Kedvencelte 16

Várólistára tette 187


Kiemelt értékelések

Zahra 

Szegény gyerekek hogy fognak ma aludni ezután xd Nem mondanám mesének és nem ajánlanám a kisebb gyerekeknek, nekik még kissé ijesztő lehet.
Megmondom őszintén valami lájtosabbra számítottam, ami inkább gyerekeknek szól, de így is nagyon tetszett. A látvány lenyűgözött és a színészeket is imádtam.
A humora is szerethető. Nincsen teledobálva poénokkal, de az a pár darab nagyon üt a beszólásokkal együtt.

Törpillaa

Ez nagyon vicces volt, végig nevettem az egészet. XD Bírtam Lewist, Mrs. Zimmermant és Jonathant, nagyon tetszett a karakterük. Főleg, ahogy Jonathan és Mrs. Zimmermann egymásnak beszólogattak, viccesek voltak és jópofák. :-D Szórakoztatóak. Voltak benne vicces jelenetek, és a látvány is, a sztori is tetszett, humoros volt, és izgalmas is. Bár nem igazán nagyon horrorisztikus, mint amilyet szeretek, de azért jó volt. :-D Leginkább a humor volt itt a lényeg, amit jól is tálaltak. :-) spoiler Pedig milyen cuki volt kutyaként. :-D Az a srác pedig egy görény volt, Tarby… XD Kiscsaj is aranyos volt, Rose Rita. :-D A fotel, és az oroszlán is cukik voltak. XD A filmet viszont, csak ajánlani tudom mindenkinek, nekem tetszett. :-D

Nihilchan 

Azt hittem gagyi lesz, de megdöbbentően élvezetesnek találtam. Kifejezetten tetszett a film. Szórakoztató volt, humoros és izgalmas, kicsit sötét, egy-két helyen pedig még ijesztőnek is nevezhető. Maga a történet végig nagyon kiszámítható volt, de a cselekmény dinamikussága miatt ez kicsit sem zavart. A szereplőket gyorsan és könnyen megkedveltem, a két felnőtt folyamatos évődése is nagyon tetszett, ahogy a főszereplő fiú is. Könnyen emészthető ifjúsági fantasy (kisebb gyerekeknek több helyen rémisztő lehet), de szerintem megéri megnézni.

Haspók 

A meséktől eleve csak azt várom,hogy elkápráztassanak . Itt is sikerült nekik. Szeretem a dark-os beütést, egész jól sikerült nekik érdekesen ábrázolni a varázslókat és házukat :)
spoiler
A legjobban a humora jött be, főleg a két főszereplő varászló között : Mrs Zimmerman(Blanchett) és Jonathan Barnavelt (Black)

TejesMasni

Tetszett, izgalmas film volt, érdekes történettel, csak a végét éreztem kicsit összecsapottnak. Jobbat is kihozhattak volna a lezárásból. A színészek jól alakították a karaktereiket. Jack Black olyan, mint máskor: komolytalan, vicces és néha egy pöttyet idegesítő is, de ezt elnézem neki. Cate Blanchett-et egyszerűen imádtam a filmben, hitelesen hozta a szerepét. spoiler

desertangelable 

Hát ez sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Már egy ideje tologattam magam előtt ezt a filmet, és tulajdonképpen ha Cate Blanchett nem játszik benne lehet, hogy meg sem nézem. Kár lett volna kihagyni. Mrs. Zimmerman humorát imádtam, Jak Black sosem volt még ennyire szerethető, maga a történet pedig igazi varázslós csemege. Nekem ez most nagyon bejött, szerintem újranézős lesz.

Little_Monster

Könnyedebbre számítottam, és Jack Black is kellemesen visszafogott volt. Mese volt, de nem a Disney-féle, sötétebb volt, és ez nagyon jól állt neki. Tetszett, hogy nem veszi félvállról a karaktereket, és egész elfogadható backstoryt is kaptunk. A kis srác jól játszott, mikor meg kellett ijedni, úgy kiabált, hogy néha én is féltem, helyette. Cate Blanchett csodálatos volt, mint mindig, a gúnyos sértéseit, mindet imádtam. Mióta ezt a filmet láttam, mindig elmosolyodom, ha lila ruhás nőket látok az utcán.

Lunemorte

Ez elég gagyi lett…Kettő kedvenc színészem és a horror címke miatt nagy reményekkel kezdtem bele a film nézésébe. Az eleje még csak-csak szórakoztató volt, de véleményem szerint nagyon túl lett nyújtva és egyre gagyibbá vált a sztori. A kissrác egyre irritálóbbá és nagyképűbbé vált, Jack Black meg alapból irritált mindig is. Sok ötlet máshonnan lett nyúlva, a tökös jelenet meg egyenesen katasztrófa volt…

Könyves_Flóra

Ez bizony nem az a könnyed gyerek film volt, mint amire számítottam. Egyes jelenetek még rám is szívbajt hoztak, de ennek ellenére nagyon élveztem. Az egész kitalált világ a varázsházzal és a varázslókkal nagyon klassz volt. És a karakterek is szuperek voltak. Lewis-t imádtam a maga kis különcségével. A két varázsló csipkelődési is szuperek voltak, Mrs. Zimmerman karaktere pedig egy kicsit Mary Poppinsra emlékeztetett. Lehet az esernyő miatt. Pluszpont, hogy még meglepő csavar is volt a végén.

darkfenriz

Egész jónak indult, sötétebb tónusú fantasy, már majdnem pacsiztak Harry Potterrel. De aztán valahogy kisiklott gagyi irányba az egész, még Kyle Machlachlan és Cate Blanchett sem tudta megmenteni, bár előbbi megpróbálta, Jack Black pedig ehhez kevés. Jack Black vicces grimaszokat vágott, de a vége fele már unalmassá, kínossá vált. A mélypont a Jack Black fejű csecsemő volt :D
Szóval jó ötlet és szép látványvilág, de elsekélyesedő végkifejlet.


Népszerű idézetek

Nocharity 

Tarby: Te a gyilokházban laksz?
Lewis: Gyilokházban?
Tarby: Ja, ott meghalt valami fazon, és éjjelente szellemek kísértik.
Lewis: Azok nem szellemek, csak a nagybátyám mászkál éjszaka. Azt hiszem, keres valamit.
Tarby: Mondjuk egy baltát?
Lewis: Az az ő háza. Miért ne tudná, hol a baltája?

Nocharity 

Jonathan: Hát, én forrócsokiba fojtom a bánatom. Kérsz te is, Lewis?
Lewis: Naná!
Jonathan: És te, Florence?
Mrs. Zimmerman: Boldogan.
Jonathan: Főzz magadnak.
Mrs. Zimmerman: Fulladj meg.

desertangelable 

Ezt pókerarcnak nevezni sértés az arcokra nézve.

Nocharity 

Jonathan: Mit csinálunk, ha már csak egyet kondul az óra, és ránk tör a vész?
Mrs. Zimmerman: Elbújunk a pincében, mint minden értelmes ember.

Littlegirl 

Jonathan: Pókerezel?
Lewis: Öhm…tízéves vagyok.
Jonathan: Jogos érv.

Littlegirl 

Jonathan (amikor meglátja a babákat, amik rájuk néz): Kiráz. A. Hideg.

Nocharity 

Olyan nagy rajongója vagy a szavaknak, és lám, most egy se jut eszedbe.


Hasonló filmek címkék alapján