A Doktor és a dalekok (Dr. Who 1.) (1965) 67% 6★

Életem első Dr.Who alkotása. Nem tudom mennyire hű az eredeti sorozathoz, de én jól szórakoztam rajta a maga esetleges technikai megvalósítása mellett is. Jók voltak a karakterek is és érdekes volt Peter Cushingot nem egy komor szerepben látni.

Habár eltér az eredeti történettől, nekem tetszett, hogy játszottak kicsit az alap koncepcióval, viszont sokminden így nem lesz igazán tiszta, vagy érthető. Például itt nincs logikus magyarázat arra, hogy miért értik meg az idegen nyelveket. A doktor úgy tűnik megérti a thalok történelmét és írott nyelvét is, évezredekre visszamenő hivatkozást ritkán hozhatunk össze egy földönkívüli faj történelmi vonatkozásaiban még akkor is, ha a legnagyobb tudósok vagyunk a Földön. Nem ad magyarázatot továbbá a TARDIS térhajlító képességére sem. Mindemellett még mindig jópofának tartom, de akár hagyhatták volna földönkívülinek is a Dokit. Ami ebben a koncepcióban tetszett az az volt, hogy családot adtak a doktornak, igazán szívet melengető lenne, ha egyszer így érne véget a sorozat.
A történetvezetést illetően túl sokmindent nem hozhatok föl, a sorozat második hét részes történetét (The Daleks) dolgozták át a filmben. Egy kis betekintést ad a történelembe, viszont cseppnyi információval társítják csak. Megemlítik a háborút, ami az Ezer Éves Háborúra vonatkozik, ami a thalok és a kaledek között folyt, és amiben a thalok bombája élhetetlenné tette a környezetet, aminek következtében a dalekok megszülettek Davrosnak köszönhetően és ami miatt béke pártiak lettek jó pár évszázadra a thalok. Nos ebből csak annyit tudunk meg itt, hogy volt háború és hogy a thalok békepártiak.
Eleinte úgy gondoltam, hogy ezzel eléggé félreinformálódik az eredeti történetet nem ismerő néző és igencsak más irányba tereli a történetet, nem tudtam, hogy hogyan is érezzek ezzel a forgatókönyvírói döntéssel kapcsolatban, aztán realizáltam, hogy a sorozatrészek ’63 végén és ’64 elején kerültek adásba, ez pedig egy évvel később jelent meg, a történeti háttér pedig csak később alakult ki teljesen. Valamiért sokkal újabbnak gondoltam a filmet, mert sokkal jobb minőségű, mint a sorozat.
Önálló filmként teljesen jól megállja így is a helyét, csak kissé sablonosnak és üresnek tűnik a háttértörténet nélkül. Cushing jól alakítja a Doktort, néha el is kacagtam magam, mikor próbálja imitálni az első Doktor mozgását, vagy beszédét. Nem tudom, hogy szándékosan csinálta-e, de nagyon betalált vele nálam. Nem erőltetett és nem folyamatos, pont ettől volt olyan gyönyörű, például az első dokinak az az ikonikus mozdulata, ahogy elgondolkodva megragadja a kabátja gallérját. Apróság, de egy olyan rajongó számára, aki a klasszikus sorozatot is imádja, az ilyenek aranyat érnek.
A vágások sokszor igencsak kínosak, túl sok ráhagyás van már ahhoz is, hogy komikusnak lehessen nevezni a kamera urálásával keltett helyzetet. A dalekok iszonyatosan lassú kommunikációja pedig itt is elvesz a karakterek éléből. Vizuálisan még mindig kiválónak tartom a kis vécépumpa kézpótlékukat és a savas / gázos habverőt, amit az utóbbi tizensok évadban lecseréltek lézerre. Ha nem is nevezhetném teljesen egyéniségnek, itt mégsem voltak ikrek a dalekok, mint az új sorozat legtöbb részében. A változatos színek és más-más fegyverkombók egyedi személyiséggel ruházzák föl őket és míg a filmet meg nem néztem, nem is realizáltam, hogy erre mekkora szükségem volt.
A dzsungel jelenetekben nagyon tetszett a megvilágítás, habár jobban belegondolva ez a városra is igaz. Nagyon jól kiszínezték a történetet, nem csak szürke falak és sötét erdő jut a nézőnek
A thalok kinézete nem valami nagy durranás, de végülis Alydon is mondja, hogy ez a humanoid forma a legpraktikusabb a túléléshez. Itt kis úszóhártyás sárkánykacsója van a páncélon belüli dalekoknak, nem pedig polipszerű karjaik, ami az időt és mutációt tekintve jó koncepciónak tartok. Azért furcsálltam, hogy legalább Ian nem szörnyedt el az űrlények láttán, én talán jobban meg lennék rökönyödve, mint amit ő produkált. Szegény férfi csak randira készült, erre elrabolják térben és időben és mutáns robotok fenyegetik az életét.
Hiányzik a filmeknek ez az időszaka, amikor tudtak egy rövid, de szórakoztató családi kalandfilmet gyártani, ami első ránézésre botrányosan felszínes, viszont valójában napokig lehet róla beszélni.
A színészi játékra nem fektettek akkora hangsúlyt, mint az írott drámára, de korához képes szerintem jó film, 1965-ben nem pörgött még annyira egyetlen film sem, mint a mostani hollywoodi túldramatizált művek, talán ezen oknál fogva számomra sokkal szimpatikusabb is ez ilyen formában. Szerintem minden kis hibájával megér egy nézést, ha valaki kedveli a klasszikus Doctor Who sorozatot.