Kedvencelte 10

Várólistára tette 17


Kiemelt értékelések

LoneWolf 

Egy fokkal gyengébbnek éreztem, mint az első részt. Meglepett, hogy ismét többnyire béke van, viszont pont emiatt örültem, hogy hangulatában inkább az előző elejét idézte a harcművész mesterek közti kis „rivalizásással”, ami ismét elképesztő módon megkoreografált párbajokhoz vezetett. A JW-vel ellentétben itt továbbra sem érezem őket túlnyújtottnak, és pont annyi akciót kapunk, amennyi kell. Se nem többet, se nem kevesebbet. Örültem Jin visszatérésének is, de itt is jött egy meredek váltás, ami viszont már konkrétan egy az egyben a Rocky 4-et majmolta. A másik országból érkező, gyilkos hajlamú bunyós, spoiler. Előzőleg a japánokkal gyűlt meg a bajuk, most meg az angolokkal. Kik jönnek a 3. részben? Az oroszok? Az amerikaiak?
Nem volt rossz, az eleje kifejezetten tetszett, a két teljesen különböző harci stílus összeeresztése is korrekt ötlet, a kivitelezés mégis túlontúl hatásvadász, a klisékről nem is beszélve. (spoiler)
Kíváncsian vágok bele a maradék két részbe. (Az előzmény, meg a spin-off nem igazán érdekel.)

Nyx

Nekem az első rész egy hajszálnyival jobban tetszett, viszont a színvonal egy cseppet sem süllyedt. Ami az első filmben működött, az itt is remek – Ip Man szerethető karaktere, a családi háttér, érdekes mellékszereplők és természetesen eszméletlen harci koreográfiák. Bejött a nagyvárosi környezet is, valamint a nyugati box vs. kung fu jelenet elég sok kickass pillanatot eredményezett. Na és a vége!

3 hozzászólás
Kiskakukk 

Az első részhez hasonlóan ez is egy remek harcművészeti film.
A gonosz japánok helyét most átvették a gonosz britek. Néhol rémesen színpadias, de jól áll neki. A színészi játék a mellékszereplők terén sokkal jobb lett.

Tetszett, hogy az angol bokszolóval azért eléggé vért izzadt Ip mester, nem volt sétagalopp a küzdelem.
No és a befejezés… az haláli. :) spoiler


Folytatása

Összehasonlítás

Ip Man


Hasonló filmek címkék alapján