég unalmas lett, esetleg még Anyukának voltak pillanatai, de az utolsó részben már kezdett sok lenni.
És mi volt ez a rengeteg Kulka János cameo?? De most komolyan!
Ja és a kutya meg a malac?spoiler
Végül persze az asztalnál mindenki boldog a saját bunkóságán, és nem tanult semmit az egészből, pont mint az Egy rém rendes család Budapesten (2006–2007)-ben volt anno. Ugye le volt az forgatva már egyszer magyaros editionben, de egy évad után nagyot bukott… most csak ez ismétlődött.
Egy rész alapján nehéz messzemenő következtetéseket levonni, egyelőre nem is csillagozom, de ha megtenném, 4 vagy 5 csillagot kapna. (És azért kap most szöveges értékelést, mert csak ősszel folytatódik a sorozat.)
Szóval: a TV2 próbálkozik, hogy olyat tudjon mutatni, mint az RTL Klub sorozatai, de az a baj, hogy ők a sikert egyszerűen a témában (vidék kontra főváros) látják, és nem a megvalósításban. Bár A mi kis falunk sem maga a tökéletes sorozat, szinte semmilyen sztorija nincs, de mégis szerethető karakterekkel dolgozik, és úgy mutatja be humorosan a vidéki életet, hogy közben nem válik bántóvá. Na, a Bödörék pont ennek az ellenkezője. Néha már én éreztem magam kellemetlenül, amiért ennyire lenézően beszél a falusiakról, annak ellenére, hogy egy-két momentum tényleg fedi a valóságot. (Nagyszüleim révén gyerekkoromban sokat töltöttem falun a nyarat, így bizonyos elemek ismerősök voltak, mint pl. hogy a kocsiban tonnaszámra lóg az illatosító.) A színészekkel meg az a baj, hogy beöltöztetik őket, de abszolút nem képesek átényegülni, Stohl András ebben a szerepében szabályosan kínos, ahogyan Szirtes Ágin is csak csodálkozom, és nem a jó értelemben. A két gyereket nem tudom honnan szedték össze, de annyira idegenül mozognak a kamerák között, hogy rossz nézni azt a pár perces jelenlétet is, amit kaptak. Az alaptörténet nem lenne rossz, de ezt is olyan bugyután oldották meg. Miért csak Bödöréknek kell elköltözni a faluból, amikor elvileg több házat is érint? Illetve hova tűnt a kárpótlásul kapott pénz? Olyan biztos, hogy nincs, egy bontásra ítélt házat szolgáltatnak ki nekik a fővárosban.
Sajnos a Korhatáros szerelem (aminek az első évada minden hibája ellenére tetszett, de a második katasztrófa volt) és a Bogaras szülők (amit jobb lenne elfelejteni, hogy egyáltalán létezett) után ismét egy rossz magyar sorozat tűnt fel a TV2 képernyőjén. Lehet Radnai Márknak sem kellene engedni, hogy rendezzen.
Az 1. évad (6 rész) után:
Semmit sem javult a színvonal, sőt… Bántóan bugyuta ez a sorozat, amiben egyáltalán semmi vicces sincsen, a színészek többségének várhatóan szégyenfoltja lesz ez a széria. Nem is értem, hogy hány ember kezén ment át ez a sorozat, mire képernyőre került, és senki nem tudta azt mondani, hogy figyeljetek srácok, ez retek sz@r. Az, hogy Kulka minden részben feltűnik 10 másodpercre más-más szerepben, elismerem, szép tisztelgés, de semmi értelme nincs, ahogyan annak sem, hogy Stohl saját magát is játssza Bödör mellett. A két csillag Stefanovics Angéla és Szirtes Ági játékának szól, akik minimálisan megpróbálták felhúzni a színvonalat, de hát sz@rból ők sem tudnak várat építeni. Nagyon csodálkoznék, ha ennek lenne 2. évada.
Frissítés az összes rész megnézése után:
Mi volt ez a pusztító alpáriság?! Sajnos a sorozat többi része is pont olyan volt, mint az első. Tajparaszték a lakóparkban…
A cselekmény többnyire epizodikus, de egy kicsit folytatásos is, mert az alapszituáció végig benne van, és néhány cselekményszál is átnyúlik a részeken. Mindezekkel együtt sok a plothole: néhány dolognak úgy tűnik, semmi következménye nincs, illetve nem derül ki, hogyan oldódott meg, néha az se derül ki, mennyi idő telik el. spoiler A sorozat helyzetkomikumokra épül, de túl sokáig nem lehet viccelődni a falu-város ellentéttel, és inkább csak alpári poénokra és szakállas viccekre futja ("Az ilyet mi otthon elmosogatjuk" és társai).
