Az arany rabjai (1971) 65% 2★

Ez a mozi egyrészről tökéletes választás azoknak, akik hiányolnak egy többedik Bond mozit a klasszikus, még Brosnan-előtti érákból alternatív színészválasztással, illetve azoknak is, akik nem értik, mitől olyan nagy számok az első 10-15-ös csokorba tartozó Bond-filmek. Az arany rabjai a maga korában legalább félig bevallottan Bond-alternatíva kellett hogy legyen, és a végértékelésnél éppen azokat a dolgokat kell felrónunk neki hiányosságként, amiktől Bond-film egy Bond-film…

Velejéig angol kémtörténetről van szó, melyben az ifjú Anthony Hopkins arannyal megrakott, majd eltűnt hajók után kutat a hideg és kissé jeges skót vizeken. Alistair MacLean magyarul sajnos sosem kiadott regényén alapszik a történet, melynek alapfelállása gyakorlatilag nyugodtan lehetne egy „földhözragadt”, „kütyümentes” Bond-epizód is, bár ebben az esetben a kivitelezés megmutatja, mennyire komoly alapanyagot biztosított a szériához Ian Fleming, illetve a franchise-ot menedzselő üzleti társulat.
Az arany rabjai elsőként kissé darabos ütemezésével szúrhat nekünk szemet. Lassan indul be, bevezetőjében próbálkozik az idősíkok tologatásával, hogy képes legyen egyszerre hangulatot generálni és expozíciót bemutatni, de inkább zavarossá, mint egyértelművé válik az összkép. Egy nagy volumenű Bond-filmhez viszonyítva a cselekmény határozottan kisléptékű, a skót helyszín elsőre látványos, később viszont unalmas, a szereplők mozgása pedig statikus, de ez egyébként a közismertebb MacLean történetekre is igaz. Hopkins félreérthetetlenül a legyűrhetetlen, magabiztos, kemény és sármos titkosügynök szerepében tetszeleg, olyan ő, mint egy Connery utáni új Bond, egy frissített kiadás, akinek kicsit talán jobban elhisszük a kabátban sártaposást, mint az öltönyben kaszinózást, de egyik esetben sem lóg ki a figurájából. A történet fejlődésével aztán ágyba kerül a nő, feltűnik a szende nő, kiderül, hogy valójában áldozat az elkövető, és így tovább, és így tovább, a záró akció már konkrétan szerepelhetne egy kisebb költségvetésű Bond-moziban is.
A film nagy dobása Nathalie Delon, Alain Delon ex-felesége, aki tökéletes végzetasszonya és szexszimbólum, ráadásul valós hatással van a történet eseményeire. A magyar kiadáson valamiért kitartóan reklámozott Jack Hawkins kilétéről őszintén fogalmam sincs, de a filmográfiája ettől függetlenül tényleg eléggé tekintélyt parancsoló.

Végeredményben: a mozi hangulata jó, a fiatal Hopkins brillírozik, Dunai Tamás támogatásával a magyar verzióban egy egészen új oldalát mutatja meg, főleg azoknak, akik inkább időskori szerepeiről ismerik őt. Remekül áll neki a tettre kész titkosügynök karaktere. A sztori jó, de mai szemmel már meglehetősen vontatottnak hat, az akció viszont a britek víz alatti forgatásokra vonatkozó fétisének ismeretében tökéletesen rendben van. Mint írtam, nem ér fel a korabeli Bond-klasszikusokhoz, de azok után kimondottan jól eshet elfogyasztani!