A farm, ahol élünk (1974–1983) 84% 123★

Gyerekkoromban rengeteget láttam, de inkább anyu kedvence volt. Mindazonáltal jól ábrázolja a vadnyugati farmerek életének nehézségeit, és úgy egyáltalán világuknak kegyetlenségét. Tegyük hozzá, hogy bár Blanche Hanalis és Michael Landon sorozata papíron Laura Ingalls-Wilder könyvsorozatának feldolgozása (és annak rengeteg eseményét fel is használja, igaz, nem éppen sorrendben), igazából adaptációnak nem jó, hiszen nagyon szabadon kezeli az amúgy valós történetet leíró könyveket. Sokkal inkább Landon előző sorozatának, a Bonanzának egy amolyan új változata, de olyannyira, hogy egész részeket lekopírozott belőle. Persze mindez nem ront az élvezeti értéken. Az egész sorozat amolyan vegyessaláta, van benne súlyos tragédia, dráma, de felhőtlen nevetést biztosító vígjáték epizódok is. Azt azonban tegyük hozzá, hogy nem egy feel-good, „minden rendben lesz” alkotásról van szó, hiszen a problémák valósak, bárki meghalhat, beleértve azokat a félállandó figurákat is, akiket azelőtt rengeteg részben láttunk.
Tulajdonképp a karakterek miatt működik az egész, főleg az elején igazán érdekes személyiségek bukkannak fel, és még a negatív szereplőket (Henriette és Nellie Oleson ugyebár) is meg lehet valamennyire kedvelni. Sajnos iszonyat hosszú (204 rész, amik 45 és 70 perc között vannak), ami elijesztheti a potenciális nézőt manapság, de szerintem mégis jó választás lehet bárkinek.

Jesszuskám de nagyon régen láttam. Gyerekkorom meghatározó sorozata volt.

Gyerekkorom kedvenc sorozata volt, nagyon szerettem azt a légkört, ami körülvette. Laura volt a kedvenc, Maryt sajnos nem tudtam megkedvelni. De sokszor gondoltam rá, hogy a nehézségeikkel együtt is jó lehetett azért ott élni.

Az egyik kedvenc részem a 6. évad 22. része.
A legutolsón pedig mindig bőgtem.

Ez amolyan semmi rossz nincs benne film, tanulságos részekkel, mindig megoldják a legnehezebb gondokat is, és mindig örülnek és az egész egy csupa nagy szeretet.

Amikor még nem adták a magyar csatrnákon, és kicsi voltam, és volt a német adókon, mindig néztem – bár egy szót sem tudtam németül. Mégis… meggyőződésem, hogy minden szavát értettem. Tudom, ez elég nagy ellentmondás, de mégis ez a meggyőződésem.
Jó volt, amikor először láttam magyar szinkronnal, megszerettem a történetet, a szereplőket.
Aztán sajnos volt ennél a sorozatnl is egy idő, hogy állandóan ismételték, és akkor elvették tőle a kedvem.

Anyummal minden részt már vagy 1000x láttunk, de ennek ellenére nem kapcsolunk másik csatornára ha ez megy.
Látszik, hogy a forgatókönyvet a Charles-t alakító színész írtam, mert azért minden jelentősebb szösszenetet ő művel.
Mivel valódi ihletésű a sorozat vegyes érzelmeim vannak. Én tuti nem lettem volna jóban Lauráékkal :D

Néhol túlzásokba estek, és a későbbi évadokban próbálták az előző sikereket meglovagolni, több-kevesebb sikerrel, de azért ezt is szerettem nézni.

Nagyon szerettem ezt a sorozatot, de nagy csalódást keltett bennem, miután a könyvet olvastam, és kiderült, hogy a film teljesen más, így az nem valós történeten alapul, pedig én azt hittem. Így a sorozat szreplői sokmindenben nem olyanok, mint a film mutatja őket. Pl. indiánokhoz való viszonyuk, a gyerekek fizikai neveléséhez való viszonyuk stb. Vagy akár az ahogy éltek, és hogy mindig felemelő a megpróbáltatásokat túlélniük. Pl. a hosszú tél, és hogy abból Carrie sose tudott kigyógyulni.