A karakterek közül egyik sem szerethető, különösen a főszereplő, Bödör Gáspár nem az. Az egész család úgy viselkedik, mintha nem is kis faluból, hanem egyenesen a Holdról érkeztek volna Budapestre. Stohl András kissé túltolja a Gazsi szerepét, aki leginkább egy teszkógazdaságos Besenyő Pista bácsira hasonlít. Talán a készítők szándéka valami ilyesmi lehetett: egy nem világlátott, de a maga nemében ügyes, néha kissé szerencsétlen figura, akivel együtt nevethetünk, és görbe tükröt mutathatunk a túlságosan elszállt városi embereknek, aki mindig feltalálja magát minden helyzetben, és ezáltal szimpátiát ébreszt a nézőkben. Nos, Gazsira ezek közül egyik pont sem igaz. Gazsi karaktere egy vérbeli tuskó, aki mindenkinek csak beszólogat, szerinte mindig igaza van, mindent jobban tud, alpári viccelődéssel támasztja alá tudatlanságát, és azt a tévképzetet erősíti, hogy vidék=gumicsizmás parasztok (rossz értelemben véve). Egyáltalán nem szerethető, saját családtagjait is lenézi, és saját felsőbbrendűségének teljes tudatában osztja ki őket. Borcsa talán a legkedvelhetőbb figura, bár érthetetlen, hogy mit szeret Gazsin. A két gyerek, Rozi és Buckó olyan semmilyen, talán velük van a legkevesebb gond. Buckót még egy kicsit meg is kedveltem, bár nála is túl van tolva a buta, de jóindulatú melák karaktere. És ott van végül Anyuka, aki az első részben még szimpatikus volt, de a többiben egyre ellenszenvesebbé vált, kedves nagyiból rosszindulatú vénasszonnyá változott.
A városi szereplők sem voltak kevésbé eltúlozva. Laura hozta a tipikus budai egyedülálló 40-es nő szerepét, de különösen túlzásnak éreztem az utolsó részben Rozi randipartnerének szlengjeit. Így szerintem senki sem beszél, hogy az összes szó szleng a mondaton belül. (Meg komolyan, ki mond ilyeneket melléknévként, hogy „stílus”, meg cipő mint „lépő”?)
Nem tudom, hogy lesz-e folytatás, de a hírek szerint nem nagyon nyerte el a nézők tetszését ez a sorozat. A kevesebb több lett volna, ez így nagyon tömény, nagyon eltúlzott.
Korábban:
Az előzetes és az első rész alapján trash sorozatnak tűnik, ami a szokásos „vidéki tahók Pesten – pesti bunkók vidéken”-formulát követi. Olyan, mint a Suttyó család c. film, amit nem láttam teljesen, csak részben, de a költözős jelenet arra emlékeztetett, amikor Flodderéket egy menő környékre költöztetik.
Nagyon sokat épít a sztereotípiákra, ami sajnos még mindig abban merül ki, hogy falu = kocsma, tehenek, kockás szatyor, valamint város (Budapest) = színes hajú emberek, angol feliratok. Persze mindez a valóságban is létezik, csak nem értem, hogy mitől kellene még mindig viccesnek lennie, hogy nézd már, a vidéki mama megijed a fotocellás ajtótól! Satöbbi. A szereplők is nagyon karikírozva vannak, emiatt valahogy túlzásnak érzem az egészet, túl sok így együtt. És persze az elején megkapjuk a modern magyar filmek elengedhetetlen kellékét is, az indokolatlan szexjelenetet, aminek amúgy semmi jelentősége nem volt, azt se tudjuk, ki volt az a nő, bár mivel sorozat, majd biztos lesz később jelentősége.
A készítők valami nagyon vicceset akartak nyújtani, hogy minden percben legyen egy poén: fotocellás ajtó, alkudozás a benzinkúton, beragadás a wc-be, de ez így túl sok.
Nincs összehasonlítási alapom, mert nem nézem a többi hasonló sorozatot. Egyelőre azt mondom, hogy inkább rossz, de még „guilty pleasure” is lehet.