Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind… [tovább]
A nimfomániás: 2. rész (A nimfomániás 2.) (Depresszió trilógia 4.) (2013) 98★
123' · francia, amerikai, egyesült királysági, német, svéd, dán, belga · dráma, erotikus 18
Képek 4
Szereposztás
Charlotte Gainsbourg | Joe |
---|---|
Stellan Skarsgård | Seligman |
Jamie Bell | K |
Willem Dafoe | L |
Stacy Martin | Fiatal Joe |
Christian Slater | Joe apja |
Mia Goth | P |
Sophie Kennedy Clark | B |
Uma Thurman | Mrs. H |
Shia LaBeouf | Jerôme |
Kedvencelte 9
Várólistára tette 69
Kiemelt értékelések
Valószínűleg velem van a hiba, de nekem nem jött be egyik rész sem. Nem tudok egyik karakterrel sem azonosulni. Nekem kicsit szürreális az egész.
Már megint én voltam a hülye, mert véletlenül igen, ha az ember elég fáradt és figyelmetlen, előfordul, mint mikor a távirányítót a hűtőbe teszem a 2.részt kezdtem el nézni az első helyett. És kicsit gyanús volt a chapter 6 és az in medias res kezdés, de hát művészfilmeknél az ember semmin sem lepődik meg, hát én is néztem úgy a film háromnegyedéig, mire úgy döntöttem, ellenőrzöm kétségeim és átváltottam az első részre.
Ennek köszönhetően mindjárt bele is csaptunk a lecsóba és a hosszú két órás felvezető első rész helyett sűrítve és 200%-on tolt az arcomba Trier … öööö … mindent.
A film végén erősen ambivalens érzésekkel keltem fel.
Ha a fő mondanivaló Seligman zárására épül spoiler – most vegyük ki a fazékból a szexet és a filozófiai keretmeséket és koncentráljunk arra, milyennek kéne látnom Joet –, akkor sajnos nem sikerült számomra szerethetővé és emberivé tennie. Nem tartom magam sem feministának, sem hímsovinisztának, alapvetően simán humanista vagyok. Azt gondolom, minden dolog – a társdalom által tabunak, perverziónak, torznak, idegennek kezelt dolgok is – egészséges és jó addig, amíg mások kárára nem teszünk vele. Amíg a közvetlen résztvevők minden tagja elégedett és boldog, addig a dolog rendben van. Ha valaki ebben sérül, akkor a dolog nincs rendben. Számomra teljesen mindegy, hogy férfi, nő, öreg vagy fiatal, fekete vagy fehér, európai vagy akárhonnani, elsősorban ember. És míg embertársainak szánt szándékkal és önzésből nem árt, addig felőlem akármit is csinálhat (és ez vonatkozik a szexuális életére is). Az olyan apró, kegyes hazugságokat, mint spoiler simán elnéztem volna neki, vagy hogy Jerôme-mal mi lett spoiler, vagy hogy spoiler, de azt, hogy ezért spoiler, azt nem. Férfi vagy nő, nem érdekel (nyilván ez a fajta kétség is volt Trier célja a Joe névvel és a színésznő külsejével is}}. Nem megbocsáthatóak a vele szembeni cselekedetei a szememben – mondja ezt az anyai énem.
Ami nagyon „tetszett” a filmben, az az apjával való kapcsolata. A mese a fákról és a spoiler. Az elképesztően realisztikus és nagyon felkavaró volt. Sokkal inkább, mint bármelyik emlegetett és cikkezett szexjelenet a filmben.
A másik nagyon emberi és durva az Uma Thurmanes jelenet volt.
Nem a rendezői változatot láttam, csak olvastam a kimaradt részről. Nem tudom, mit gondoljak. Láttam a Cannibal Holocaustot, (aki szintén, az érteni fogja), az egy életre elég vizuális sebet hagyott bennem. Nem tudom, ha azt a részletet még látom, mennyire borított volna ki.
