A dacos természetű, nyughatatlan David-nek elege van barlanglakó törzse kezet megkötő törvényeiből és lázadásában odáig merészkedik, hogy megöli a törzs főnökét (aki tulajdon apja). Büntetése a száműzetés a barlangon kívüli ismeretlen zónába, ahol öt barátjával hamarosan megdöbbentő felfedezést… [tovább]
A jövő ősembere (2002) 5★
Szereposztás
| Andrew Keegan | David |
|---|---|
| Tara Subkoff | Sarah |
| Richard Hillman | Neil |
| Tiffany Limos | Judith |
| Stephen Jasso | Vincent |
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
2 hozzászólás
Azt az egy dolgot nem tudom elvenni ettől a filmtől, hogy valakinek ott 2005 körül ez tényleg élmény lehetett – mondjuk hajnali kettőkor hazaesve a diszkóból, mikor még pörget kicsit az eki, de a vodka-nari már pizsiosztást kívánna, és a Cool TV-n már vége van a Vad csajoknak, de kezdődik ez. Szerencsére nagyon sokra ebben az esetben sem emlékezne rá hosszú távon a delikvens, de hát az internet nem felejt…
Pedig bár felejtene! Kívánhatná ezt teljes joggal a szereplőgárda is, akik egy ötvenes évekbeli sci-fi remakejére írtak alá, és bekerültek egy szoftpornóként is tök jól működő gore horrorba – ja igen, ez a f*stalicska film egy dolgot azért elért: Roger Corman ’58-as eredetije ehhez képest konkrétan filmtörténeti klasszikus!
Mit kínál nekünk A jövő ősembere? Egy hihetetlenül ocsmány szűrőkkel fényképezett, lehetetlenül tróger módon vágott, néhány erotikus töltetű kulcsjelenet köré alibiből odaszőtt sztorit, kezdetleges CGI-vel és förtelmes színészi munkával megbolondítva. Legjobban talán a színésznőket sajnálom: csöcsöt villantani sokszor már csak a művészeti koncepciók miatt is muszáj, és hát ezt tuti nem mindenkinek olyan magától értetődő feldolgozni, na de épp egy ilyen filmben? El is temették végül a karrierjüket…
Nem mintha a hím kollégák jobban jártak volna, de ők ráadásul akkora orbitális antitálentumok, hogy a fal adja a másikat, főleg ez a Richard Hillman nevű gyökér, akinek szigorúan fizimiska alapján még kinézett volna pár efféle típus-seggfej szerep – ha nem csinálta volna ki a karrierjét ezzel a cuccal. A zenét amúgy Basil Poledouris lánya #gányolta# #szerezte# fabrikálta, és azt hiszem, tulajdonképpen ezzel ő is befejezte a pályáját…
És mégis, ahogy fent írtam, van azért ebben a filmben valami tagadhatatlanul kora 2000-es évek feeling, ami minden létező ócskaságával együtt biztosít neki valami nagyon-nagyon picike kis bájt. Valahogy tipikus, emlékszem jól, hogy álmatlan éjszakákon a kábeltévén szörfözve efféle sz*rokba könnyen bele lehetett anno szaladni. Ezt azért túlzás volna nosztalgiának nevezni, de azt hiszem, érteni vélem azokat a korszakos érzéseket, amik miatt pár gyökér fejében anno megszületett ez a filmötlet.
Életem egyik legrosszabb filmélménye, pont emiatt egyébként trash-rajongóknak nagyon melegen tudom ajánlani!
