A fiam családja (2013) 81% 28★

Meg kell vallanom, engem nem különösebben fogott meg a film.
Az igaz, hogy rendesen körbejárja és szinte minden vonatkozását bemutatja a témának, de nálam valahogy ez nem érintette meg a mélyebben fekvő lelki rétegeket.
Vannak persze benne finom, érzékeny részek, de ezek a ritkábbak.
Az én személyes ízlésemhez végül is nem eléggé drámai és nem eléggé lírai. (Az epikához meg nem eléggé nagyívű.)
Szerintem bőven lett volna alkalom mélyebben belemenni a szereplők lelki folyamataiba, de úgy látszik, ez nem volt cél – vagy nem ez volt a cél. Vagy csak én nem láttam.

Arra viszont tökéletesen alkalmas a film, hogy a kérdésről a látottak alapján hosszan elbeszélgessünk.

Gondolatébresztő téma, unalmasan (vagy inkább idegesítően) tálalva… A film eleje és vége között akkora kontraszt van, mintha két különböző művet láttam volna. Egész pontosan a „jómódú családfővel” voltak problémáim, aki mintegy varázsütésre lett az év apukája. Egy óra elteltével már beletörődtem, hogy végig azt az érzelemmentes bárgyú képét kell néznem és kitalálnom, hogy most örül/feszült/bánatos vagy mi az anyja kínja van, aztán az utolsó 10 percben mintha kicserélték volna… spoiler
Egyébként meg megint az volt, hogy hiába a gyerekek voltak a középpontban, megint nem róluk szólt a történet. Mert a felnőttek döntenek mindenről. Mert ők a nagyok, meg okosak, meg minden… sőt, annyira géniuszok, hogy még azt is tudják mi a jó a gyereknek. Mindegy, hogy a gyerek mit akar. Ők tudják. Aha.

Elég durva az ilyen helyzet. Nem tudom én mit tennék. Mindenesetre érdekes volt, csak a vége… aaaahhhh! :/