A homok asszonya (1964) 84% 34★

Ahogy idősödöm, egyre több lassabban hömpölygő, elgondolkodtató filmet nézek. Talán a választ keresem a nagy Miért-re és közben csak remélem, hogy a nálam sokkal okosabb és érzékenyebb művészek tudására hagyatkozva legalább egy lépcsőfokkal feljebb és közelebb jutok. Tinédzserként faltam a jobb és rosszabb horror és akciófilmeket, bújtam a sci-fi és horrorkönyveket. Most, közeledvén a négyikszhez, sokkal alaposabban megválogatom, hogy mit nézek meg és mit olvasok el. Idő. Hiába relatív, mégis úgy érzem, ebből egyre kevesebb van. Legalábbis gyorsan telik. És egyre inkább felértékelődik. Ezt úgy értem, hogy érdemes megválasztani mi az, amire áldozol belőle.

Persze még így is sok szemét alkotás kerül a látómezőmbe, melyeket egy újabb szitázás során még egyszer szelektálok. Azoknak egy része, amelyek végül maradnak, még így is csalódást, másik részük viszont örömöt és katarzist okoznak. Ezek azok az alkotások, melyek megérintenek, melyeken érdemes gondolkodni.
A japán filmművészet sokoldalúságát talán nem kell vitatni. Egy olyan nemzet, melynek viharos történelme, vallása, hiedelemvilága gazdag forrása a filmre kívánkozó történeteknek.

A japán filmdrámában avatatlanoknak és a mai pörgős, komputergenerált nyugati mozihoz szokott szeműeknek nem árt felkészülniük: ha A homok asszonya megtekintésére vállalkoznak, akkor bizony nagy fába vágják a fejszét. A közel két és fél órás alkotás méltóságteljes, lassú hömpölygése teljes odafigyelést igényel. Nem az a mozi, amit takarításhoz háttérzajnak kapcsolsz be. Ezt nem elrettentésnek szánom, ugyanis az, aki fogékony a különleges, karakterközpontú filmekre és rááldozza az időt és figyelmet a filmre, óriási élménnyel lehet gazdagabb.

Az egész mozi egy rejtélyes utazás az élet értelmének vizsgálata körül. A nő, aki azért él, hogy homokot lapátoljon, gyakorlatilag a homok és a falusiak foglyaként, a férfi, aki pedig szabadságát vesztve a rozoga kis kunyhóban reked a nővel. Mindketten üresek, csak máshogy. Csupa szimbólum a film: a végtelen homok, amit éjszakánként vödrökbe lapátolnak, hogy a következő éjjel ugyanazt a munkát, ugyanazokkal a mozdulatokkal megismételjék. Majd a következő éjjel szintén, és a következő éjjel szintén, és így tovább. Mi ez, ha nem az élet körforgása.
A nő mélyen sérült, ám a felszínen valamiféle közönnyel vegyes életöröm szikrája pislákol benne. A férfi eleinte próbál menekülni, képtelen elfogadni helyzetét, ösztöne hajtja, hogy szabaduljon, de rebellitása előbb-utóbb alábbhagy és átadja helyét a beletörődésnek. Ez van, ha újra és újra visszacsúszol a gödör aljára. Később, a film végére ez a szürkeség, a tehetetlenség monotóniája aztán egy kiábrándult befejezésbe torkollik. Nyomorúságos egy lezárás, de ugyanakkor nagy tanítás.

A film gyönyörű, szuggesztív fekete-fehér képekkel vezet végig minket a két szereplő mélyrepülésén. Tűpontos beállítások, erős rendezés, hiteles színészi játék és ritka nyomasztó zene segít szorongani és gyönyörködni egyszerre.
Ne hagyd ki, ha valami értékeset szeretnél látni, átélni. Étel a léleknek, ital az érzékeknek.