Az Ausztrál expressz című sorozattal időutazást tehet a néző az 1860-as évek Ausztráliájába. Ezekben a legendás időkben az emberek, szerencséjüket keresve, minden veszéllyel szembeszállva özönlöttek azokra a helyekre, ahol valaki már talált aranyat. A banditák pedig áldozatra várva kóboroltak. A… [tovább]
Kedvencelte 10
Várólistára tette 18
Kiemelt értékelések
Gyerekként is szerettem, és a két évvel ezelőtti újranézéskor is. Úgy emlékszem, amikor a Walt Disney bemutatja elindult, ez volt az első filmsorozat.
Mindegyik szereplőt nagyon szerettem, igazán remek karakterekkel pakolták tele ezt a szériát.
Néhány évente jó újra elővenni, látni a régi kedves arcokat, és ismét végigizgulni a kalandokat. Én azért még elnéztem volna belőle egy-két évadot.
Szerettem ezt a sorozatot gyerekkoromban, bár több részre emlékeztem.
Olvasásnál is mindig díjazom, ha a szereplők nem cselekszenek ellentétesen a jellemükkel csak azért, hogy gördüljön a történet. Filmben sincs ez másképp. Itt néha még bonyolított is egyet a dolgon egyik-másik cselekedet, ami nem lógott ki szinte sosem a képből.
A tanulságok szerintem nagyon egyértelműen levonhatóak, kiválóan látszik, hogy a megoldás egy-egy problémára többféle úton is elérhető. Néha így, néha meg úgy.
A gyerekek „első sorozatának”, ami már felnőttes, szerintem tök jó. Ráadásul postakocsi, hosszú szoknya, cowboy, útonálló, van itt minden. Családi sorozatnak tökéletes lehet.
Sajnálom, hogy félbemaradt, van sok elvarratlan szál, lehetett volna még néhány évad.