A tanári szoba (2023) 81% 29★

Egyszerűen nem tudnám a végén lecsapódott hiányérzet következtében azt mondani, hogy baromi jó film. Pedig ez egy jó film, de…
Mindig ezekkel a „de” szócskákkal van a baj a mondat végén.
Nekem ez a sztori befejezetlen és néhány aspektusa kissé irreális. El tudom képzelni persze, hogy történik ilyesmi, de az igazság az, hogy ez elég sarkított és egész kevéssé valószínű.
Az én ideális világomban a tanárnő jobban kiáll önmagáért és a vélt igazáért, kiderül az igazság a bűncselekmény ügyében és egyetlen gyerek sem sérül a felnőttek baromságai miatt. Mivel azonban ez nem egy ideális világ, készülnek ilyen filmek. Pont emiatt lenne nagyon értékes, ha a közlendőt nem lenyelnék a végén, hanem megosztanák velünk pontosan. Mert így lehet találgatni, hogy tulajdonképpen mely következtetést, és hogyan érdemes levonni/megszívlelni.
Az igazság az, hogy remek film, de semmiképp sem kiemelkedő és szerintem ebben a kategóriában kutya kötelessége lett volna nagyon valósághűnek lenni – a túlzás nem fért ebbe bele, számomra így veszti el az erejét.
Nem elég és nem elég fajsúlyos.
Kár érte, de természetesen minimum egyszeri megtekintésre abszolút érdemes, én élveztem elejétől a végéig. A németje pedig gyönyörű :)

Külső szemlélőként is lerí, hogy a tanári munka sok szempontból mennyire iszonyatosan megterhelő mentálisan (főleg mostanában ugye), minden tisztelem az övék. Ilker Çatak alkotása át is adja ezt az érzést, beépítve ezt egy idegszaggatóan izgalmas cselekménnyel bíró sztoriba.
A bizalmatlanság, titkolózás, hátbatámadás, felelősségvállalás súlya, a következményekkel való szembesítés, és mindezek mellett az őrület határait feszegetve mielőbbi megoldásokat találni a problémákra.
Sok komoly témát megmozgatott bennem, merész húzásokat vetett be, a 90 perc alatt levegőt is alig mertem venni, a feszültséget szabályosan harapni lehetett, amit sokszor Marvin Miller minimalista pengetős zenéje csúcsra járatott.
A színészek elképesztően hitelesek, de persze mindnyájuk közül Leonie Benesch emelkedik ki, aki egyszerűen telitalálat és félelmetesen nagyot alakít. Annyira természetesek az interakciói, a reagálásai, döntései, kisugárzásában még azt is simán elhinném, hogy ő tényleg tanár.
Kicsit sajnáltam, hogy nyitott maradt a történet, de ez mit sem változtat azon, hogy ez egy tőről metszett remekmű, 2023 egyik legütősebb darabja.

Mint filmélményt, leginkább a Látogatáshoz tudnám hasonlítani spoiler. Kényelmetlen helyzetek, fokozatosan megsemmisülő főszereplő(k), az anti-pc politikai gondolat pedig klausztrofób, néhol horrorisztikus elemekkel van tálalva. Jó, itt talán kevésbé erős a horror-elem, de a tanárnő interjúja/vallatása közben végig azon gondolkoztam, mikor derül ki végre, hogy az iskolai újságot szerkesztő gyerekeket valójában megszállta pár Warren-házaspár elől elszökött démon. Túl sokan túl gonoszul viselkednek ebben a filmben, és sehol egy Haneke, hogy valami mederbe terelje ezt az egészet. Mert ahol ez a történet befejeződik, a végső jelenet, az egyrészt zagyva, másrészt nagyon erőltetett szimbolikával él spoiler.

Az iskolai közeg, a tanár-diák párbeszédek sokszor műnek hatnak. A főszereplő tényleg nagyon jól játszik, de az ő karakteréből hiányoltam a mélységet, inkább egy bizonyos oktatási módszer és értékrend megtestesítőjeként volt ott – hogy a film ezen az értékrenden gúnyolódik-e, vagy példaként állítja elénk, az nem mindig egyértelmű.

„Aki kijön a közoktatásból, annak súlyos poszttraumás stressz szindrómája lesz.”
Egy pár nappal ezelőtti Telex kerekasztal-beszélgetésen ezzel érzékeltették, hogy az iskolarendszer mennyire szűkre szabja a diákok mindennapi létezését. Számos országban arra jutottak, ennek a logikus orvoslása az, ha csökken a hierarchikus merevség, csökken a tekintélyelvűség, hisz ezzel oldódik a feszültség. De ugyanakkor a hatalomról való lemondás a tanári karra nézve kötöttségeket szül, a vállalt korlátok működésképtelenné tesznek egy sor bejáratott eszközt. Ezzel pedig új problémák keletkeznek.
Ilker Çatak filmje ezt a libikókahelyzetet feszegeti Carla, egy németországi iskolában fél éve dolgozó tanár megpróbáltatásain keresztül. Nyomasztó, végig feszült történet, fantasztikus alakításokkal, ami a 4:3-as képarányával egyre nagyobb elszigeteltségbe ülteti magát a nézőt is. Azzal, hogy a kamera nem ereszt, hasonló hatást ér el, mint a Saul fia: korlátok közé zár, akárcsak a főszereplőt az iskolarendszer és az elvek, és hiába egyre elviselhetetlenebb a helyzet, hiába ordítanánk mi is, mint a tanár, nincs egérút számunkra sem.
Çatak egy pillanatig sem hegyezi ki vagylagos ellentétté a rendszerszintű, egyébként önmagán túlmutató probléma gyökerét. Ehelyett azt figyeli, miként működnek az egyes csoportok, hogyan alakul bennük és köztük a dinamika. Nem a mérleg serpenyőinek súlyára fókuszál, hanem azok tartalmára. Elutasítja, hogy egy egyszerű, a másik kárára megfogalmazott megfejtést hazudjon, amit a mindennapokban nemegyszer megtesz körülöttünk a világ és gyakran mi magunk is. Elutasítja ezt, akkor is, ha így egyáltalán nem tud azonnali megoldást nyújtani. Mert fontosabb, hogy egy komplex képre törekedjen, ezzel lehetőséget adva a valódi feloldozásra, ami viszont nem megy konzervformában, egyik pillanatról a másikra.
Az elmúlt évek egyik legjobb filmje.

A tanári szoba egy fontos korlenyomat napjaink Németországáról, de az abban bemutatott konfliktusok egy része itthon is aktuális.

A tanárhiány, az alacsony fizetések, a szülők nem nevelése és így a problémás diákok jelensége nálunk is gond. Így a film az itthoni közönségnek is ad bőven gondolkodni valót és felhívja a figyelmet többek közt arra is, mennyire fontosak a jó pedagógusok. Ahogyan az is, hogy figyeljünk oda a gyermekeinkre, és hogy a nagy píszí kultúrában ne tévesszük szem elől a lényeget. A tanári szoba török származású rendezője, İlker Çatak erős atmoszférájú, aktuális és elgondolkodtató filmet készített, amely méltó az Oscar jelölésre.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2024/01/15/a-tanari-szoba-fil…

Feszült, lebilincselő, már-már Hanekei. Sokakat ennek töredékével is megtör a tanári pálya és nem csak az alulfizetettség miatt, ez diákként is átjött. És minél jobban törődik valaki, annál kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, ha már képtelen irányítani a következményeket.