Antwone Fisher története (2002) 77% 23★

Ez a film annál is elképesztőbb, mint ahogyan emlékeztem rá.
A legelképesztőbb történeteket az élet szüli. Ez is egy azok közül.
Egy sorstörténet. Elborzasztó, elgondolkodtató, reményt keltő, megkönnyeztető és lélekemelő.
Sok vetülete szála lenne érdemes elemzésre, továbbgondolásra, csak néhány…
… vajon hányak élete siklik ki azért, mert mostoha körülmények adattak meg nekik, legyen az anyagi vagy akár emberi tényező?
… vajon hányak ragadnak bele a csapások sorozata nyomán az életükben létrejött egyre mélyülő vájatokba, s mint sárba ragadt autónak, csak forog és forog életük kereke bármit tesznek is, de nem tudnak kimozdulni önerejükből?
…. vajon hányak tetteit ítéljük meg nap mint nap helytelenül, csak mert megnyilvánulása alapján ítélünk, s esélyünk sincs meglátni, hogy ami történt az nem ok, hanem okozat?
… vajon hányak élik életüket abban a hiszemben, hogy megátalkodott személyek, rosszak, rossz sorsúak, csak mert soha nem hozta össze a sors őket akár csak egyetlen olyan személlyel, aki ha csak a lelkével, megérzéseivel is, de átlát a szitán, s felismeri, hogy egy törékeny, összetört, elhagyott, stb. lélek páncélja a felszín és a cselekedet, s ha kiiktatjuk, ami miatt szükség van a páncélra, a védekezésre, kincs tárul elénk és az illető saját maga elé is?
…. vajon hányan keményítik meg szívüket – joggal – megpróbáltatásaik miatt, s döntésük, ösztönös védekezésük nem csak őket foszthatja meg őket elveszett családtagjaiktól, hanem a családtagokat is tőlük, olyan helyzetből, ahol a „de ő sem keres engem!” vagy hasonló nem jó gondolat, kérdés, mert a tetthez erő és belátás kell, és valamiként sérült kapcsolatokban ez is tropára van menve többnyire.
… vajon hányak jutnak el oda, hogy a lélek megedzése többnyire csapásokon keresztül vezet, ami pedig nem csak deformációt, hanem kiteljesedést is eredményezhet; valódi személyiség-fejlődéssel és mentális megerősödéssel, s ha egyszer majd az út másik végéről tekint vissza önmagára és a vele történtekre, maga is látni fogja, hogy korábbi utált/gyűlölt/bármilyen megnyilvánulásai védekezési ösztönök, okozatok, s mint ilyen nem határozzák, nem határozhatják meg őt magát, mert csakis az okkal együtt lett volna értelmezendő, értelmezhető.
…. vajon hányak nem jutnak el egy jobb, egy minőségi élet küszöbéhez, csak azért, mert nem tudnak vagy nem akarnak segítséget kérni, legyen az, pszichiáter, coach vagy akár csak egy karrier tanácsadó, családterapeuta vagy bármi más, pusztán azért, mert a társadalomban egy olyan kép él, hogy akiknek szüksége van pl. pszichológusra, annak baja van, nekünk magunknak meg persze, hogy nincs, de ha elmegyek egy pszichológushoz, akkor én magam is azt fogom gondolni, hogy bajom van? Miközen egy igazán jó, szakmáját igen jól művelő szakember már akkor is minőségi változást tud hozni egy hozzá forduló életében, ha csak kérdése(i) van(nak) a hozzá fordulónak a saját életét illetően, amelyekre az együttműködésük nyomán végül megtalálja a megfelelő válasz(oka)t, és mindezek eredményeképpen másként tudja megélni élete azt követő részét.
S ha megvan az ok, megvan, vagy hamarosan meglesz a megoldás is. S a korábbi gonosz/rossz/bosszúálló/irigy/féltékeny/stb. címkékről kiderül, hogy nem génjeikből sugárzó alapvető alkotóelem, hanem csak egy gúnya, melyet a korábban nem ismert „ok” miatt védekezésből aggatott rá a természete.
Mint ahogy a nem komfortos, kényelmes ruhától is igyekszünk mielőbb megszabadulni, ha már magunkra vettük, magunkra kellett venni, ideje, hogy az egyéb nemkívánatos gúnyáinkat is levegyük.
Csodaszép fejlődéstörténet, amiből jó lenne, ha sokak tudnának „táplálkozni”, erőt meríteni saját életük jobbá tételéhez.