A mániákus (2018–2018) 79% 63★

Borzalmasan mély, és ezt olykor zsenin, olykor kicsit bénácskán hozza. Képes átmenni az egész bizarrba, de nagyon jó szíve van, sőt, képes olyan gondolatokat feldobni, amik többnapos, leülős gondolkodásra késztetik az embert. Nem tökéletes, de a műfajában szerintem azért megér egy misét, ha másért nem is, a színészi játék miatt. Emma Stone és Jonah Hill úgy játszanak, hogy leesik az arcom.
Ajánlom, ha érdekelnek a mentális betegségek, és egy olyan sorozat, ami ezeket tökéletes megmutatja, kicsit katyvasszerűen bár, de ezzel is közelebb hozva a nézőhöz, sőt, bevonva őt a trippekbe.

Egyszerre bizarr és elgondolkodtató sorozat. Szerintem érdekes volt ez a disztópikus jövőbeni világ, de úgy érzem, hogy nem teljesen lehetett megérteni benne mindent ebben a tíz részben. Valahol úgy is éreztem, hogy egy kicsit kifigurázta ezt a disztópikus műfajt a sorozat, de engem ez nem zavart.
Igazából engem végig lekötött, tetszettek ezek a tesztek és a különböző történetek amiket megismerhettünk ezek által. Az kifejezetten jó volt, hogy a színészeket „többször felhasználták”, azt gondolom, hogy a valóságban is ha álmodunk pl akkor is azokkal az emberekkel álmodunk akiket ismerünk, de nem feltétlenül ugyanabban a „szerepben” tűnnek fel, mint a való életben.
A színészek szerintem mind kitettek magukért és sokat hozzátettek a történethez. Az viszont egyértelmű, hogy a mentális betegségekből nem lehet sajnos kigyógyulni, kezelni lehet, de elmúlni nem fog. Érdemes megnézni, egy kicsit másként látja utána az ember a világot és saját magát is.

Elég furcsa érzéseket váltott ki belőlem ez a sorozat.
Egyrészt végtelenül béna. Jó, gondolom direkt csinálták ilyen stílusban, bár hogy miért, azt nem teljesen értem. Egy kicsit olyan, mintha vicces akart volna lenni, de még csak röhejes sem volt. Inkább visszataszító és idegesítő.
Nem is értem, hogy a harmadik rész után miért néztem tovább. Talán azért, mert a sztori mégiscsak felkeltette az érdeklődésemet, és kíváncsi voltam, hogy hova fog kilyukadni. Vagy mert reméltem, hogy ez a béna/ciki stílus egy kicsit fellazul, mert a készítők talán észrevették, hogy nem úgy megy a sorozat, ahogy kéne. De az is lehet, hogy azért folytattam, mert manapság ez a téma érdekel: az elme, a gondolkodás, a pszichológia, stb. Tényleg nem értem, miért nem hagytam abba már az elején.
De milyen jó, hogy nem tettem. Az első három rész után ugyanis a sorozat megmutatta az igazi arcát. Rengeteg érdekes kérdést feszeget, erős érzelmeket vált ki, megmozgatja a fantáziád, és rávesz arra, hogy elgondolkodj a saját életedről. És ne felejtsük el megemlíteni a nagyszerű színészeket, akik itt tényleg megmutathatták a tehetségüket. Két ember különböző helyzetekben, különböző szerepekben… igazi kavalkád.
Szóval a sorozat stílusa borzalmas, szinte már elviselhetetlen, ugyanakkor van mondanivalója, megvan benne a mély tartalom. És ez a kettősség teszi ezt a sorozatot különccé. Talán ez a szó jellemzi a legjobban: különc. Pont, mint a főszereplők.

Olya abbahagyhatatlan sorozatnak tánt, de vígjátéknak semmiképpen nem mondanám.

A férjem úgy adta el nekem ezt a sorozatot, hogy legalább akkora mindfuck lesz, mint a Twin Peaks. Hát ezt éppenséggel nem mondanám, a cselekmény teljesen követhető, sok fejtörést nem okoz a történet, bár kétségtelen, hogy élvezetesen bizarr, de ne olyasmit várjatok. Ez egy terápiás történet, és az igazi ereje az érzelmi töltetében rejlik. Tetszett, ajánlom.