Baba Yaga (1973) 60% 3★

Hát először is, vastagon sajnálom, hogy nem a másfél órás, hanem a kicsivel kevesebb mint nyolcvan perces verziót sikerült csak megnéznem – a meztelen jelenetek miatt ezt a filmet érzésem szerint az idők során rommá vágták a forgalmazók, pedig itt igazán értelmet nyert volna a konkrét szexualitásba hajló erotika, de erről majd később. A film megítélése amúgy kritikai szempontból is rendkívül vegyes, ráadásul a készítők is megosztottan viszonyultak a hányattatott sorsú végeredményhez. Mindezzel együtt a Baba Yaga értelmezésére tett kísérleteink a végtelenségig nyúlhatnak – szóval ez egy nagyon érdekes filmélmény!

Elsőként is, ez a modern (hetvenes évek mércéje szerint modern!), olasz kozmopolita mindennapokba helyezett boszorkánytörténet a maga zavaros, művészfilmes felhangokkal prezentált erotikus vonulatával istenigazából kegyetlenül hatásos! Persze kell hozzá egyfajta ízlés, plusz manapság ilyet nyilvánvalóan nem lehetne filmre vinni, de ez a mozi egy nagyon flott korkép abból az időszakból, amikor a női egyenjogúság, szexuális szabadság, nyíltság, meg a kulturális pezsgés itt Európában eljutott arra a szintre, hogy szép lassan alig volt már tabu, amit ne lehetett volna filmre vinni – a potenciális közönségben pedig megvolt a képesség, hogy a tíz évvel korábban virágzó francia újhullámos, meg az Antonionitól és Fellinitől származó hatásokat feldolgozza és befogadja. Mindemellett pedig a filmbe zsúfolt rengeteg, funkcionáló, de végül is mégis önmagáért beszélő erotika mégiscsak betesz a nagy egészbe valamiféle közönségességet, olcsón értelmezhető vonzerőt, szóval ember legyen a talpán, aki képes szétválasztani a film konzum-pornográf felszínét és a belé zsúfolt érdemi mondanivalót.
Így hát végeredményként: hogy miről szól a mozi, az majdhogynem a néző saját előzménytörténetétől függ, de hogy belemar az emberbe, az biztos. A magam részéről úgy érzem, érzékisége ellenére is van benne egyfajta stabil kiállás a hetvenes évek – javarészt mondjuk szerintem férfiak által megálmodott – idealizált nőképe előtt, amennyiben Valentina önálló, önfenntartó, alkotó művészeti tevékenységet végző entitás, emellett vonzó és egészséges, esztétikus jelenség, akinek a szabadsága példamutató, egészen addig, amíg szemet nem vet rá valamiféle nem evilági teremtmény. Ez a teremtmény azonban, szinte megint csak kiállván a női szabadság idealizmusa mellett, egy boszorkány, aki a férfiak uralta világ kizárásával próbálja elcsábítani, majd kényszeríteni Valentinát, de a végén kisül, hogy erős nők ide vagy oda, Valentina számára is csak eszköz a kéjszerű örömszerzéshez. A csavar pedig az, hogy az élvhajhász boszorkány kezei közül mégiscsak spoiler. Nagy fordulat, de mit tegyünk – férfi rendezte a filmet.
Témánál járva megemlíteném, hogy a korábban Giuliano Gemma oldalán látott és nem túl erőset teljesítő George Eastman itt kimondottan jó volt! Mondjuk illetlenség róla beszélni első sorban, mivel a lényeg Isabelle de Funés és Carroll Baker – előbbi, bár maga a rendező lefitymálóan beszélt róla, csodaszép, és ha színjátszás szempontjából nem is tesz túl sokat a filmbe, önmaga jelenlétével maximálisan belopja magát a néző szívébe. Baker Baba Yagája inkább az örök fiatalság és a felszín alól kikandikáló boszorkányos csúfság egyszerre történő megjelenítésének tekintetében érdekes – lehet, túlgondolom ezt a vonulatot, de látni vélem Bakerben mindkét boszorkányos tényezőt, bár meglepett, hogy végül neki is jutott meztelen jelenet. Csak hát azt nem látjuk ebben a verzióban.
A rendezés természetesen zaklatott és szétszórt, szinte hatásvadász módon, ámbár még az álomszekvenciák is annyira letagadhatatlanul a hetvenes évek esztétikáját jelenítik meg, hogy tényleg eladható lenne ez a mozi időkapszulaként is. A fényképezés amúgy szép.

Mint írtam, nem eldöntött tény, hogy ez a mozi tényleg akar-e nekünk mondani valamit, avagy Corrado Farina ténylegesen egy leszbikus szoftpornót akart becsomagolni A Művészfilm mindenkori, kissé homályos stílusjegyeibe, de a Baba Yaga így vagy úgy, működik. Nem mondom, hogy nem lehetne jobb, de nem rossz, nem bántam meg a vele töltött szűk másfél órát!