A mi történetünk (1984) 75% 2★

Régóta keresett, a Delon filmográfia késői szakaszának leginkább aitpikus darabja ez a mozi. Első blikkre párkapcsolati drámának, akár vígjátéki elemekkel kibélelt romantikus filmnek is tűnhet, de valójában egész más helyen kell kapirgálni a feldolgozásához. Ez egy sokszor groteszk, álomszerű lélektani szatíra, utazás egy szomorú, bánatát alkohollal kezelő ember gondolatinak, fantáziáinak mélyére, és mint ilyen, természetesen fel tudja villantani a valaha volt egyik legérdekesebb Delon szerepformálást.

Amit Delon itt művel, az színtiszta cáfolata mindannak, amit a vele szemben szkeptikus közönség gondolt róla a nyolcvanas években – meg tulajdonképpen napjainkban is. Robert Avranche a valaha papírra vetett/kamera elé állított egyik legizgalmasabb karaktere, jellemének gyökérzetét illetően keresgélhetünk akár Venyegyikt Jerofejev, akár Charles Bukowski háza táján is, de az igazi bravúr talán mégis az, hogy A mi történetünk kapcsán nem kell Alain Delon one man show-járól beszélnünk – pedig isten bizony, úgy is működne!
A mellette feltűnő, a klasszikus francia filmekből abszolút régi ismerősként visszaköszönő epizodisták és mellékszereplők mindegyike zseniális: Baye a tökéletes francia szépség, amennyiben sokkal érdekesebb, karakteresebb, mintsem klasszikus értelemben szép (egyből Valérie Lemercier jutott róla eszembe, aki ugyanez a típus). Gérard Darmont mindig is kedveltem, Darroussin és Galabru sziporkáztak, de általában véve mindenkiről elmondható, hogy remekül helyt álltak a szerepükben.
Szigorú tárgyilagosságában nézve egyébként a film majdnem ugyanezzel a forgatókönyvvel színházi darabként is megállná a helyét, semmibe sem telne az egyébként egyhelyszínesnek éppen nem nevezhető cselekményt felhelyezni egy színpadi díszletbe, túlságosan vélhetően még az élmény se sérülne. A feldolgozott téma összetettségében humánus és bántóan durva egyszerre – de nagyon szép látlelet az emberről, a bánat előli menekülésről, a képzelgés erejéről és az élet drámai fordulópontjairól.
A magyar szinkront ezúttal dicsérnem kell: Szakácsi Sándor remekül emeli ki Delon figurájának lehetetlenséggel határos összeesettségét és szánalmasságát, sőt, még a film azon trükkjét is, hogy a korosodó sztár öregségének jeleit egyszerűen átforgassa az alkohol okozta elgyötörtség és kimerültség illusztrálásába.

Nagyon elvont, cseppet sem hétköznapi, de rendkívül érdekes és összetett filmélmény A mi történetünk. Ajánlani elsősorban is azoknak ajánlanám, akik fogékonyak a félig-meddig képzelt álomvilágokban játszódó mozikra, illetve azoknak, akik szeretnék Delont úgy látni, ahogy korábban még sosem.