Visszatérve Joera: a reakciói bizonyos szituációkban annyira lehetetlenek és helyzethez nem illőek voltak (nem ismerek egyetlen nimfomániást sem, hogy pontos képem legyen a lelkükről és testi reakcióikról), hogy ezáltal a film maga is elvesztette a realitását számomra. Innentől pedig vizuálisan sem tudtam néha vlósan érzékelni.
És miután egy csomót írtam a semmiről, még mindig nem tudom, hány csillagot adjak vagy mit gondoljak. Ezt is, azt is, mindent és semmit. Bennem több kérdőjelet hagyott, mint választ. A film végéig azt hittem, ez az első Trier film, amit látok, de utánaolvasván megtudtam, hogy a Táncos a sötétbent gimiben láttam anno, ami a maga fura módján tetszett is, de nem hiszem, hogy újranézném. Ráadásul a rendezőről sem tudom, mit gondoljak. (Valaki szakavatott felvilágosíthatna.) Még a film készülésekor mindenhol arról olvastam, milyen nehéz sorsuk van nála a női főszereplőknek, milyen borzasztó dolgokat kell kiállniuk (így nézés közben azon agyaltam végig, miért vállalták szerepet – csak azért, hogy elmondhassák, hogy Trier rendezte őket?}}. Most meg, miután megnéztem, csak olyan cikkeket találtam, hogy mindent ruhában vettek fel, a többit meg pornósok intézték. Akkor meg nem értek semmit vagy átverve érzem magam.
Zárom ezt a filmet kérdőjelekkel és vegyes érzésekkel.
Nem akarok róla beszélni…
Az egyetlen, akit szerettem, az Jerome (Shia LaBeouf) volt, de őt is csak azért, mert helyes és ez nem engem minősít, hanem a filmet.
Éjjel fél 1-kor fejeztem be a filmet, de még utána is hosszú percekig csak ültem és pislogtam.
Számomra nagyon lebilincselő volt ez az egész. Ahogy lemásztunk az emberi lélek és szexualitás dohos, bogaraktól hemzsegő pincéjébe…
Az első résznél is leírtam hogy jókor néztem meg és szerencsére ez a 'hangulat-széria' még tartott erre a részre is.
Fogalmam sincs hogy megnézem-e valaha újra, de nem zárkózok el tőle egyáltalán. :)
Minden másodperc erős, számomra túlságosan is, valahol talán értem/érzem is a célját mindennek, de soha soha soha többet nem szeretném látni.
Nekem ez picit gyengébbre sikeredett, mint az első rész, de talán csak azért, mert hozzászoktatott, ráerőltetett erre a valóság-fikcióra, erre a kibírhatatlan embermagányra a felvezetés. Igazából hiányoltam azt, ami az első részben megfogott: a kis kommenteket és ábrákat a vásznon. A végén persze erős volt (3+5), de lényegében, ez kevés volt.
Ah, igen és K karaktere… ó, édes isten. Bűnös dolog az efféle rajongás, de, na. <3
És a vége… az árulás mesterfoka, illetve tolvajfoka a kiszolgáltatott bizalom pokolba rántásának. A kezem ökölbe szorul.
Népszerű idézetek
– Nem kéne ezt a szót használnia. Ahogy maga mondaná, politikailag nem korrekt. Nigger.
– Hát, elnézést, de az én környezetemben megtiszteltetésnek számított a lapátot lapátnak hívni. Minden egyes alkalommal, amikor egy szót betiltanak, a demokrácia alapjairól pattintanak le egy követ.
A társadalom egy szó kitörlésével csak az aktuális probléma pofájába nyomja a maga impotenciáját.
Azt mondják, nehéz más életét elvenni. Én azt mondom: sokkal nehezebb nem elvenni.
And I say that society is as cowardly as the people in it, who in my opinion are also too stupid for democracy.