Kedvencelte 2

Várólistára tette 34


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

Érdekesnek érdekes volt ez a film, és le is kötött, de azért nem tökéletes. De nem rossz film, jól felépített a sztori, és a karakterek is érdekesek. Izgalmas is, főleg a vége miatt leginkább, jól összerakták. Grace karakterét nagyon megkedveltem, tök kedves nő volt, ezért is sajnáltam annyira. Jószívű volt, és egy kissé naiv, annak ellenére, hogy végig magabiztosan volt, annak ellenére, hogy kétszer is összetörték már a szívét, sokkal jobban kedveltem őt, mint Jasmine-t. Jasmine karaktere olyan erőtlen volt, gyenge, bár a végére csak változott valamicskét, de nem történt volna így, ha végén nem sétál bele a megoldásba… spoiler Sarah-t és Shannon-t egyáltalán nem kedveltem. Sarah látszólag tök kedvesnek tűnt, de látszott rajta, hogy valamire készül, és célja volt, spoiler Jó kis thriller volt, nekem tetszett, és a szereplők is eléggé odatették magukat ahhoz, hogy jó legyen a film, habár azért Jasmine lehetett volna erősebb ügyvéd is, de talán jó volt így, ahogy volt. Már nagyon kíváncsi voltam erre a filmre, és kellemesen csalódtam, tetszett. Jobb volt, mint vártam volna.

NaNa_88 

Volt benne egy-két kicsit ügyetlen, gyengécske megoldás, de a sztori jó. A végén a csavar nagyon tetszett.

Lori_ 

A film az első pillanattól az utolsóig fenntartotta a figyelmemet, izgalmas, érdekfeszítő, elgondolkodtató volt. A színészek hitelesen játszottak. A végén nem várt csavar tette még lebilincselőbbé. Rég nem láttam ennyire fordulatos, feszített thrillert!

Dániel_Vesco 

Sajnos nekem ez mellément.Pedig jól és érdekesen indult,és úgy féltávig tartotta is magát.Viszont ahogy körvonalazódni kezdtek a motivációk onnantól számomra egyre hiteltelenebbé vált.Csak pár példa.spoiler spoilerspoiler … Úgy éreztem a film életszerűtlen reakciókkal próbál feszültséget generálni,így kissé sokallom rá ezt a pontszámot,IMDB-értékelése szerintem közelebb áll a valósághoz.Nekem 4,5/10

kovbog 

Már rég kinéztem magamnak a filmet, de a hossza miatt nem nagyon akartam megnézni. Nem bánom, hogy rávettem magam. Az elején még nem igazán különbözik bármelyik krimitől, fölépítjük a környezetet, azt hisszük, hogy mindent tudunk, csak a töltelék hiányzik az egészből. Azért mégsem teljesen így van. Ahogy a gyilkosunk barátnőjének lakásába ellátogatott ügyvédje, onnantól fogva éreztem, hogy itt van valami elrejtve. Nyilván nem hiába mutatnak egy kevés szereplős filmben bárkit is, így a háttérben elcsoszogó alakokra is figyelnünk kell, ha meg akarunk érteni mindent. Ez egy thriller is, de lassan bontakozik ki, hogy mi történt, illetve történik, amiről nekünk fogalmunk sincs.
A vágással nem voltam teljesen megelégedve, de a színészek jól alakítottak.
Általában másfél órát bírok ki egy helyben ülve, de egy jó film alatt ez a szokásom mintha nem is létezne. Nos, ennél sem éreztem. Amikor kezd éppen megoldódni az ügy, akkor ellaposodik egy pár percre, mert mindenki kifújja magát, aztán bedobnak ide egy újabb fordulatot és mégegyet és mégegyet.
A karakterek is életszerűek, és a helyzetek is. Bele tudjuk képzelni magunk, hogy ez akár a mi ismerősi körünkben is előfordulhatott volna és fölhívja a figyelmet arra, hogy milyen esendők tudunk lenni, mikor saját magunkat kell védeni és milyen kitartóak, mikor szeretteinket.
Szerintem ez egy szuper film volt. A rendezőtől eddig csak vígjátékokat láttam, ez egy igazán kreatív pasas, szeretem, ha valaki nem csupán egy műfajban alkot, hanem szélesebb skálán mozognak a filmjei.
Nyilván mindenkinek személyiségétől függően lesz megrázó ez a film, szerintem eléggé elgondolkodtató és félelmetes, ha nem csupán elsiklunk a percek fölött, hogy legyen már vége… Sokkal több van benne, mint amennyit mutat és ki kell várni a végét, hogy azt mondhassuk, ez egy jól fölépített film volt.

Kiss_Melinda_Éva 

A film kezdetén azt gondolhatná az ember, hogy ez olyan nyomozós történet lesz, amiben a szokásos rejtélyek vannak: gyilkossággal vádolnak valakit és jön a szokásos dilemma: ő tette vagy mégsem? Halad tovább a történet és láthatjuk, hogy a fiatal ügyvédnő milyen elesett és nem igazán tud mit kezdeni az üggyel, már szinte lemondunk a gyilkosról. Mindez még a film elején történik, nem is értettem, hogy marad még fenn másfél óra a filmből. Először gyorsan vádalkut akar kötni az ügyvéd, de akkor történik valami. Nem hagyja nyugodni Alice-t a vádlott viselkedése. Egyre jobban belemerül az ügyvédnő az ügybe. Megkezdi a saját kis nyomozását és egyre több dolgot tudunk meg a gyilkosság körülményeiről és már-már minden a helyére kerül, amikor is jön a csavar. Aztán jön még egy csavar és a végén még egy…

Számomra ez a film nem a szokásos thriller-krimi vonalon lett nyilvántartva. spoiler Egy bizonyos jellemábrázolást láthattunk a filmben. Ne tévesszen meg senkit, hogy az egész filmben csak fekete szereplők vannak. Először nekem az volt ugyanis az első gondolatom, hogy ennek jelentősége lesz, de hamar kiderült, hogy ez semmit nem jelent. A film végig lekötötte a figyelmemet és nem lehetett rajta unatkozni, hiába 2 órás film.
Ajánlom ezt a filmet azoknak, akik szeretik a csavarokkal teletűzdelt, pszichológia vonalat megvillantó thriller-krimi műfajt.

Zsanni

Izgalmas, fordulatokkal teli, újszerű elemekkel feldobott történetű tárgyalótermes thriller, nagyon lekötött és nagyon tetszett. A jellemfejlődéses része elég sablonos volt, de ez úgy érzem, eltörpült a sztori mellett. Maga a történet elég borzasztó és a befejezés is sajnálatos, remélem, hogy nem megtörtént események ihlették!


Hasonló filmek címkék alapján