Az utolsó próba (2016) 59% 15★

Tele volt szörnyűséggel, szomorúsággal ; az emberi kegyetlenség nem ismer határokat, de ugyanakkor egyes emberek elszántsága és segítőkészsége ellensúlyozni próbálta a felgyülemlett gaztettet és igazságtalanságot, igaz, kevés sikerrel.
Nem sok dolog van, amit tenni lehet ilyen helyzetekben, s legtöbb ember csak a saját érdekével törődik, főként azok, akiknél meglenne az eszköz, ahhoz, hogy változtassanak valamin.
Charlize Theron, mint mindig ,itt is remek alakítást nyújtott, többiek úgyszintén.
Nehéz volt nézni mindennek ellenére ezt a filmet..
„-Why are there so many young men, boys with chest wounds ?
-They were used as shield by the rebel.”

Annyira látszott, hogy egy színész rendezte… túltolt drámai jelenetek, hol slow motion, hol idegbeteg vágás, a kamera belemászik a színész arcába, majd hirtelen távoli perspektíva, egy nagy katyvasz volt az egész. A hangmérnök meg mondjon le. Az emberi beszéd sutyorgás volt, a fegyverropogás, a helikopter meg a zene viszont szétrobbantotta a hangfalat. Izomlázam lett, ahogy két órán keresztül csavargattam a hangerőszabályzót…
A történetben lett volna potenciál, de nagyon mű lett az egész. Néha bedobtak egy nagy jelenetet, utána 20 percig semmi. Aztán, hogy felrázzák a nézőt gyorsan kiloccsantották valaki agyát, hogy lehessen min borzongani… A vége pedig kifejezetten propagandaszagú lett, szóval megette a fene az egészet. Maximum a trailert javaslom megnézésre.

Nagyon érdekes megoldás.
Amikor először találkoztam a filmmel, nem akartam megnézni. Nem tudom korlátlanul befogadni világunk szörnyűségeinek és kegyetlenségeinek a bemutatását.
Sokáig várt rám ez a film, és azt hiszem, köszönettel tartozom Sean Pennek és Erin Dignamnak. Megfeledkeztem korábbi viszolygásomról, és a film kezdete, mely egy szerelmi drámát vetített előre, átvitt mindazon mezőkön, amelyek miatt most sem néztem volna meg valószínűleg. De már nem volt menekvés. A film kockái csak peregtek, én pedig már nem tudtam kiszállni, bármily szörnyűségeket is láttam.
Nem, nem a szerelmi szál homályosította el a lényeget. Sőt. Inkább kiemelte, még élesebb kontrasztot képezett, s tette látható azokat a finom részleteket is, amelyek felett lehet, hogy elsiklottam volna egy 343. háborús, kegyetlenkedős film nézése során egyébként.
Egyszerre mutatták be a fájdalmat és a szépséget, a könnyeket, sírást és az örömöt, a „nincs tovább” és az „utolsó pillanatig van remény” érzését, a kötelesség és a belülről feltörő tenni és segíteni akarás elemi ösztönét, és egyben tanult/tanított szokásaink során a legnehezebb pillanatokban is előkerülő tusakodást, az ész és az érzelem időnkénti ütközését.
Szörnyű, fájdalmas, hátborzongató, reményteli, szívmelengető, szép, és még „kitudjahány” jelzőt lehetne még idetenni.
Ez mind benne van a filmben.
… még a leghátborzongatóbb jeleneteknél is csodálatos képi látvánnyal, és a jelentekhez illeszkedő és szép zenei megoldásokkal.
Vannak hibái a filmnek, de eltörpülnek amellett, amit adni tud.

Sajnos elképesztően vontatott a cselekménye, amin a nagy nevek sem segítenek. Ha romantikus filmnek szánták annak sem túl erős, mert a két főszereplő közti kémia egyszerűen nem működik. Bemutatnak ugyan szőrmentén a háború borzalmaiból, de a 2 órás játékidő 3/4 része egész egyszerűen: unalmas.

Bár kapunk nagyon megrázó képeket, történetileg nem igen lett érdekes. Egy szerelmi történetet akar egy megrázó körítéssel elmesélni. Nekem valahogy ez nem jött át. Vagy ez vagy az legyen.