Ash az elmúlt 30 évben kerülte a felelősséget, nem akart felnőni. A hullalények azonban az emberiség kiirtásával fenyegetnek, így Ash kénytelen szembenézni a démonaival (így is, úgy is). Úgy tűnik, a sors nem ereszti el hősünket a Gonosz karmaiból.
Ash vs Evil Dead (Gonosz halott 4.) (2015–2018) 49★
Képek 10
Szereposztás
Kedvencelte 23
Várólistára tette 60
Kiemelt értékelések
A történet több, mint 30 évvel A sötétség serege után játszódik, amikor is újra előkerül a Necronomicon, és csak Ash képes megküzdeni a gonosszal. Ám ezúttal segítőtársai is vannak. Bár nem teljesen hű a mozifilmek történetéhez, de nagyon jó sorozat, szerintem jobb is a filmeknél. Sajnálom, hogy nem készült el a 4. évad, nagyon kíváncsi lettem volna rá.
Kellemes csalódásként ért ez a széria. Az első rész után sokáig nyűglődtem, hogy tovább nézzem-e és végül úgy érzem: jól döntöttem. Kismillió sorozat képtelen rá, hogy folyamatosan, üresjáratok nélkül vezessen le egy cselekményt és egy 24-23, negyven perces részből álló évad fele többnyire a semmire megy el, azonban az' Ash vs. Evil Dead' nem elég, hogy szépen kapcsolódik a klasszikus elődeihez minden téren, de az eddig kidobott tíz darab, 20-30 perces epizód egyike sem okoz nagyobb csalódást. Idióta humor, rengeteg művér, akció és persze horror jellemzi, amit az eredeti filmek kedvelői szinte garantáltan értékelni fognak. (Ez a 8,8-as IMDb ponttal már asszem meg is valósult.) Csak ajánlani tudom tehát, viszont csak erős gyomrú nézőknek!
Több olyan ember ajánlotta, hogy kezdjek neki, olyan személyek akikben megbízom és az esetek 99,9 százalékában nekem is tetszik ami nekik. Ezzel is így jártam. Szórakoztató, fordulatos, gusztustalan, gyönyörű. Azt (is) imádom ebben a sorozatban, hogy abszolút kiszámíthatatlan. Na jó, nagyjából az sejthető volt, hogy visszatér az egész sztori a faházhoz, de a többi… :D Csak így tovább, ide a második évadot ;)
S01 – 10/10
A három film közül csak a harmadikat (Army of Darkness) láttam, de a sorozat remekül hozza az olykor igencsak fekete humorát és Ash karakterét még így 30 évvel később is. A részek szépen egyensúlyoznak a horror és a vígjáték között, az epizódok hossza is a sit-comokat idézi, általában az alábbi felépítéssel:
1. Ash és csapata megérkezik valakihez, aki majd tutira segít;
2. A környéken mindenki elpusztul, kő kövön nem marad, fogy némi benzin a láncfűrészből meg lőszer a sörétesből, valamint megismerhetjük a Kéz egy újabb funkcióját;
+ kiegészítés: Ash próbál csajozni, de nem jön neki össze.
3. Rendőrök helyszínelnek.
„Groovy!”
Szórakoztató, one-linerekkel telirakott, B-horrorokat idéző, magát komolyan nem vevő darabolás. Ha mellékszereplő tűnik fel a színen, garantált, hogy nem éri meg a következő epizódot-feeling, mint néhány egyéb sorozatnál is. A karakter már eggyé vált Bruce Campbell-el, aki lássuk be: nem egy színészóriás, de ezt a barom action-mant bármeddig el lehet nézni.
Ez meglepően jó volt. Az eredeti filmeket nem igazán szeretem, de ez a sorozat bejött. Jól vegyítette a trancsírozós és a vicces részeket, plusz még normális története is volt. Sam Raimi munkássága azért meglátszik rajta még úgy is, hogy az összes horror/misztikus/fantasy klisét ellőtték, amit lehetett. Tetszettek a szereplők, Ash karaktere a maga stílusával, Pablo bénázása és a csaj is, akinek most nem jut eszembe a neve… Mindenképp fogom folytatni a sorozatot.
Népszerű idézetek
Pablo: Nézzük a jó oldalát: úgyis tökig vagyunk a szarban. Innen már csak felfelé vezet az út.
Kelly: Ja, fel a fospatakon.
Ash: …evező nélkül.
Ash: Igen, feldúlt vagyok. És igen, autót vezetek. Igen, részeg vagyok! És lehet, hogy egy havertól szereztem okosban a jogsimat… De legalább részeg vagyok!
Nem ugorhatnánk valami kevésbé nyomasztó témára? Pablo, elmesélhetnéd, milyen volt, amikor meghaltál.
Ash: Ó, szóval jófiú vagy. Úgy akarod irányítani a démonokat, mint a Keresztapa?
Ruby: Pontosan.
Ash: Utáltam azt a filmet. Hosszú, unalmas és kevés a cickó.