About Ray / 3 Generations (2015) 77% 13★

Ez egy csodálatos film az elfogadásról, és a törődésből adódó bizonytalanságról.
Úgy tettem várólistára ezt a filmet, hogy a történetről mit sem tudtam, csak a téma volt ismert számomra, így azt sem tudtam, hogy mit fogok látni, amikor nekikezdtem. Nos, túlzás nélkül állíthatom, hogy az első perctől lekötött, na nem azért, mert annyira pörögtek az események, és a dráma újra és újra a tetőfokára hágott, hanem azért, mert egy olyan szerethető – ugyanakkor kicsit hiányos – család életét mutatta be, akiket nem lehetett nem szeretni. Ez a film nem arról szól, hogy Ray bejelenti a hozzátartozóinak, hogy rossz testbe született, hanem arról, hogy ezt a hozzátartozói már tudják, és el is fogadták így, és nagyon szeretik, csak még…. csak még egy percet kérnek, hogy összeszedhessék a gondolataikat, hogy véglegesíthessék a döntésüket. Lekötött, tetszett, szerettem. Elle Fanning és Naomi Watts nagy átéléssel hozták a karaktereiket, pusztán csak egyetlen ponton tudok belekötni az alakításokba: Susan Sarandon nem tudta elhitetni velem, hogy leszbikus, talán nem is akarta annyira, ennek ellenére imádom. :D

Nekem ez annyira nem tetszett, és sokat vacilláltam, hogy hányasra is értékeljem. Szívem szerint 6-ost adnék, de megnéztem a többi 6-osra értékelt filmemet és annyira azért ez nem volt rossz.

Úgy érzem, mélyebben is be lehetett volna mutatni Ray küzdelmét; nekem nem sikerült átéreznem a fájdalmát és az elkeseredettségét, sajnos. Nem voltam különösebben elégedett Elle Fanning alakításával; hiába aggattak rá fiú ruhákat, attól még én végig egy lányt láttam, aki keservesen kínlódik, hogy elhitesse a nézővel, hogy ő belül fiúnak érzi magát. Voltak jó pillanatai, de sokszor nem volt hiteles a számomra. Naomi Watts viszont nagyon tetszett, Susan Sarandon és Linda Emond pedig szenzációsak voltak. :D

A vége meglehetősen összecsapott lett. Én szerettem volna, ha egy kicsit belemennek az átalakulási folyamatok bemutatásába is, de (sajna) nem ezt tűzték ki célul az alkotók, úgyhogy hirtelen vége lett előtte. Ettől függetlenül senkit nem tántorítok el a filmtől, ártani nem árt, ha megnézitek. :)

Imádtam ezt a filmet!
Megint egy darab, amiben a helyén volt minden, kellőképpen humoros, és mégis súlyos kérdésekről szól!

Borzalmasan vontatott és semmit mondó ez a film, pedig aktuálisnak mondható a témája, hogy hogyan küzd meg egy család azzal a ténnyel, hogy a lányuk férfinak érzi magát. Nekem Elle Fanning iszonyat kevés volt ehhez a szerephez, Naomi Watts vitte a hátán az egészet.

