Szuperhős hercegnő (Barbie) (2015) 49% 70★

Na jó, már mióta húzom ezt az értékelést, eljött végre az ideje. Barbie, avagy rózsaszín, szenvedés, és arckaparás.
A történet szerint Barbie ezúttal a Kara nevet viseli, természetesen hercegnő mint mindig, a barátnőivel kütyüket talál fel, borzalmasan el van kényeztetve és nem csinál semmit. Aztán megpuszilja egy pillangó (erre még külön kitérek, nem ez volt az első pont, ahol kikészültem, de az egyik), amitől szuperhős lesz, ami annyit jelent, hogy repked, csillámokat lövell, és maszkot hord, amiben természetesen senki nem ismeri fel. Meg kütyüjei vannak. Aztán fejébe száll az egész, arrogáns, és az eddiginél is idegesítőbb lesz, elindul egy fura rivalizálása az unokatestvérével, hogy aztán végül a jajdehős és a jajdeantihős megmentsék a királyságot a tényleges gonosztól, és rádöbbenjenek, hogy a cukkinikert ültetése a legjobb felhasználási módja minden szupererőnek.
Ha szerintetek ennek semmi értelme, akkor el lehet képzelni, mit éreztem másfél órán keresztül.
Karának csak nincs személyisége. Tipikus Barbie figura, el kéne hinnünk, hogy ő a kedves, szép, szívére hallgató Mary Sue, de kezdek rájönni, hogy annyira elegem van ebből a karakterből minden egyes Barbie filmben, hogy már meghallom a hangját, kifutok a világból. Mindenki egydimenziós, az antihősnek sincsenek motivációi, nem érteni, miért féltékeny a főhősre, a gonosz pedig csak… van. De tényleg semmit nem tudunk a gonoszról, miért akarja a királyságot, mit akar a királysággal, csak létezik és akarja a királyságot. Meg ő is tud csillámokat lőni. Mindenki tud csillámokat lőni. Ehhez képest Preminger anno a karakterírás csúcsa volt. Wes kvázi a szerelmi szál lenne – szerencsére nem lesz belőle ténylegesen az, de egyértelműen az utalgatások – de nála is, az Iphone amivel a fotókat készíti, összetettebb személyiség, mint ő maga. Hivatalosan ő lenne az okos újságíró, aki kiderít dolgokat, miután volt pár találkozása a főhősnővel, de sose logikázik, mindig csak mázlija van, és igazából végigbotladozik a cselekményen, közben meg néha belerúg egy kavicsba, amitől történik valami. Komolyan, Barbie készítők, fájna egyszer, egyetlen egyszer írni egy karaktert, akinek nem mínuszban van az IQ-ja?
Mivel senkinek nincs személyisége, ezért senkiért nem lehet izgulni. Az állat side-kickek idegesítőek, semmit nem tesznek hozzá a történethez. Az egész filmben van egyfajta mélyen fárasztó unalom és érdektelenségfaktor, amit néha tör meg az, hogy amúgy mennyire kínos az egész, ami azért egy kis humort eredményez.
Az animáció semmilyen. Nem mondanám kifejezetten rondának, de semmi szép vagy megragadó nincs benne. A tájképek teljesen semmilyenek, a harcjelenetekben nincs dinamika, a szoknyák olyanok, mintha gyurmából csinálták volna őket, semmi közük egy normális anyag mozgásához. A színek messze túl élénkek, és mindent megpróbálunk elvinni cukiba, a dolgoknak nincs tétje. Komolyan egy pókcsípést nem tudunk bevállalni? Muszáj, muszáj, hogy még abból is mágikus pillangópuszi legyen? Hol vannak az értelmes mesék, hol van az Elsüllyedt Világok szintje, ahol valid problémák, fájdalmas sérülések, tényleges tétek voltak? Miért nézzük ennyire ostobának és mimózának a közönséget?
Mindemellett utálom a képet, amit ez a film a szülőkről közvetít (konkrétan közlik a tizenhat-hét éves lányukkal a jó öreg „amíg a mi házunkban élsz és a mi kenyerünket eszed” mondatot. Ami kevésbé lenne kínos, ha nem egy hercegnőről beszélnénk. Aki egy örökös. Mindig ebben a házban fog élni, egy napon, ha a szülei meghalnak, átveszi a királyságot. Ha az uralkodó lemondhat a világban, akkor akkor, de semmiképp nem lesz a klasszikus „függetlenedik a szüleitől, és saját állása, saját otthona lesz” téma, amire ez a mondat utalna). A szülők nem viselkednek uralkodókként, nem viselkednek szülőkként sem, közhelyeket dobálnak, amiért utána nagyon kéne sajnálnunk szegény Karát – aki amúgy tényleg értelmetlen ostobaságokat művel, csak éppen nem olyan módon, mint azt a film sugallja. Ahelyett, hogy egy értelmes uralkodó kihasználná a lánya erejét és népszerűségét, túlféltő apukába kapcsol és… már megint túlgondolom ezt a filmet, igaz?
A zenék egyébként szintén idegesítőek, a film végének pedig megint nincs értelme, de legalább lett cukkinikert.
Nem ez volt életem értékelése, nem igazán sikerült összerendeznem a gondolataimat, de zárásként legyen elég ennyi: nem egy jó film. Nem jó példákat mutat, nem kifejezetten szórakoztató, ellenben rendkívül kínos. Sem kislányoknak, sem felnőtteknek nem ajánlom.

