Aces High (1976) 65% 2★

A kritika és a modern nézők általában nincsenek elájulva az efféle I. világháborús repülős filmektől, pedig a műfaj legjobb darabjai szinte mind egy rakáson, majd’ egy időben készültek el. Az Aces High szerintem jó induló, hisz közepesen látványos repülős és olykor kimondottan szívszorító háborús filmként maximálisan eléri céljait – és aki még nem szembesült azzal, mekkora színészzseni valójában Malcolm McDowell, itt végképp adhat magának egy sanszot a megvilágosodásra.

Kezdve a nyilvánvalónál, az Aces High valid első világháborús repülős film. Használ ugyan jeleneteket más témába vágó alkotásokból, de ezek javát a saját stábja forgatta le, én ebből kifolyólag nem is értem, miért kellett más mozikból is kivenni hozzá részleteket – és innen talán logikusan következik az is, hogy ezek egyáltalán nem lógnak ki a film hangulatából, képi világából, miliőjéből. A forgatáshoz használt S.E.5-ös másolatok elképesztően szépek és életszerűek, nagyon jó nézni őket, de a légvédelmi tüzérség és néhány húzósabb trükkfelvétel megvalósítása kimondottan gyermeteg lett. Látványvilág tekintetében egyébként ebben a műfajban továbbra is az 1930-as Hell’s Angels az etalon, és nehezen is hiszem, hogy Howard Hughes megveszekedett megalomániája nélkül meg lehetne ugrani az ott látható felvételeket minőségét…
Mindemellett azt mondom, az Aces High drámai felhangjai erősebbek a látványfilmes vonulatnál, ez pedig jó dolog. Hiába ismerjük a bemutatott lélektani folyamatokat jól más filmekből, ezek itt újra bemutatva nem tűnnek elhasználtnak vagy megkopottnak. Különösen jól működik Simon Ward rettegő, szellemileg egyre inkább leépülő karaktere, illetve Firth megszeppent újonca, aki egyszerre küzd a háború sokkhatásaival, a koravénséggel, és az egykori jóbarát elutasításával – a finálé ide vágó fordulata és a lezárás az ablakon kinézős jelenettel megdöbbentően hatásos, szájtátásra okot adó végpontja a cselekménynek, ezután pár percig a néző nem is nagyon tud mit kezdeni magával.
McDowell: csodálatos színész, igazi kaméleon, és mégis jellegzetes karakter minden mozzanatában – Peter Lorre jutott most róla eszembe, ő volt ennyire sokszínű és mégis teljesen egyedi, utánozhatatlan jelenség egyszerre. McDowell mintha szintén hozzá hasonlóan tudná, hogy vonásaiban mindig meghúzódik valamiféle sötét, rejtett, de érzékelhető energia, így nagyon otthonosan mozog az efféle kétarcú, nehezen megérthető karakterekben. Nem nagyon tudom, Gresham figuráját el tudnám-e képzelni jobb kezekben a film után. Plummer tisztességesen hozza a joviális pótapa-karaktert, tetszett a játéka.

Jó film az Aces High. Témája ugyan jócskán behatárolja a benne rejlő lehetőségeket, de sanda gyanúm szerint ez a mozi és a Von Richthofen and Brown igazi kötelező nézés azoknak, akik I. világháborús repülős filmekre vágynak – sokkal inkább, mint a jobban sztárolt, gyakrabban emlegetett Blue Max.