Ez az alkotás magyarosított címet ugyan nem kapott, de angolból kapásból kettőt is. Igazából mindegyik megnevezése találó, így feltüntettem őket a teljesség kedvéért.
A héten elkezdtem bepótolni az Annabelle filmeket, hisz csak azok maradtak hátra a Démonok között univerzum eddig megjelent fejezetei közül. Mivel piszok ijedős vagyok, nem akartam maratonszerűen megtekinteni a trilógiát, így a részek között egy-egy komolyabb filmmel terveztem levezetni a feszültséget. Mi sem lehetne erre jobb választás, mint folytatni a listáimat, méghozzá egy újabb Elle Fanning filmmel!
A színészeken kívül az égegyadta világot se tudtam róla, így már az első percekben záporoztak a tátott szájat kívánó meglepetések, de vajon fent tartották a varázsukat?
A története egy család 3 generációnyi női tagját állítja a főszerepbe. Ramona, a gyerek, Maggie, az anyuka, Dolly pedig a nagymama. Egy lakásban élnek, ami a korosztálybeli különbségek miatt rengeteg vicces és idegesítő pillanatot szül egymás számára.
Azonban Ramona nem érzi jól magát a bőrében… Maggie számára sokáig nem tűnt egyértelműnek, de hamar rá kellett döbbennie, hogy lánya fiúnak tartja magát.
Ramona, aki identitás változása óta Raynek hívatja magát, minden követ megmozgat azért, hogy anyja aláírja a nem változtató műtéthez való beleegyezési papírokat, a dolgok viszont közel sem ilyen egyszerűek, mert szükség van az apa szignójára is, Ő viszont nem él velük…
Maggie felkutatja a férfit, akin gyermeke jövője múlhat, ám az új életet kezdett ember nem hajlandó belemenni a radikális lépésekbe. Megkezdődik a küzdelem azért, hogy Ray elérhesse azt, amire mindennél jobban vágyik, de vajon sikerül átverekednie magát a bürokrácia mocsarán, hogy azzá válhasson, aminek érzése szerint született s meg tud küzdeni a közben felszínre törő titkokkal is?
Huhh. Remélem nem kapok tiltást vagy hasonló szankciókat, de Én teljes mértékben elfogadom a melegeket, a transzgendereket és cakkum-pakk minden olyan embert, aki változtatni akar, mert nem érzi jól magát a bőrében. Amíg nem árt vele másnak, azt csinálnak, amit szeretnének, erről szólna a világ! Csak ne ártson…
Azt a részét, amit a média és a politika csinál, azt túlzásnak tartom, sőt, ártalmasnak, de hagyjuk is, nem szeretek belekeverni kívülálló tényezőket, a film a lényeg!
A karakterek teljesen hitelesek, van egy közeli és nagyon jó barátom, aki hasonló cipőben jár, így még inkább megérintett a mondanivalója. Ray motivációja érthető, az anya őrlődése még inkább, a nagymama hozzáállása pedig a régi neveltetésből értetődhet, habár Ő is képvisel egy csoportot, ugyebár.
Emberközeli, vicces, szomorú de aktuális tanmese, ami egy propaganda film szintjét bőven megugorja, mert annál sokkal okosabb.
A rendezés egész egyedire sikeredett, tetszett a videónaplós megoldás.
A zenei betétek kellemesek, legtöbbször szomorú dallamokkal operál, a prímet mondjuk nem a scoreja vitte el.
A színészek…
Igen, Elle Fanninget kedvelem, csak éppen sosem tartottam igazán kimagaslónak, szimplán egy kellemes jelenségnek. Viszont amit itt alakít…! Sok filmet láttam már tőle, fogom is mindet, de eddig ez az etalon. Itt tényleg megmutatta, hogy több van benne, mint amit a pisze orra és az aranyos arca következtetni enged. Szenvedő, álmaiért küzdő lány testbe született fiú karakterével csodát művelt. A legjobb az egészben, hogy ezzel a hajjal, sminkkel és ruhákkal simán fiúnak tudja nézni az, aki nem ismeri!
Ray anyukáját játszó Naomi Wattsot úgyszintén jól ismerem, például a Darabokban, a Lehetetlen vagy a 21 Gramm című filmekből. Számomra semleges színésznő, mondjuk egy-egy ilyen teljesítmény után elgondolkodom, hogy ne másszon e feljebb a képzeletbeli ranglétrámon. Hitelesen alakította az egyszerre a legjobbat és legrosszabbat akaró, őrlődő anyát, aki nem tudja, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson.
A nagymamát Susan Sarandon személyesítette meg, akiben eddig képtelen voltam csalódni, most sem alakult másképp. Nagyon jól működik a kémia közte és Naomi között, elég a párbeszédekre gondolni.
A többi színész nyújtotta a kötelezőt, ám a hangsúly nem rajtuk összpontosult.
Tudom, hogy akadnak hasonló témát feldolgozó alkotások, például a Dán lány vagy a Fiúk nem sírnak, csak ez valamiért jobban megfogott. Pontosabban a Dán lányhoz képest, amit csalódásként éltem meg.
Összességében bátran ajánlom ezt az alkotást bárkinek, aki vagy érintett vagy benne van a témában, esetleg csak az elfogadás-elutasítás között őrlődik. Meg úgy akárkinek, aki nyitott erre.
Fogom még látni!