Egy fordulatos és mindennél is furcsább igaz történet Brobergékről, egy naiv, templomba járó családról, akik egy szociopata szomszéd bűvöletébe esnek.
Várólistára tette 23
Kiemelt értékelések
NaNa_88
Nem tudom csillagozással hogy lehetne értékelni. Gyomorforgató az egész. És emellett még mindig megdöbbentő számomra, hogy a szülők orra előtt ilyesmi megtörténhetett. Az általam eddig látott ilyen történetek mind régebbiek, így azt gondolom, ez a szintű naivság és tudatlanság ennek is köszönhető. A saját szájával mondta az apa, hogy akkoriban jelen esetben ’70-es évek nem igazán volt fogalmuk arról mit is jelent a pedofília. Ennek ellenére egyszerűen képtelen vagyok felfogni mennyire nem voltak képben azzal mi történik. Azért szerintem már akkoriban is igencsak kib@szottul megkérdőjelezhető volt, ha egy felnőtt ember a 12 éves gyerekemmel akart aludni.
Nem tudom másképp mondani, képtelen vagyok felfogni.
Emerson
Aztarohadt… ilyenek láttán mindig kétségbe vonom az evolúció eredményességét. Miért vagyunk képesek még mindig szaporodni, ha ilyen selejtek vagyunk? (a természetben azért ez megoldódik magától) És itt nem csak az elkövetőre gondolok, hanem az áldozat szüleire és a környezetre. Undorító, hogy ilyen előfordulhat, aztán jó amerikai módjára még profitálnak is belőle (írjuk könyvet róla és adjuk el a megfilmesítés jogait). Érdemes utána olvasni, hogy az áldozatból lett „celeb” milyen kikötéseket hagyott a megfilmesítésre. Röhej… bár megbocsátható, hiszen kétlem, hogy szerencsétlennek ép elméje lenne a történtek után.
Maga a dokumentumfilm egyébként (majdnem) korrekt munka, bár egy elég jelentős rész a köd homályába veszik: mégpedig az elkövető családja. Nyilvánvaló, hogy letagadják a rokonok, hogy bármi közük lenne ehhez a pondróhoz, de azért említés szintjén csak kellett volna valami, hogy ejh, hát apuci eltűnt hetekre a szomszéd kislánnyal és mi semmit se sejtettünk… vagy valami ilyesmi.
Negative_Singularity
Annyira szerettem volna a szülőket hibáztatni, de nem tudtam olyan intenzitással, ahogy azt megérdemelték volna, mert az a helyzet, hogy ez a beteg állat egy nagyon ügyes manipulatív rohadék volt.
De azért észre kellett volna venni a jeleket, meg istenem… megengedik neki, hogy egyedül maradjon a kislánnyal a szobában?! Nem feltűnő, hogy fotózza a gyereket meg ölelgeti, meg az egész, ahogy viselkedik? Nem szóltak a rendőrségnek, mikor eltűnt a kislánnyal, mert hétvégén nem akarják zavarni az FBI?!
Fuh, b+… Na jó, visszagondolva, hogy mit láttam, a szülők végig a pedofil keze alá játszottak, még ha nem is szándékosan.
Hatalmas tisztelet ennek a nőnek, aki felnőtt fejjel még egyszer szembe nézett ezzel az állattal, és megbocsájtott neki úgy, ahogy a szüleinek is. Emberségből jeles.
annagramma
Hiába könyv, interjúk, TEDx meg anyámkínja, meggyőződésem, hogy ez szatíra. „Felhívom az FBI-t”? CIA?! Robert Berchtold? (Bertolt Brecht?) De egyáltalán. Menj már!
smalltalk
2 hozzászólás
Ez a dokumentumfilm egy olyan valós történetet mutat be, ami elsőre szinte hihetetlennek tűnik: a ’70-es években egy család, a Brobergék, szinte önként adták át a lányukat egy szociopata szomszéd karmai közé. A film sokkoló és minden szempontból gyomorforgató.
A legnagyobb döbbenetet mégsem maga az elkövető manipulációja okozta számomra, hanem a szülők elképesztő naivitása és hibái. Miközben a lányuk – egy kiskorú gyerek – teljes manipuláció alatt állt, a szülők nemcsak hogy nem látták a jeleket, de maguk is áldozatul estek a férfi bűvöletének: mindketten intim kapcsolatba kerültek vele, miközben pontosan tudták, hogy túlzottan érdeklődik a lányuk iránt. Ez a tény számomra minden határon túlmegy.
Bár az apa utólag azzal magyarázza a történteket, hogy akkoriban még nem volt köztudatban, mit is jelent a pedofília, számomra ez nem elfogadható magyarázat. Még ha nem is volt szó konkrét fogalomról, a józan ész akkor is azt diktálná, hogy egy felnőtt férfinak nincs keresnivalója egy tizenkét éves gyerek ágyában – főleg nem rendszeresen. Az, hogy a szülők ebbe belementek, és újra meg újra engedtek a férfi kérésének, teljesen érthetetlen számomra.
A történet egy másik megdöbbentő része az volt, hogy az első elrablás után, amikor a szülők végre feljelentést tettek, az orvosi vizsgálat ugyan nem talált erőszakra utaló nyomot, hiszen a férfi kellően óvatos volt, de később kiderült, hogy mégis történt szexuális visszaélés. A szülők viselkedése ezután sem lett körültekintőbb – ennek köszönhetően a lányt másodszor is elrabolták. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ilyesmi megtörténhetett – méghozzá a saját házukban, az orruk előtt.
A film készítői nem igazán térnek ki az elkövető családjára – ez számomra hiányosság. Legalább említés szintjén jó lett volna tudni, hogyan reagáltak, vagy egyáltalán észrevettek-e bármit. Egyedül a férfi testvére szólal meg, aki szintén nem kelt túl sok bizalmat.
Időnként azt éreztem, ez nem is dokumentumfilm, hanem paródia. Annyira abszurdak egyes döntések – például, hogy a szülők nem hívnak azonnal rendőrt, amikor a lányuk eltűnik, vagy hogy az első telefonhívásuk rögtön az FBI-hoz megy –, hogy az ember nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen.
Maga a film egyébként nézhető, de keserű szájízt hagy maga után – nemcsak a történet borzalma miatt, hanem mert az egészből azt érezni, valaki ebből még hasznot is húzott. Könyv, jogdíjak, Netflix… amerikai álom a legsötétebb értelemben.
