Az utolsó kínai császár (1987) 81% 36★

Ez az a filmje Bertoluccinak, amivel Oscart nyert. Kis malíciával mondhatnám, hogy olyan is.
Színes, látványos, grandiózus, egzotikus szuvenír képeskönyv az utolsó kínai császár vélt életéről.
Túl hosszú, de így utólag nézve nincs benne olyan koncepció, aminek a mentén feszesebbre, mondjuk feleakkorára lehetett volna vágni.
Igaz, a legtöbb életrajzi film esetén problémát okoz, hogy magán az életen kívül nemigen található valamiféle művészi vezérfonál a film vezetésére.
Így aztán a film számomra leginkább egymásutáni tablóképek hatását keltette, nem látszott, hogy ezen kívül lett volna bármiféle szándéka a rendezőnek a filmmel (az Oscar elnyerésén kívül persze).

Igazság szerint végig azt éreztem, hogy hazudnak nekem.
Ez különösen a kínai átnevelő tábor ábrázolására volt igaz.
Másfelől meg hogyan gondolhatja bárki is, hogy egy a kommunista Kínában megjelent könyv (a császár önéletrajza, amin alapul a film) hiteles lehet? Bizonyára az alapvető, máshol is leellenőrizhető tényekben igen, de a részletekben nem hinném. Maga a császár vélhető személyisége sem olyan, ami hitelesítő erővel bírna.

Lehet, hogy lesz egyszer majd egy olyan Kína, ahol egy kínai rendező tud majd egy a valóshoz sokkal közelebbi képet festeni a történtekről. Bertolucci filmje inkább kulturturizmus, semmint művészi tett.

Több különálló, tulajdonképpen öncélú, a művészi koncepció hiányát jelző jelenet is van a filmben (pl. a hármas lepedő alá bújás), amik néha egészen a giccs határát súrolták számomra.

Ha az volt a célja Bertoluccinak, hogy megmutassa, tudok Oscart is szerezni, ha akarok, az bejött. Hát, egészségére! Nekem nem jött be, de egy kicsit azért megértem a rendezőt.
Egyszer persze érdemes megnézni, még az is lehet, hogy az én értékelésem után kellemesen fogtok csalódni benne. :-)