A boszorkány (1956) 87% 6★

A Kuprinnal kapcsolatos irodalmi emlékeim jószerével teljesen megkoptak, bár arra tisztán emlékszem, hogy a Párbaj című regényét szerettem, viszont utána akadozva kerestem-olvastam csak a könyveit. Mint realista, századfordulós orosz író, történetei természetesen ordítanak a filmes feldolgozás után, A boszorkány pedig meglepően üde stílussal és látásmóddal dolgoz fel egy ma már kimondottan közhelyes keretek közé szorított misztikus témát: az északi erdőségek vonzó szőke boszorkányának kapcsolatát az emberrel.

Bár a film egyik szereplője maga a titokzatos erdei boszorkány, szó van benne trollokat rejtő hegyoldalról, amit a főhős nagyképűen lebont egy rúd dinamittal, és egy-egy ponton valóban tisztán felcsillan a végtelen skandináv erdők misztikuma és baljós aurája, az ezek alapján magától értetődőnek vélhető horrorisztikus, pszicho-thrilleres felhangok teljes mértékben hiányoznak a filmből, sőt! A boszorkány tulajdonképpen egy romantikus dráma, amiben egy szerelmi háromszög is helyet kap, ráadásul a megtekintett kópia minőségétől függően még az egyik legkézenfekvőbb esztétikai vonzerejét, a svéd tájat is kissé mostohán kezeli…
Bizony, hiába a tájat szabdaló hegyoldalak, a kristálytiszta hegyi folyók, égigérő fenyvesek, ez a film különösebben nem szép. Sajnos egy meglehetően mostoha minőségű kópiát néztem meg, de az az érzésem, esetében a fekete-fehér kivitelezés egyébként is váratlanul sokat elvett a kékben és zöldben úszó tájak eredendő szépségéből. Különben meg, ha egy koprodukciós stáb 1956-ban ki tudott költözni a hegyek közé forgatni, már igazán áldozhattak volna picit többet a színes filmre! Itt bizony maximálisan megérte volna.
Egyéni nyűgöm továbbá, hogy a skandináv típusú női szépséget sosem értékeltem sokra, így nem tudok elismerősen csettinteni Marina Vlady vagy Nicole Courcel jeleneteit látva – pedig érezhetően sok múlna rajtuk, főleg azon, hogy Vlady hogyan tudja megjeleníteni ezt a kicsit Pocahontasra, kicsit Arielre hajazó naiv, a természet öléről az emberek közé huppanó női Mauglit. Színészi játékról nagyon nehéz beszélni esetében, ez a szerep érezhetően nem ezt, hanem a kamera előtti jelenlétet követeli meg elsősorban.
Ahol nincs gond, az a különböző mellékes szerepekben látható svéd színészek sora, illetve természetesen az ifjú Maurice Ronet, aki a feltételezhető nyelvi akadályok ellenére is tökéletesen ölt magára egy nem túl összetett, de a női karakterekhez képest mégiscsak valamirevaló szerepet.

Kedves és jólelkű, már-már gyermeteg mese A boszorkány, kortól és nemtől függetlenül bárki által fogyasztható, patinás alkotás. Nem kínálja fel a témából adódó, ma már kézenfekvőnek tetsző veszélyesebb, izgalmasabb aspektusokat, de egyáltalán nem jár rossz nyomon. Ezzel együtt szinte kizárólag a régimódi filmek kedvelőinek ajánlanám!

Nosztalgiapárán keresztül…: gyerekkoromban láttam, lettem két hatalmas szem, elnyeltem az összes képkockát, örökre. Ezt az állításomat azzal tudom igazolni, hogy másfél évtizeddel később egy orosz nyelvű válogatáskötetben beleolvastam az első elbeszélésbe (Олеся – Oleszja), és ahogy kerekedett ki a történet, előhívódtak a filmkockák. És tényleg: Kuprin novellájából készült a film.