Kedvencelte 4

Várólistára tette 34


Kiemelt értékelések

Törpillaa

Hát ez még az első részhez képest is unalmasabb volt, tele még több klisével… Kiszámítható volt, és persze, hogy kell egy dráma is, ami tök felesleges volt… spoiler Ez a rész is unalmas, és semmit mondó, tök felesleges volt az egész, csak azért, hogy aztán így érjen véget. Az új karakterek is totál hidegen hagytak, és felejtősek mind, bár a zenék nem voltak rosszak. Bár a tengerparti részek nagyon tetszettek, de a sztori annyira nem, hogy a kedvencem legyen.

Barby2005 

Továbbra sem érzem erősnek. Egynek jó, valószínűleg megnézem a következőt is. (De minek?)
spoiler

5 hozzászólás
Teki 

Számomra az első rész sem volt rossz, simán elfért azon a helyen, ahol mostanában két fő kategória létezik: a brutális költségvetéssel dolgozó szuperhősfilmek és a kis költségvetésű, streaming felületekre készülő futószalag alkotások. Ami nem ilyen, az a ritka kivétel. Ezt a filmet azért nem raknám erre a különleges polcra, ennek megfelelően a második fő kategóriába tartozik, de azok közül a jobbik fajta, ráadásul szerintem jobb lett, mint az első rész, úgyhogy ezek után meg fogom nézni a trilógia befejező részét is.

nikol_24

Sajnos nekem ez nagyon gyenge film lett. Egyszerűs nézhetős. Nem tudom,hogy egy hónap múlva már akár emlékezni fogok e a filmre


Folytatása

Összehasonlítás

Az ablakomon át


Hasonló filmek címkék alapján