Az íj (2005) 77% 44★

Ez a negyedik film – ha jól számolom – amit láttam a rendezőtől.
Kim Kiduk egy igen különálló entitás a filmes világban, legalább annyira, mint a szereplői.
Nekem nem egyformán tetszenek, jönnek be a filmjei, de abban biztos vagyok, hogy az ő eredetisége igen fontos a filmművészet számára, távlatokban és követhetőségben, mintában is.

Ez a filmje engem nem annyira fogott meg.
Sok szép, érdekes, meglepő, izgalmas része volt, de valahogy nem állt bennem össze valamiféle kerek lelki táplálékká, kenyérré.
Ebben valószínűleg nagy szerepe van a kulturális távolságnak is. (Az íj hangszerként való használata például csodás hangulatot adott – érdekes, hogy a mongolok nemzeti hangszere a marinhur is kéthúrú –, de erre az igen szép hangszerhangra ráúszó modern koreai pop jellegű filmzene egy idő után rendkívül elfárasztott.)
Néhány jelenetet eléggé szinpadiasnak éreztem, de ezt is inkább a kulturális különbség számlájára vélem írhatónak. (Mindenestre láttam már más koreai filmeket is, és van ahol nem számít a kulturális különbség, és van ahol meg igen.)

Láthatólag sok volt a filmben a szimbólum is, de valahogy a használatukat sokszor direktnek, időnként kilógónak éreztem, ami zavart.
Maga a téma persze érdekes, de valahogy ebben sem érzem a mélyebb, ősibb gyökereket.
Nem érzem annyira kiérleltnek a filmet, hogy behúzzon egy elemző gondolkodásra.
De újra csak azt mondom, ebben erős szerepe lehet a kulturális különbségnek is.
Valószínűnek tartom, hogy például Japánban ez nagyon is felkapott film volt.

A szinészek egyértelműen nagyon jók.
Megnézni mindenképp érdemesnek gondolom a filmet, még akkor is ha vélhetőleg nagy a film tetszésének a szórása.

Azt hiszem, a zene tetszett a legjobban, aztán a látvány. Nagyon színes film, annak ellenére látványos, hogy végig egy öreg, kopott hajón játszódik. Itt sem hangzik el sok párbeszéd, az öreg és a lány egyáltalán nem beszél; a csöndet a rendező hasonlóképpen használja fel, mint a Lopakodó lelkekben. Valahol azt mondta, hogy szerinte túl sok a párbeszéd a filmekben, ő arra használja a csöndet (illetve a beszéd nélküliséget, mert csönd az nincs, hiszen végig szól a zene), hogy a néző közelebbről nézze, jobban megismerje a karaktereket. Szerintem sikerült elérnie amit szeretett volna.

Különleges film. Jó színészi játékkal, szép képekkel, sok helyénvaló és spirituálisan is szép megoldással. A misztikus végét zavarónak tartottam, de ettől eltekintve tetszett.

Nagyon érdekes film volt, érdemes megnézni. Különleges hangulata van, és nagyon szép képekkel operál. A történet elgondolkodtató és mély, és a színészek is tetszettek. Összességében sokkal jobban élveztem, mint a másik Kim Kiduk-filmet, amit láttam.