12 karácsonyi randi című tévéfilm egy igazi romantikus komédia. Nem a legjobban indul a szenteste Kate számára, mivel vásárlás közben elájul egy plázában, majd rájön, hogy volt barátját már késő visszahódítani. Nem túl lelkesen indul a számára összehozott vakrandira, ami természetesen pocsékul… [tovább]
Kedvencelte 2
Várólistára tette 54
Kiemelt értékelések
Valamikor tavalyelőtt láttam ezt a filmet félig a tévében, úgy találtam rá. Nagyon megszerettem, azóta többször is megnéztem, olyan kis szívmelengető, bájos karácsonyi tündérmese, némi mondanivalóval, de annál több mesebeli elemmel. A szereplők szimpatikusak, a történet aranyos, szép a díszlet, és szuper karácsonyi hangulata van. ♥ Még biztosan sokszor fogom megnézni.
Már az első másodpercekben nem tetszett Kate karaktere, de megváltozott a véleményem, ahogy a film eseményei egyre csak pörögtek és pörögtek. Tetszett, hogy a lány ugyanaz a napja megismétlődött folyamatosan, mert nem volt egyhangú. Ugyanis a kezdeti önző viselkedése után rájött, mit is kell csinálnia. Igaz, néha elszomorodott a sikertelenségen, de végül minden jó lett.
Élvezhető volt a film. Sokszor felkuncogtam egy-egy résznél, illetve igazán karácsonyi hangulatot is teremtett, bár már elmúlt ez az időszak.
Még egy “Lespricceltem és elájult…” ébredést nem bírtam volna ki :D
Egyébként kifejezetten tetszett, karácsonyi hangolódásra pont megfelel.
Aranyos és kedves karácsonyi film, aminek a mondanivalóját már rengetegszer elsütötték millió helyen, de úgy tűnik, az ünnephez ez is hozzátartozik. Kate-nek is rá kell jönnie, miért is akadt el az élet útvesztőjében, de mire feleszmél, már ki is talál a labirintusból. Kellemes, egyszernézős szórakozás. :)
Nekem ez most annyira tetszett! Azt hiszem találtam még egy filmet, amit minden karácsonykor meg kell hogy nézzek majd.
A történet, a mondanivaló ugyanaz, mint bármelyik romantikus karácsonyi filmnél, és hasonló az egész az Idétlen időkig című filmhez, de ez most annyira betalált nálam, hogy csak dicsérni tudom.
Nem nagy durranás, de azért aranyos kis film, arról, hogy ne csak mindig magunkra gondoljunk, hanem vegyük észre a körülöttünk lévőket is, mert megéri.
Ahhoz képest, amit vártam nagyon jó volt. Az elején aggódtam, hogy ebből mi jön ki. 12-szer nézem meg ugyanazt?! De szerencsére minden „újraébredéskor” más történet a főszereplővel. A vége meg happy end természetesen. A szereplők is jók voltak. Még egyikőjükkel sem találkoztam ezelőtt, de illettek a karakterükhez.
Szeretem az „időutazós” és hasonló stílusú filmeket, ez is megfogott, hogy újra átéli a csaj ugyanazt a napot. Ezzel a jelenséggel először a Bűbájos boszorkákban találkoztam, egyik kedvenc részem volt. :DD Itt is minden változott, de valahogy mégsem lett semmi egészen jó… Drukkoltam az új pasinak, hogy felejtse már el végre a csaj a volt barátját. Végül így is lett, és jó kis happy end a végére. :DD