Kedvencelte 10

Várólistára tette 23


Kiemelt értékelések

mamoulian 

Mit is mondhatnék? Azok az esték, éjjelek mindig jók, amikor az ember leül és megnézi a furikurit (egyben, természetesen). Gainaxéknál fogták az evát, kicsavarták és felnyomták a kakaót csutkára, hogy egy teljesen elborult vágtában legyen részünk a torzított gitár szólójára (a zenéje egyébként nagyon király, sokat hallgattam). Itt is van srác aki megmenti a világot, meg a hozzá tartozó szokásos katyvasz, de ezt olyan tálalásban, olyan lazán tolják az arcunkba, hogy egy percig sem veszi az ember komolyan, a végén meg csak pislog, hogy mit is látott. És működik. Feltölt, segít visszaemlékezni a gyermeki álmokra amikor még elhittük, hogy tényleg csak ennyi az egész, egy fricska.

ChEebor 

A FLCL egy felnövéstörténet, amelynek főhőse, Naota a körülötte történő eseményeket nézve és megélve ráébred, hogy ő már nem gyerek. Csak ezek az események egy nagy világűrméretű összeesküvésből erednek, és a központjukban egy őrült motorosnő áll. Meg egy pár nagy robot és űrlény, meg a gyerek homlokából előhúzott gépharcosok. Meg egy kis South Park. Őrületnek hangzik? Bizony, nagyon az, de a klassz történet és a csúcs animáció miatt mindenképp érdemes megnézni, abszolút nem egy mindennapi alkotás, és a sok folytatás nem igazán vitte tovább, ez úgy nagyszerű, ahogy van.

Kino

Nem lehet jól leírni, őrületes, spontán összevisszaság egy kiskamasz sráccal a középpontban, aki a körülötte élők (de általában véve a felnőttek) világát nonszensznek és gyerekesnek tartja, és aki a maga érzelmi világával meg képzeletével próbálja túlélni a megpróbáltatásait, (természetesen erre van más értelmezés is, mivel az anime minden határvonalat elmos képzelet és valóság közt, így kimaxolja az animációban rejlő lehetőségeket és árad belőle a lázadó tinédzser életérzése. Van egy szép története, de le kell hámozni róla egy rakás szimbolikus történést, amit meg körülvesz ötször annyi nonszensz, így tényleg az válik előnyévé, amit érzés szintjén közvetít. Sokan imádják, mások utálják, ebből is látszik, eléggé megosztja az embereket, látszik, hogy nem szokványos darab. Mivel a 6 epizód hosszban egy filmnek felel meg (van azóta folytatása), én ajánlom mindenkinek, aki látni akar valami szédületest, eredetit, kreatívat, undergroundot animáció terén.

3 hozzászólás
Albert_Richwick

Ezt… ezt nem lehet szövegesen értékelni, csak gesztikulációval. Nem tudok róla mit írni, ezt látni kell. Összesen hat rész.

Hat rész, aminek nem sok emberi ésszel felfogható értelme van, ha az összefüggéseket és a miérteket keressük, de ez így van jól. Érint komoly motívumokat (felnövésről, tökösségről), mindeközben viszont (és főképp) kegyetlenül szórakoztató. Aki nyitott az animációs műfajra, az nézze meg egy nagyobb tévén japán hanggal. Aki már látta, az nézze meg megint. (Egyébként létezik hozzá egy parádés magyar felirat is, a „Pistike-féle”, hasonlóan elmebeteg, mint maga az anime.)

This is art!
No, this is… madness!

Lahara 

Ez megint csak az „akkora ökörség, hogy már tetszik” kategória.


Népszerű idézetek

rapchee 

Haruko: Anyway, nothing can happen until you swing the bat.

rapchee 

Haruko: (preview-ben) Only idiots do the cool, dangerous stuff.
That's why they're cool.


Folytatása

Összehasonlítás

Fooly Cooly


Hasonló filmek címkék alapján