Az egyetlen önálló gondolata a cukkinikert. Soha többet, köszi szépen.

Érdekes volt ez a kis történet, főleg, hogy egy lepke miatt lett szuperhős Barbie. De aranyos volt, s végül megmentette a világot.

Ha engem arcon akarna csókolni egy pillangó, akkor előtte lecsapom a p.ába.

Borzalmas ez az animáció, pedig 2015-ös a film. Büntetni lehet vele.
A történet röviden tömören: Pókember Barbi verzió.

Már a borító rémisztő volt – aztán megnéztem a filmet…
Kell bármit is hozzáfűznöm?
Egyebek, ömlesztve:
…
– Barbie és barátnői Pindúr pandúrosat játszanak.
…
– Ez a szinkronhang borzalmas.
…
– Ó, igen: itt a klisés főgonosz, aki a hatalomra pályázik. Hány százszor láttuk/hallottuk már ezt? Már össze sem bírom számolni.
…
– A varázskukac már útra kélt, nemsokára pillangó lesz belőle… Uramisten, miért?
…
– Jézusom… És akkor Barbie-t arcon csókolta egy rózsaszín jóságport potyogtató pillangó… Édes Istenem :DD
…
– Hirtelen azt hittem, Biztos csak egynapos vírus volt! helyett azt mondja: Biztos csak másnapos vagyok! :DD
…
– A szuperhősök egyik jellemzője a jó tartású haj? Az igen :DD
Mondjuk, Natasha haja is mindig olyan szuper volt…
…
– Jézusom, Barbie, ne tépkedd ki gyökerestül a fákat! A környezetvédők máglyára fognak vetni.
…
– Bírom, ahogy filmekben valakinek felcsapnak egy ilyen farsangi maskarát a szeme elé, és SENKI nem ismeri fel!
…
– Szuper Szikra bevetés… Tudjátok, eddig is fájt a fejem (és alapból nem érzem ma magam valami fényesen), de ettől kivált kiújult az infarktusom.
…
– És már szelfizés is van, besz@rás! Mi történt a régi idők meséivel? Hánynom kell ettől a modern vonulattól.
Az egyszer biztos, ha gyerekeim lesznek, távol tartom majd őket az elektronikus kütyüktől, és a közösségi médiától, ameddig csak lehet.
…
– Jaj, ez a tipikus: Amíg a mi házunkban élsz, és a mi kenyerünket eszed, addig felejtsd el, hogy saját akarod legyen! Undorodom ettől a mentalitástól.
Feljegyzés magamnak: ha gyerekem lesz, sosem vetek majd ilyesmit a szemére!
…
– Kezdek egyre rosszabbul lenni… De szerencsére már nincs sok hátra.
…
– Ah, vége van…
…
Mindent összevetve: sokszor gondoltam már azt: na, ez volt a mélypont, az igazi mélypont… De újra és újra rácáfoltak. Már nem is merek semmit se mondani, ez önmagáért beszél.
Valamint, a kedvencem a főgonosz békája volt: ő rendelkezett a legtöbb személyiséggel.

Egyenesen megkönnyeztem a sztori csodálatosságát – ja nem, csak hagymát pucoltam filmnézés közben. A két csillag is pusztán azért jár, mert legalább szerelmi szálat nem akartak beleerőszakolni az egyébként is agyrohasztó cselekménybe.

Ekkora, bődületes….

Bocs, de ezek a modernebb Barbie mesék sz..rok. Egy elkényeztetett hercegnő elkényeztetett világában hirtelen mindenki szupererőt kap… Nem fura ez egy kicsit?

(Windermere-ben nézni egy Windemere Királyság pazar történetét… na ez vicces)