A sárkány születése (2016) 71% 8★

Az nagyon kemény öngól, amikor egy megtörtént eseményeket – is – feldolgozó filmet tisztelgésként képzel el az alkotógárdája, de a kevéske kis „valóságos” eseménysort körítő fikcióval éppen hogy a tiszteletlenségüket sikerül végül kifejezni. A kissé nagyképűen A sárkány születésének keresztelt mozi éppen így vérzik el, de szerencsétlenségére akkor sem lenne benne sok szufla, ha nem erőltetné be az egész sztoriját Bruce Lee életének egyik igen zavaros epizódjába.

Szóval a leglátványosabb dimenziója a filmnek ez a bizonyos Bruce Lee vonulat. A megtörtént esemény egy nagyon homályos összecsapás, ami 1964-ben zajlott le: egy régivágású kung fu mester és a reformátor Lee küzdött meg alig néhány szemtanú előtt. Nem tudni, ki nyert, nem tudni, mi történt pontosan, nem tudni a dologról igazából semmit, de mint legenda, nyilván az egész aktus ebben a maszatos mivoltában illik legjobban a Lee körül kialakult romantizált miliőbe. Első blikkre, látszatra ezt dolgozza fel A sárkány születése, azonban megcsavarva a dolgot azzal, hogy a két kínai harcművész közé berak a képbe egy dzsigoló-mosolyú amerikai csávót, akinek a szerelmét amúgy fogva tartja a helyi kínai maffia – és hát aki végül is valódi mozgatórugójává válik az eseményeknek, és aki ily módon mindkét főhősre hatást gyakorol.
Ez azért pofátlanság. Egyrészt, hogy ennyit, egy végtelenül elcsépelt, kb. a Mario videójátékok történetmesélési színvonalára süllyesztett körítést tudtak csak kigondolni a nagy harc mellé, és ebbe is sikerült beerőltetni egy jóvágású kaukázusi csávót, mert féltek, hogy a két kínai figura majd nem adja el a filmet az amerikai közönségnek. Megbocsátható lenne ez, ha nem 2016-ban készült volna a film és nem egy olyan ikont helyezne a középpontjába, aki éppen kínai mivolta ellenére lett az amerikai szórakoztatóipar egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású terméke hatvan évvel ezelőtt.
Tetézi a bajt, hogy a Bruce Lee-t alakító színész éppen a sztár látszólag legrosszabb vonásait kerekíti ki, mondhatni, a karakter durvábban megy félre, mint pár évvel később Tarantinonál, noha a rajongóknak muszáj belátni, hogy Lee viselkedéséből mindig is sugárzott ez a fajta túlzott magabiztosság. Itt viszont a paródia és a karikatúra határán mozog a figura. Ugyanez igaz a meseszerű shalon mesterré alakított Jack-Manre, ketten együtt már olyan leegyszerűsített és a szórakoztatóipar által is meghaladott sztereotípiákat jelenítenek meg, ami értelmezhetetlenné teszi a film „tiszteletadó”, „rajongó” hozzáállását. A mozi dramaturgiai csúcspontját jelentő összecsapás is hemzseg az alkotói túlzásoktól és görcsöktől, a klasszikus harcművészeti mozikhoz viszonyítva bizony gyenge utánérzés lett csak ez a szekvencia – mely érthetetlen módon amúgy nem is a film fináléja.
Érzékelhető és élvezetes „1964-hangulatról”, hiteles korképről természetesen szó sincs, illetve ezt már keresni se nagyon érdemes.

Biztos vagyok benne, hogy ez a film több akart lenni egy sokadik Bruce Lee-rókabőrnél, de a sok akarásnak is nyögés lett a vége – nem ajánlom, akkor inkább egy sokadik eredeti Lee film újranézésével járunk a legjobban.

