Ip Man (Ip Man 1.) (2008) 81% 64★

Imádom, mikor nulla elvárással kezdek bele egy filmbe, úgy, hogy igazából alig tudok róla valamit, aztán meg leesik az állam mikor rájövök, micsoda élményt hagytam ki eddig.

Az Ip Man-t gyakorlatilag csak Donnie Yen miatt néztem meg (mivel már az eddig elszórt információmorzsák alapján is imádom a karakterét a Rogue One-ban), de azon kívül, hogy megbizonyosodtam róla, mennyire menő ez a fickó, sokkal többel gazdagodtam a film által. A történet magával ragadó, remekül integrálódnak bele a harcjelenetek, amikben minden mozdulat és ütés egytől egyig gyönyörű. A környezet is bámulatos, szép a set design, van az egésznek egyfajta bezártságérzete, mintha minden egy nagyon kis helyen történne, megtoldva ezzel a sztori személyességét.

Megjelent bennem egy teljesen újfajta érdeklődés a harcművészetes filmek iránt – azt hiszem ezt nagyrészt a Karate kölyöknek is köszönhetem – alig várom, hogy megnézzem a trilógia másik két részét, és még ezeken kívül is tervbe van véve egy-két darab. Ki tudja, lehet, hogy egy új kedvenc műfaj felfedezésének kapujában állok.

A Donnie Yen JW4-es szereplése miatt elkezdtem pótolni ezt a szériát.
Egész jól indult, a klasszikus Bruce Lee, Jackie Chan, és Jet Li filmeket idézte, a pozitív hangulatával, brutálisan pörgős harci koreográfiáival és kedvelhető karaktereivel (Jin olyan tipikus, viccesen nagyképű „anime gonosz” volt, aki méltó ellenfelet keresett és a legjobbal akart megküzdeni.), aztán egy éles váltást követően borult minden. Még mindig olyan volt, mint az említett színészek korai művei, csak „véletlen belelöttyent” pár liter háborús depresszió. Eddig sem volt benne sok humor, de innentől tényleg inkább drámába váltott az egész. A csillagozásomból persze látható, hogy a meghökkenésem ellenére is működött a koncepció. (Nem tudom, hogy mennyire színezte ki a valóságot, de valószínűleg nem picit…) Egy ponton eszembe juttatta a Footloose-t is, csak a hősünk itt tánc helyett kung-fut tanított, a végső harc pedig a Rocky-t idézte nekem, (Ez a 2. rész után külön vicces, de erről majd annak az értékelőjében írok bővebben.) bár tisztában vagyok vele, hogy nem az a franchise találta föl a jó és rossz közti végső harcművészeti párbajokat / leszámolásokat, mégis talán az lett az első, ami igazán ikonikussá vált. (spoiler)
Összességében nagyon élveztem, és DY még mindig egy zseni. Már érik egy ideje, de most már tényleg ki merem jelenteni, hogy ő lesz az első számú a kedvenc kínai színészem, mert rossz filmben én még nem láttam. (Utólag néztem, hogy a filmográfiájában ott a XXX második része is, amihez sajnos volt szerencsém, de azt még megbocsátom, a Hegylakó 4. meg kimaradt, és nem is tervezem pótolni. Hmm… Penge 2.? Durva, hogy anno nem figyeltem föl rá.)

Mivel hamarosan jön a 4. rész, időszerűnek láttam, hogy végre elejétől a végéig, tisztességesen végignézzem az eddigi filmeket.

Kezdjük hát az elsővel…

Leszögezem, hogy csak és kizárólag eredeti nyelven nézendő, nekem sajnos csak a magyar szinkronos verzió jutott, ami gyalázatosan rossz. Nem elég, hogy a szinkronszínészek pocsék alakítást nyújtanak, de még a fordítás is egy rakás sz.ar. A „karate” a magyar verzió szerint „japán kungfu”. Szerintem nem is kell ehhez többet hozzáfűznöm…

Maga a film erős közepes.
Nagyon jók a harcjelenetek, az aláfestő zenék, jó a hangulata, a rendezés. Egy percig sem unatkoztam. A színészi játék borzalmas, csak Donnie Yen, a gyártulajdonost alakító fickó és Hiroyuki Ikeuchi nyújt tisztességes alakítást.

Ez félig-meddig amolyan életrajzi film kellene, hogy legyen, de elég sok ferdítés van benne (pl. nemes egyszerűséggel kihagyták, hogy Ip mester ópiumfüggő volt) és a címszereplőt is már-már szuperhős státuszba emeli. Szinte megerőltetés nélkül győz le mindenkit, még 10 fekete öves karatést is egyszerre, hát hogy is mondjam… Kicsit mosolyogtam. :) Természetesen, kínai filmről lévén szó, a japánokat szokás szerint démonizálják, pont, mint az amerikai filmekben szokás nácikat. Ezzel az a legnagyobb bajom, hogy helyenként már nevetségességbe hajlott. Egyedül Miura tábornok kapott némi árnyalást, de a többiek borzasztóak. (Ugyanaz a helyzet, mint a Fist of fury-ban…)

Összességében tetszett. (Az pedig különösen, hogy Donnie Yen láthatóan nagy odaadással és tisztelettel formálta meg a karaktert.)

Nagy kedvencem, Donnie Yen nagyon jól hozza Ip Man figuráját szeritem. Mindenkinek ajánlom, aki kedveli az ilyen jellegű filmeket.

Valami teljesen másra számítottam, de sikerült a filmnek abszolút pozitívan meglepnie. Maga a történet lebilincselő, a harcjelenetek pedig lenyűgözőek.