Az ifjú Frankenstein (1974) 72% 49★

Már komolyan kezdtem félni, hogy végül teljesen felsül nálam Mel Brooks, amikor a Magasfrász után befutott Az ifjú Frankenstein is. Talán mert ezzel a filmmel voltak a legszerényebbek az elvárásaim, a szórakoztatófaktor ezúttal ki tudott teljesedni: ez egy remek paródia, „de” és „viszont” fordulatok nélkül, amolyan visszafogottabb, intellektuálisabb Zucker-Abrahams stílusban leforgatva.

Különösen erős ütőkártyája Gene Wilder, aki a korábban látott Brooks mozik szereplőihez képest látványosan másik pakli már. Tapasztalataim szerint megosztó figura a komikusok között, legalább annyira, mint Pierre Richard, mégis élvezetes nézni a csetléseit-botlásait, a jelenlétéből áradó, igazán mélyre sosem rejtett humanizmust, kedvességet, legyen az bármennyire is karakteridegen a figuráitól. Ezt a filmet is gond nélkül elviszi a hátán.
Szükség is van rá, mert amilyen ügyesen teremtette újra Brooks Hitchcock filmjeinek stílusát a legapróbb nüánszok szintjéig is, annyira szerényen teljesít a harmincas évek horror klasszikusainak reprodukálásában. A fekete-fehér mivolt és a jellegzetes díszletek alkalmazása abszolút rendben van, de minden más téren mintha túlságosan is messze lennénk már filmtörténeti szempontból a tárgyalt korszaktól – nálam pontosan ezért nem működött a Bombasiker sem.
A komédia stabilan áll a saját lábán, a mozi nyitánya a kinyitott koporsóval élből zseniális, azonnal beszívja a nézőt Brooks elborult világába.

Tisztességes klasszikus-horror paródia!

Vérbeli Mel Brooks-féle paródia, bár ezúttal a dolgok határozottan nehezen indulnak be. De aztán az első 20-30 perc után már teljesen élvezhető, a szokásos hülyéskedés és jól kitalált stílusparódia vár ránk. Mindehhez pedig jó színészek alakítanak, a műfajhoz illő túlzó, mégis ügyes játékkal. Nem a készítők legjobb filmje, de mindenképp megér egy kis nevetést.