Bizalom (1980) 90% 36★

Nekem ez Szabó István csúcsfilmje – aki egyébként elég sok jó, sőt nagyon jó filmet csinált.
Ez után a film után jött a Mephistó és a Magyarországról való filmes és szellemi kilépés. A világ díjazta és tapsolta – különösen Hollywood –, de mi igazából elveszítettük a magyar filmrendezőt.

Ezt a filmet egy csodálatos hármas egysége hozta létre. A rendezővel egyenlő nagyságú és minőségű alkotótársaknak gondolom a két főszereplőt, Bánsági Ildikót és Andorai Pétert.
Egy csoda az, amit ez a két színész létrehoz a harmadik irányításával. Ettől a filmtől kezdve feltétel nélküli rajongója lettem nékik, s ezt azóta is így gondolom.

Nem tudom, hogy másoknak mennyire magyar ez a film, hogy egy külföldire is ugyanúgy hat-e vajon, mint rám, ránk, de azt gondolom, – vagyis inkább csak érzem – hogy anélkül, hogy csak egy szó is esne a magyarságról, valahol ez egy nagyon mélyen magyar film.
Most is, ahogy írok róla, elfog valamilyen érzés, amit nem tudok másképp megnevezni, mint egyfajta azonosságtudat, hogy ők tulajdonképpen én vagyok. És nemcsak valami szimbolikus, mitikus, belső világ szinten, hanem zsigerileg, a csontomig.

Köszönöm nékik ezt a tökéletes alkotást!
És feltétlenül ajánlom mindenkinek!

Így, több hétre a filmnézéstől már nem is emlékeztem az alapszituációra, csak az állandó félelem maradt meg ami a szereplőkből árad a bizonytalanság, a „csengőfrász” miatt. Ez majd' minden diktatórikus rendszer sajátja, így ez a pszichológiai nyomás megváltoztatja az embert, és bizalmatlanná teszi mindenkivel szemben. Andorai egy-egy pillantása, reakciója ékes bizonyíték minderre. Az egymás mellé kényszerült pár csak együtt vészelheti át ezeket a vészterhes időket, így egymásra utaltságuk fokozatosan alakul át, köszönhetően a női gyengédségnek és megértésnek.

A háború borzalmait ilyen egyszerűen is be lehet hatásosan mutatni. Sok filmből pont ezt hiányoltam eddig, hogy úgy mutatták be az embereket, mintha gépek lennének…Nem szeretnék ilyen világban élni.
A színésznő nem volt szimpatikus, a főszereplő férfi viszont eléggé jól alakított.
A vég nem tetszett, bár érthető a nő döntése.

Borzasztó időket jelenít meg a film, a nyilasterror, majd a vörösök bejövetele. A bizalom szónak ekkor sokkalta nagyobb jelentősége volt, mint napjainkban. Két világ, a férj és az álférj, a feleség és az álfeleség. Muszáj csendben lenni, de ez egyre kevésbé megy, a falnak is füle lehet. De egy idő után nem kell a szerepet játszani, megy az magától is.
Szerintem nagyon jó alakítások, különösen Andorai Péter sokszor skizofrénnek tetsző viselkedése nagyban emeli a lassú, hömpölygő film színvonalát. Érdekesek a képi ábrázolások (pl. a kéklő, lilás színben tetsző havas tájra nyíló ablak, vagy a sok árnyék/fény ábrázolás)…ha belegondolok hogy Hollywoodban ekkor már milyen effekteket használtak (pl. a két évvel korábbi Csillagok háborúja), mégis magyar filmnél a mondanivaló és a látványvilág, a hangok ekkor is élvezhetővé tették a nézőközönségnek.
Végezetül csak annyi: Bíró Jánosné! Bíró Jánosné!