Kedvencelte 7

Várólistára tette 57


Kiemelt értékelések

Honey_Fly 

Nagyon hangulatos kis sorozat. Kár, hogy csak ennyi részt élt meg. Klasszikus krimi műfaj, nem olyan amin tövig rágja az ember a körmét izgalmában. Inkább az észen van a hangsúly, nincs autós üldözés és csihi-puhi. Általában nem is az elkövető személye a feladvány hanem az, hogy hogyan vezesse rá a 4 főszereplő nő a csupa férfiból álló hatóságokat a megoldásra. Ne felejtsük el, hogy az 50-es évek Angliájában járunk. Ha egy nő dolgozni akar, az már gyanús. Leginkább menjen férjhez, lássa el a gyerekeket és a háztartást. Hogy a háború alatt kódfejtő volt? Ezt titkolja el, és ha nem bír már az agyával akkor fejtsen keresztrejtvény ráérő idejében, két pitesütés között. Ha mégis dolgozni akar és titkárnői állást kap valahol akkor összeteheti a két kezét, hogy milyen szerencsés. Kellene több ilyen sorozat amiben okos, intelligens nők -ha nehézségek és igazságtalanságok árán is- érvényesülnek és bizonyítják be, hogy az eszet nem feltétlenül csak a szakállal együtt osztják.

1 hozzászólás
Lady_Hope

Egyszerűen zseniális ez a sorozat. Olyan nőkről szól: akik a második világháborúban kivették a részüket a kemény munkából, és kódokat törtek fel, hogy végre befejezzék az öldöklést. Majd utána egyikük sem találja a helyét. Amit véghezvittek: az titkos. Senkinek sem beszélhetnek róla.
Majd egy nap az egyikük rájön, hogy a rendőrség hol rontja el a gyilkossági ügyekben a nyomozást, és megpróbálja őket kisegíteni. De nem minden úgy alakul ahogy tervezi. Szóval összerázódik újra a régi csapat: a Bletchley Circle.
Szupercsapat, esküszöm. Okosak, kreatívak, nem adják fel. Továbbra is háttérmunkások. De rengeteget tesznek le az asztalra.

Eskü: a legokosabb, és legkiválóbb sorozatok egyike amit eddig láttam.
Kicsit olyan mint a Kódjátszma és a Sherlock egyben. A színészek is csodásak, a történet is, a zene is.
Fergetegesen jó.
Remélem nagyon sokan megnézitek!

ziara

Tetszett, de nem annyira, mint az elolvasott értékelések alapján vártam. Jó kis krimi, de láttam már sokkal jobbakat. Nekem a màsodik évad jobban tetszett, az elsőnél kicsit erőltetett volt a motiváció. Az a legjobb benne, de tényleg, hogy okos nők nyomoznak, együttes erővel!!!


Népszerű idézetek

Honey_Fly 

Deputy Commissioner Wainwright: Why would he be leaving a pattern for us to follow?
Susan: He doesn't realise he's doing it. People make patterns all the time but don't notice.

pernilla 

Lucy: What happens if we do stop?
Jean: All that's necessary for evil to triumph is for good men to do nothing. Or good women.

Honey_Fly 

Timothy: This has to stop, you know. Whatever this is. You're my wife. But above that you're a mother. That has to come first.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján