Andrej Rubljov (1966) 81% 66★

Önkínzás, mesterfokozat.

Elhatároztam, hogy elolvasok és megnézek mindent, ami anno kimaradt, évekig halogattam, tologattam stb.
Az a nagy büdös helyzet, hogy én ezt elvileg már egyszer „láttam” a középiskolában, film szakon… Gyakorlatilag viszont bealudtam az elején, amikor a bojárok elverik az éneklő fickót (18. perc körül) és felébredtem a harangöntős résznél… (2 óra 15 perc). De hogy a bolond lány artikulálatlan üvöltözésére hogy a csudába nem ébredtem föl akkoriban, az rejtély…

Borzasztó, bitang fárasztó film. Soha nem szerettem ezeket a rétestésztára nyújtott régi klasszikusokat. Fejezetekre van tagolva, mindegyikben van valami megbotránkoztató, mindenhol sár és szenvedés.

Voltak benne izgalmasabb részek is pl. a tatárok vérengzése, a szórakozás a bolond nővel, Kirill dühkitörése. A szerzetesek párbeszédeiből is volt, ami nagyon tetszett. Ezekért számoltam is csillagokat.

Ellenben levontam ezekért:
– baromi hosszúra van nyújtva
– sok a merengős, dögunalmas rész
– valaki agyonveri benne a saját kutyáját
– egy ló leesik egy lépcsőről (hívjatok puhánynak, de nálam az ilyesmi egyáltalán nem fér bele…)

Nagyon régen, még fekete fehér tévén láttam először. Azóta egyszer vagy kétszer még.
Jó erős, nagy film. Látom, senki nem akart vagy mert eddig szöveges értékelést írni, amit őszintén megértek. Én is csak a magam bevállalása okán próbálkozom meg most vele.

Igen sűrű film. Mivel emellett még hosszú is – sőt meglehetősen cselekményes is, ha cselekmény alatt mozgást, aktivitást értünk – így a nézőre egy nagyon erős 3 és fél óra vár.
Megvallom nincs most előttem egyben a film már, csak töredékek és benyomások.
Mindenesetre ez az egész hatalmas mozgóképes orosz történelmi tabló engem jobban megfogott, mint a főhős Andrej személye és művészete. Őszintén szólva minden orosz filmes szeretetem ellenére azt érzem, hogy nem tudom teljesen megérteni az orosz minőséget, így mindig kívül álló maradok egy kicsit. Ahogy itt Andrej esetében is.
Engem személy szerint a film kezdő és záró fejezete (elég jól elhatárolható történetrészekre bontható a film) fogott meg leginkább. A pogány (finnugor!) termékenységünnep, illetve a harangöntés története. Ez utóbbi nagyon erős példázat, ott zeng, búg az emberben még egy ideig a hatása – ahogy Andrejt is ez billenti át egy holtponton.

Érdekes, hogy ez a történelmi, szinte már-már realista, hagyományos nagy és epikus orosz világábrázolás ezután a film után szinte nyomtalanul eltűnik Tarkovszkij filmjeiből. A „tömeg”, mint filmes eszköz, tárgy, teljesen kiiktatódik nála. A későbbi filmjei már eszközeiben is láthatóan a belső világ vizsgálatára utalnak, sokszor kamaraszerűek.
Itt még a külvilágon keresztül ismeri meg önmagát a főhős. A későbbi filmek már mind belső utazások.
Természetesen mindkét út járható, és talán szükséges is.