Az erőszak pokla (1984) 67% 7★

A címe alapján közepesen igénytelen, bosszúorientált lövölde – amiből ugye eleve nem volt azért hiány Bronson karrierjének későbbi szakaszaiban, és nagyon sokat kell hunyorogni, hogy a stáblista után se így könyveljük le ezt a filmet. Abban mindenesetre ügyes, hogy a néző igazságérzetét – akár az erkölcsi problémák összetettségét is feláldozva – rendkívül jól manipulálja: az itt láthatónál visszataszítóbb, gyűlöletesebb főgonoszt ritkán látunk az efféle sztorikban, pedig szegény Joseph Maher a cselekmény nagy részében nem is csinál semmit, csak mások elmondanak róla ezt-azt.

Szóval papíron adott minden: ördögi, megkérdőjelezhetetlenül gonosz ellenség, egy megkérdőjelezhető előjelű, mégis kizárólag a joviális oldalát mutató főhős, szép nő, sok szenvedő áldozat. Kész a tökéletes bosszú/büntető mozi. Nyugodtan nevezhető bűnös élvezetnek, mert hatásmechanizmusai működnek, simán végig lehet nézni anélkül, hogy nagyokat sóhajtoznánk, vagy felállnánk előle. Jó a rendezés, klasszak az akciószekvenciák, Bronson az időskori takaréklángon égve hozza a kötelező minimumot. Igaz, ekkortájt vele szemben már nem lehettek túl nagyok az elvárások, és tulajdonképpen itt is egy sokadik Bosszúvágy folytatást/feldolgozást/újraértelmezést nézünk.

Nem rossz, nem jó, nézhető, a maga stílusában szórakoztató, de nem világverő film Az erőszak pokla. Jóindulattal hatos.

Egy visszavonult profi bérgyilkos újra fegyvert ragad, hogy elintézzen egy kegyetlen orvost, aki embereket kínzott és nyomorított meg szintén anyagi haszonszerzés céljából.
Egyszerű film, elég sok klisé, már-már klisé halmazzal van teli forgatókönyv és ezek ellenére mégis elég izgalmas és érdekes ahhoz, hogy hogy bárkinek ajánlani merjem ezt a filmet.
Természetesen Bronson alakítja a faarcú, intelligens és célratörő „bűn ipari szakmunkást”, akit nem kínoznak a múlt árnyai, mert ő elfogadta, hogy ez a munkája.
Krimi, thriller és akciófilmes műfaji elemeket is tartalmaz ez az alkotás a végén pedig „extraként” kapunk egy kis „road movie-t” is, ahol már nem a főhősünk üldöz, hanem őt üldözik. Van benne néhány véresebb jelenet, ahol nem sporoltak a művérrel sem.

A Doktor karakterét egy másik filmből ismerős karakter szavaival írnám le: „Ez nem normális.” Azért egy 1984-es alkotáshoz képest meglepően brutális a film. A nyitó jeleneten csak pislogtam. Mind a tetten, mind a Doktor monológján. A kezdő képsorok sikeresen hajtják végre a feladatukat, hogy a Doktor halálát már az első perctől kezdve kívánjuk. Erre még rátesz pár lapáttal, amikor Hollandal együtt még többet megtudunk arról, hogy mekkora egy szadista állat az az ember. Az a jelenet, amikor az áldozatok elmondják, hogy miken mentek keresztül, egyszerűen szörnyű. Ilyen embertelenségeket elkövetni! Teljesen érthető utána Holland döntése. Egyébiránt Thompson hozza a szokásos szintjét a rendezés terén. Rendben össze van rakva, még ha néhány dolog eléggé megkérdőjelezhető is, pl. a csaj karaktere, meg néhány reakciója, valamint a klisék tömkelege, de összességében pozitív élmény volt.