Ken Park (2002) 54% 70★

Ez durva volt. Ugyan figyelmeztettek, hogy nem lesz éppen sétagalopp, na de erre azért még én sem számítottam. Jesszus.
Nem igazán tudtam eldönteni, mennyit adjak rá. Kacérkodtam a 8 csillaggal, de maradtam a 7-nél. Én nem éreztem hatásvadásznak egyébként, ellenkezőleg, nagyon is el bírom képzelni, hogy ilyen van, és igen, akár hasonló területi mennyiségi és minőségi eloszlásban. Persze ez így tényleg nagyon tömény, és, ha csak simán több szálon futna a dolog, úgy, hogy ezek a fiatalok – nem mind – ismerik egymást, talán, alapvetően még hitelesebb lenne, de efelett én most elsiklottam.
Az, hogy ennek a filmnek nincs semmi mondanivalója, azt nem mondanám. Minden egyes karakternél lehet találni valami „ínyencséget”, s bár a spoiler, azért ha jobban belegondolunk: a valóságban sincs ez nagyon másként. Legalábbis gyakran spoiler, vagy, csak jelentős fáziskéséssel üt be náluk a „ménykű”, és, azt itt most nem tolták bele az arcunkba… Mindenesetre van az a szint, ahonnan nehéz feltörni / kitörni / változni… Sajnos.
Engem is Tate sokkolt talán a legjobban, hát, esküszöm, volt, hogy oda se mertem nézni. Komolyan ijesztő volt az a téboly, amit… uhh.
Többször biztos, hogy nem fogom megnézni, egyszer bőven elég volt, de… nem bánom, hogy beiktattam. Kifejezetten tetszett nekem, hogy ennyire nyíltan, mindent megmutatva mesélték el ezeket a mélységeket, így sokkal jobban ütött, mintha csak sejtettek volna. Pláne, a mai generációknál, akiknek az ingerküszöbe már olyan, hogy jajj…

Hát ezt nem tudom nagyon komolyan venni. Annyi perverz, sztereotip karaktert tettek egymás mellé, hogy nem tudom elhinni hogy ilyenek lennének a „mai fiatalok”. Lehet hogy a készítők ilyen körökben mozognak, de hogy ilyen „sűrűségben” vannak azt kétlem. Olyan érzésem volt, hogy a „Kölykök” sikerét szeretné meglovagolni a film azzal, hogy még botrányosabb jeleneteket tesznek bele. Önmagukban talán hihetők lennének a szereplők, de hogy ennyi szerencsétlen pont egy barátikört alkot?

Megvalósítását tekintve valóban hatásvadász és öncélú. Másfelől viszont a cselekményközpontúság tökéletesen bemutatja a szereplők perspektíváját is egyben. Korlátoltságuknál fogva nem látják magukat és helyzetüket kívülről, nem képesek az őket körülvevő eseményektől eltávolodni és értékelni azt. Érzik, hogy valami félresiklott, szenvednek, időnként megpróbálkoznak a szembeszegüléssel, pótcselekvésekbe és a hedonizmusba menekülnek. De nincs valódi tovább lépés.
Abszolút elképzelhető, hogy ennyi „szerencsétlen” alkosson egy baráti kört. Nyilván jártak a középiskolába egészségesebb közegben nevelkedett emberek is, de ez a film nem róluk szól. Számos tényező képezheti egy „barátság” alapját a kihasználástól kezdve a reggelente közösen ingázásig bármi. Ha ez a közös pont egymás sérüléseinek kölcsönös megértése és a szenvedésben való osztozás az szerintem teljes mértékben hiteles. Megszokott, hogy egy ember a hozzá hasonlókkal érzi jól magát. Tökéletes példa erre a film egyik jelenete, amikor Peaches éppen kiköti a pasiját az ágyhoz, mire az félszegen megkérdezi, hogy „Normálisan nem lehetne?” "Nem!". Ezek a fiatalok egyszerűen képtelenek kapcsolódni a normális emberekhez. Nem csoda, hogy egymásra találtak.

Undorító, ízléstelen, lapos, unalmas. Tipikus igénytelen amcsi polgárpukkasztás.
Sajnálom azt a szűk másfél órát az életemből, amit rászántam.

A szarás kimaradt.

Ennek a filmnek semmi mondanivalója nincs! Közben jöttem rá, hogy én ezt már láttam, de nem csoda hogy nem maradt meg semmi belőle, mert farkakon és szexen kívül mással nem operál. Egyedül Tate pszicho karaktere volt érdekes.