Kedvencelte 5

Várólistára tette 98


Kiemelt értékelések

Törpillaa

Elég vegyes értékeléseket kapott ez a film. Az eleje egész jól indul, és a folytatás sem rossz, de valahogy mégsem az igazi, pedig volt benne lehetőség, hogy tök jó legyen, de még sem lett az, és egy kicsit csalódott vagyok. Az meglepett, hogy magyaroknak is van köze ehhez a filmhez, mert amikor elkezdtem nézni, nem is tudtam, hogy szerepelnek is benne, és nem csak, mint stáb tagok voltak jelen a film készülete kor, csak most fedeztem fel. A sztori érdekes, a helyszín választás tetszett, de a fele karakteren lehetett volna még egy picit kidolgozni. Az elején a közepéig annyi üres járat van, és olyan sok a duma, spoiler De közben annyit szövegelnek, hogy kezd uncsivá válni, és már nem teljesen kötött le, de kíváncsi voltam a végére, így, végig néztem. Amíg az elején és a közepén a sok duma van, a végét meg elkapkodták, gyorsan választ is kaptunk a rejtélyre, titokzatosságra, bár eléggé kiszámítható itható volt, hogy mi lesz a vége. spoiler Egynek azért elment, végül is nem volt olyan rossz, de jobbra számítottam volna.

Kiskakukk 

Nem váltja meg a világot, de abszolút szórakoztató, hangulatos film.

Ami nagyon bejött:
– gyönyörű képi világ, gyönyörű helyszín
– remek hangulatteremtés
– CGI-mentes ijesztegetések
– a körmös jelenet teljesen kikészített, nem mertem odanézni (Nem zavar, ha embereket öldösnek premier plánban egy horrorfilmben, de ha valakinek betörik a körme vagy belevágnak a körömágyába, attól rosszul vagyok.)

Ami nem tetszett:
– az ügyeletes bájgúnártól kirázott a hideg (nem jó értelemben, az ilyen Ken babára hasonlító kinyalt ficsúrok nagyon nem az én világom XD)
– a vége elég banális spoiler

Egyébként a bunkó spoilernőt bírtam a legjobban. :D

Nihilchan 

Annyira gyenge horror, hogy a Netflix 16+-osnak, az IMDB pedig PG-13-nek kategorizálta. Mert tényleg nem is történik benne semmi borzalmas. Sőt, nagyjából semmi nem történik benne. Ez is tipikusan olyan film, amiben a főhőst iszonyú okosnak akarták beállítani, közben meg ostoba. Maga a történet nem volt ijesztő, nem volt meg a borzongó aura, ráadásul szerintem az első felében feleslegesen elnyújtották a semmit. Ugyanakkor nem nézhetetlen. A legjobb karakter Viktoria volt.

_Andrea_

Egynek elment.
Jó volt látni az erős magyar jelenlétet a látványvilágban, valaki a díszletesek között tuti magyar.:) H.elix hátizsák, matyóhímzéses esküvői ruha, magyar porcelánok – elsőre ezeket csíptem el.

Sakara 

Számomra csalódás volt, és úgy érzem, hogy kihagyott egy hatalmas lehetőséget, amit a történetéből kihozhatott volna. Az alapötlet, miszerint egy nő egy rejtélyes, gazdag családi összejövetelre kap meghívást, ígéretesnek tűnt. A film eleje még felkeltette az érdeklődésem, de sajnos a feszültség és a rejtélyesség nem tart ki a végéig.
A karakterek kidolgozatlansága különösen zavaró volt. A „főgonosz” is klisésre sikerült, és nem volt elég fenyegető vagy rémisztő ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen.
Az eleje után, ami kicsit romantikus, de ugyanakkor rejtélyes volt, a végefele átfordult valami nagyon gagyiba.
A film horror elemei sem működnek igazán. Bár a történet próbál feszültséget és ijesztő hangulatot teremteni, a jumpscare-ek kiszámíthatóak, és a cselekmény hamar ellaposodik. Ami talán a leginkább kiábrándító, hogy a film végére sem éreztem úgy, hogy bármiféle eredeti ötletet hoztak volna a műfajba.
Nekem túl kiszámítható és felszínes volt ahhoz, hogy igazán lekössön vagy nyomot hagyjon.
Az eleje és a magyar motívumok miatt – tekintve, hogy itt forgatták – kapta meg a kegyelem 1 csillagot.

_Norbi 

Egész jó Bíborhegy-light lehetett volna, de a vége villámgyorsan megoldotta ezt a „problémát”. :D

Corvus_CoRex 

Rémesen hosszú előjáték után egy kis akciózás.
Puzzle kirakáshoz indítottam el, arra mondjuk nekem jó volt.

essz 

megnéztük, de minek….

megint egy film, ahol az évszázadokig/ évezredekig élő egyén, annyira dilettáns, hogy spoiler
egyszerűen imádom az ilyen filmeket…..
egy jó pontja van, legalább a Doherty srác jól néz ki….

1 hozzászólás
Tony_Soprano 

Végre egy jó spoilerfilm… ja, mégse! Nyúlós-nyálas, és ami ennél rosszabb: blőd és unalmas. Az egy dolog, hogy megpróbálja hülyére venni a nézőt: spoiler Továbbá van egy olyan érzésem, hogy az a jelenet, amelyben Evie spoiler

Szerencsére van néhány viszonylag épkézláb jelenet és a hangulat is nagyjából rendben van. A helyszínül választott Nádasdy-kastély is kellőképp misztikus és megvan a varázsa. A színészek közül Thomas Doherty volt az egyetlen, aki vért izzadva ugyan, de hozta a figurát. Rajta kívül Bárány Virág tetszett még, sajnos neki nyúlfaroknyi idő jutott. Nathalie Emmanuel haloványan muzsikált, Sean Pertweenek meg csak annyi dolga volt, hogy végig csúnyán nézzen. A Lucyt és Viktoriát alakító Alana Boden és Stephanie Corneliussen sem voltak rosszak, csak hát a karaktereik nem voltak megírva, így aztán azon kívül, hogy merész dekoltázsokat villantottak, nem sok vizet zavartak.

A forgatókönyv eseménytelen, unalmas és kissé ad hoc jellege miatt a 100 percnyi játékidő legalább háromórásnak tűnt. Talán ha az írók többet agyalnak a sztorin és kevesebbet azon, hogy az afroamerikai barinők és persze a nyársat nyelt fehér elit rasszista felhangú dumákat és poénokat eregessen, kiegészítve némi trendi feminizmussal, akkor kilométerekkel jobb film születhetett volna.

Egy jótanács a végére: az előzetes durván szpojleres, gyakorlatilag az összes poént lelövi, úgyhogy ne nézd meg, ha azt a kevés meglepetést, amit a film nyújt nem szeretnéd idő előtt megtudni.

katy_swartz 

A helyszín valami gyönyörű. Ódon kastély, hatalmas ajtókkal, gyönyörű enteriőrrel. A szereplők eléggé megragadják a hangulatot. Viszont semmi ijesztő nincs a filmben ami csalódás. És igen a végkifejlet számomra is furcsa volt… :D Meg,hogy a csajnak le sem esik mi a helyzet.. Annyira buta volt.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján