A törökfejes kopja (1974) 79% 14★

Zsurzs Éva bámulatosan nagy és sokszínű filmográfiájában A törökfejes kopja különös módon mintha főpróbája lenne a klasszikussá érett és sokak számára maradandó emlékké vált A koppányi aga testamentumának, pedig ez a film készült később, ebben kellene kamatoznia a történelmi kalandfilmek készítése során megszerzett tapasztalatok tárházának – és mégis messze elmarad előzményétől.

Felmerült bennem, hogy a két film talán úgy viszonyulhat egymáshoz, mint Kolozsvári Grandpierre regénye Fekete Istvánéhoz, de ezt elvetettem, főként mert amennyire szeretem filmen az agát, annyira nem jött át regényként – tegyük is félre az irodalmi alapokat, még azt is, hogy a forgatókönyvet amúgy maga a szerző faragta, és nézzük magukat a filmeket.
Az aga kapcsán számomra a leglenyűgözőbb élmény mindig is az volt, hogy Zsurzs a mozi kivitelezése közben mintha nemcsak a mindenkori magyar történelmi filmes trendekre és irányelvekre, hanem jóval messzebbre is figyelt volna – nem nehéz például az oldalról felvett vágtázó lovasok szekvenciájában A hét mesterlövész témába vágó jelenetére asszociálni, ezek máig is nagyon hatásos, lenyűgöző felvételeket, amiket a modern látványközpontú filmtechnikai a saját korlátoltsága miatt sosem fog tudni felülmúlni. Az aga nagyívű film volt, éppen csak a műsoridejében és a feldolgozott történet volumenében maradt el a magyar filmgyártásban amúgy meglepően jól reprezentált történelmi nagyeposzok mögött, de pontosan ezért maradt frissebb is a legtöbb ilyen klasszikusnál.
A kopja ehhez képest nagyon jól érezhető tévéfilmes ízekkel és hangulatokkal dolgozik, és sajnálom is, hogy nincs információm arról, pontosan milyen közönség elé szánták – speciel a színes kivitelezése miatt én mozifilmnek gondolnám, bár 1974-ben a tévés produkciók is nagyrészt színesben foroghattak már… Bevallom, ebben a kérdésben nem mélyedtem el. Nagyon érezni azonban, hogy a kopja kevesebbet markol, minden ízében jellegtelenebb, átlagosabb előzményénél. A rendezés kapkodós, főleg a harci jelenetek kidolgozatlannak hatnak, a zene pedig nem igazán átütő. A színészi munkára nagy panaszunk mondjuk pont nem lehet, és ez a történet nem is igényel afféle operett alakításokat, mint Bessenyei Csomai kapitányáé…
A film jószerével egyetlen, ám kétségkívül nagyon erős aduásza a miliője, ami érezhetően sötétebb, kétségbe ejtőbb, sokszor bizarrabb tónusú, mint az agáé. A törökkori élet romantikájából itt már nem sok marad, egy-egy felvillanó jelenet erejéig az ember olyan groteszk benyomásokat szerez, amik kimondottan nyomasztóak, nem feltétlenül gyerekeknek valók – szemben ugye a veretesen kalandos-humoros-hősies és emiatt végeredményben ártatlan, sőt, idealista agával. Hogy ez eladja-e nekünk a filmet, nehéz kérdés… Hogy ad neki valamiféle izgalmat, az egészen biztos!

Tipródok a pontozáson, mert végeredményben működik A törökfejes kopja, de igazán csak sejteni véli az ember, mire is akartak pontosan kilyukadni a készítők. Azért aki véletlenül elkapja, adjon neki egy esélyt, hátha neki betalál majd Kopjas Dani kopjája…

Jó film, inkább amolyan kalandfilm, mintsem valódi történelmi dráma, de izgalmas és jól megírt cselekménye van. Az is tetszik, hogy kifejezetten borongós hangulata van, a hősiesség mellé mindig becsúszik valami rossz, a hitvány alakok jellemzően mindig jobban járnak a jóknál.