Ha akarom, egy Bruce Lee filmeket modernebb, de gyengébb kiadásban idéző film, ha akarom több. Ha akarom, egy huszadik bőr a Bruce Lee legendáról, ha akarom, több. Ha akarom, egy film, amely tovább lebegteti (és kihasználja) a mestert máig övező bizonytalanságokat, ha akarom, nem biztos, hogy releváns ez.
Egyszer mindenképpen nézhető film, amely talán mintha vissza is akarná idézni valamelyest a 60-as évekbeli filmtechnikai fogásokat is, Bruce Lee életét, mozzanatokat, amelyek ki tudja, hogy megtörténtek-e, de itt óhatatlanul is befészkeli az ember elméjébe magát a gondolat: spoiler

A film nem tisztáz ki egyetlen misztériumot sem:
– ki hívott ki kit: Wong Lee-t vagy fordítva?
– meddig tartott valójában a küzdelem: 3 perc vagy tovább?
– jelen volt e Linda Lee a párbajon vagy sem?
– miben is állt valójában a Lee-vel szembeni támadások veleje: a San Francisco-i kínaiak támadták, mert amerikaiakat is tanított, vagy a kínai, a shaolin kung-fu közösség támadta azért, hogy magát a kung-fut megismerteti nem kínaiakkal is?
Nem tudom, mi az igazság, és azt gondolom, a film sem akar dönteni ebben, viszont a dramaturgia érdekében dönteniük kellett a készítőknek, hogy egyik vagy másik álláspontra helyezkednek. … és ezt megtehetik problémamentesen, ha filmjük központi témája, mondanivalója nem e kérdések (valamelyike) körül forog, ám nem tudják elkerülni, hogy e pontokat ne érintsék valamiként a cselekményben.

Nekem a film azért jött be nagyon, mert Lee és Wong jelenetei többségében számomra nem a harc, a küzdelem szempontjából szemléletesek, hanem a párbeszédeik révén megmutatkozó ideológiai különbség mibenlétéből, a harcművészet filozófiájából sokat kaphatunk.
Bár nem vagyok szakértője e témának, de úgy éltem meg a film nyomán, hogy Wong mester képviseli a klasszikus shaolin filozófiai vonalat, igen előrehaladott ismeretekkel, Lee pedig a kung-fuban ugyan már magas szintre jutott, de a mentális fejlődés, a harcművészeti és életfilozófia terén még alacsonyabb szintre álló mester volt még ekkor, ’64-ben.
Kettejük harca pedig éppen azért válhatott a történelem részévé, mert tulajdonképpen a Wong mesterrel folytatott küzdelem tette láthatóvá Lee számára, hogy még közel sem ért az útja végére, és ebből tanulhatta meg, hogyan, milyen irányba fejlessze magát tovább. Ennek a további fejlődésnek lett eredménye a jeet kune do filozófia, a tovább tökéletesített harcművészet, és mindaz, ami azt eredményezte, hogy legendává vált, hogy harcművészeti és egyéb sportágak, illetve más területek képviselői is gyarapodhattak Bruce Lee munkássága elemeiből, filozófiájából, hogy halála után fél évszázaddal is még mindig olyan kultusz és érdeklődés övezi, mintha köztünk élő „celeb” lenne.

Az, amit a készítők a vitás kérdések tekintetében dramaturgiai elemként választottak, az egyik kérdés – az utolsó – szempontjából lehet még érdekes, és olvasatomban szintén nem azért, hogy dűlőre jussanak, kinek és miért nem tetszett Lee kung-fu tanítása.
spoiler
Amiben viszont nagy különbség volt közöttük azonos koruk ellenére, a kung-fu illetve e harcművészeti ág szellemisége, filozófiája, amely elválaszthatatlan a mentális fejlődéstől, ami pedig minden fejlődésnek gátja egy idő után, ha elhanyagolják.

spoiler
Persze bele lehetne kötni, hogy mégsem a shaolin filozófia mentén haladt tovább. Ez azonban nem biztos, hogy probléma. Legjobb tudomásom szerint buddhizmus nem akar konkrét tanokat sulykolni követői fejébe, hanem azt ösztönzi, hogy találják meg a maguk útját és a maguk válaszait a fejlődés során, a megvilágosodás útján.
Nekem e filozófiai vonal miatt kedvencemmé lett ez a film.