Várólistára tette 22


Kiemelt értékelések

_dorka_ 

Megértem miért kaszálták el. Egyszer nézősnek mondjuk jó, de készítőktől Brooklyn 99 után nem ezt vártam.

Traclon

Elvileg vígjátéksorozat lenne, de én egyszer sem nevettem el magam a 10 epizód alatt.
De szerelmi sztorinak is gyenge, a karakterek pedig részben kidolgozatlanok, totál szürkék és érdektelenek, részben innen-onnan „lopott” elemekből vannak felépítve.
Nagyjából három estén keresztül „nyúztam”, ezalatt kb. 6-szor sikerült félig bealudnom rajta.
A vége pedig annyira blőd, hogy azután végképp azt éreztem, kidobott idő volt az életemből az a pár óra, amit rászántam az egészre…

zuna19 

Az én romantikus szívem most nagyon nem elégedett. Teljesen kivagyok, hogy így ért véget az 1. évad. Csak remélni tudom, hogy lesz folytatása. Mert ha nem akkor ez hatalmas csalódásnak fogom majd elkönyvelni.
Óriási rajongója vagyok Randall Park-nak. Annyira szeretem ezt a színészt. Ő és Melissa Fumero is hozta a szokásos karakterét. Sajnálom, hogy csak 10 rész lett. De mondom engem a vége idegesít a legjobban.

Dániel_H 

Harmatgyenge sitcom próbálkozás, amit még Melissa Fumero sem menthet meg.
Talán egyszer ha felnevettem, a 10 részt le kellett küzdeni, pedig ez szórakoztatni hivatott volna..


Hasonló filmek címkék alapján