Írjunk filmekből – kicsit máshogy! zóna

Visszaemlékezés a Ragnarökre, Loki szemszöge 1.
„ – Talán jobb, ha a Sakaar-on maradunk. – vetettem fel az ötletem, miközben a lift felfelé vitt minket a Nagymester űrhajóihoz.
– Én is pont erre gondoltam. – válaszolta Thor.
– Most egyetértesz velem? – ráncoltam a homlokom. Mégis mi a jó fene történt ezzel az alakkal?
– Ez a hely tökéletes neked. Kegyetlen, zűrös, anarchikus…remekül elleszel itt.
Ebben végülis nem téved. Ha a tervem beválik, akár a nagymester jobbkeze is lehetek, s szépen lassan átvehetem az uralmat ezen a szennytől bűzlő bolygón. Jobb, mint a semmi, ugyebár…
– Ennyire rossz véleménnyel vagy rólam? – tettem fel inkább a kérdést.
A bátyám felém fordult, én pedig kíváncsi tekintettel fürkésztem az arcát. Kellő hatásszünetet követően végül mély hangján megszólalt:
– Régen nagyra tartottalak…azt hittem örökké egymás oldalán harcolunk, de akárhogyis, te te vagy én pedig én. Lehet, hogy lakozik még benned jó, de valljuk be, már réges rég más utakon járunk. – fordult előre felszegezett fejjel.
Talán elárult az arckifejezésem, talán nem, de valahogyan, egész mélyen megérintett ez a kis beszéd, bizonyára sokat gyakorolta. A lift csak ment tovább, az ajkaim pedig egy halk sóhaj hagyta el.
– Igen.- bólintottam kissé közömbös hangon – Talán jobb lesz, ha többé nem látjuk egymást.
– Mindig is erre vágytál. – mosolyodott el halványan a mennydörgés istene, majd lazán hátba veregetett. Na, de kérlek… Bár még mindig próbáltam közömbös maradni, összeszorított szájjal hallgattam, mintha félnék, hogy elárulom a jövőbeni terveimet. Lehet, hogy mégsem kellene elárulnom?
– Játsszuk el a segítséget. – szólalt meg hirtelen Thor. Ó, csak ezt ne…
– Mit? – fordultam felé értetlenül, tettetve a hülyét. Ne, kérlek ne.
– A segítséget. – ismételte meg, a szeme körüli ráncokból pedig tudtam, hogy jól szórakozik.
– Neem. – ráztam meg a fejem határozottan, még mindig felé fordulva.
– De hisz imádod. – erősködött a drága bátyám.
– Gyűlölöm. – ráztam meg újra a fejem. Oké, talán 2000 évvel ezelőtt még buli volt…
– Pedig mindig beválik. – folytatta a győzködést. A lift közben egyre feljebb ért és valamivel tényleg le kell szerelnünk az őröket.
– De megalázó. – mondtam ki végre őszintén. Engem, a csínytevés istenét ilyenekkel földbe tiporni? Nem vesztettem el eléggé a méltóságom Hulk miatt a Stark toronyban?
– Van jobb terved?
– Nincs. – vágtam rá. Én marha.
– Akkor ez lesz.- fordult előre, elégedett arckifejezéssel.
– Nem játsszuk el a segítséget. – jelentettem ki én is, immár újra magam elé bámulva.
Már csak pár pillanat és feljutunk az űrhajókhoz. Thor sunyi vigyorral sandít rám, én pedig hatalmas sóhajjal karoltam át a nyakát.
– Ha ezt bárkinek is elmered árulni…- fenyegettem meg.
Ő csak halkan elnevette magát, majd felvette a pókerarcot, én pedig lehunytam a szemem és igyekeztem közömbös arckifejezést ölteni magamra. Aztán kinyílt az ajtó.
– Segítség, segítsetek! – nyivákolta a bátyám, majd megindultunk feléjük. – A testvérem haldoklik, segítsetek neki! – itt jött a legnehezebb rész, nem pofán vágni Thort. Könnyen felkapott és másodpercek múlva már megpördültem a levegőben, egyenesen az őrökre zuhanva.
– Klasszikus. – vigyorgott a mennydörgés istene önfeledten.
– Eh…még mindig utálom. – tápászkodtam fel a méltóságomtól megfosztottan, megigazítva a ruhám. – Megalázó.
– Számomra nem az. – lépett mellém elégedetten.
Elnyomtam egy sunyi mosolyt, majd elindultam bevégezni a tervem. Így, visszagondolva, nem is bánom, hogy akkor nem vettem észre a hátamon lévő szerkezetet.”

Visszaemlékezés a Ragnarökre, Loki szemszöge 2.
„Talán egész Asgardnak rejtély, hogy hogyan is jutottam fel az űrhajóra, hisz Surtur szinte azonnal életre kelt a lángtól. Nos, ez mindenkinek maradjon csak talány. Az isteneknek is lehetnek titkaik, nemde?
Tulajdonképpen még büszke is voltam magamra, mert konkrétan megmentettem a népemet, a bátyámat, és még azt az idegesítő zöld izét is. Ha Odin most látna…
Nem vártam tovább, épp akkor léptem be a szobába, mikor a drága bátyám végigsimított drága arcán. Valljuk be, mindig is én voltam a jóképűbb kettőnk közül. Azonnal észre is vett, majd megfordult. Talán örömöt láttam megcsillanni a szemében, vagy esetleg gyászt?
– Illik hozzád. – szólaltam meg a szemkötőjére pillantva. Na, mostmár Odin le se tagadhatná.
– Talán nem is vagy olyan rossz ember, testvér.- válaszolta, az arcomra pillantva.
Be kell valljam kissé elborzasztott először ez a gondolat, mikor a lángoló Asgardra nézve nekem is leesett a dolog. De igen, valójában sosem voltam rossz ember, csak meg akartam kapni, ami engem illet. Az odáig vezető útra pedig mondhatjuk akár azt is, hogy „A cél szentesíti az eszközt”, hisz azt vallom, hadd fájjon.
– Talán nem. – válaszoltam mosolyogva. Mikor is volt ilyen meghitt pillanatunk utoljára? Talán sosem?
– Köszönöm. Ha itt lennél, meg is ölelnélek. – csak nem keserűséget hallottam a hangjában? Bár nem volt időm sokat gondolkodni ezen, mivel elfoglalt, hogy időben elkapjam a piás üveg dugóját. Ekkor hosszú idő óta először, valódi örömet véltem felfedezni a bátyám arcán.
– Itt vagyok. – figyeltem, hogy ne remegjen meg a hangom. Ilyen gyengévé tesz a szeretet?
Hivatkozhatnék újra arra, hogy az isteneknek is lehetnek titkaik, de ez sokakkal szemben nem lenne fair. Igen, Thor és én valóban megöleltük egymást azon az estén. Hosszú idő óta először éreztem úgy, hogy tartozom valahová.”

„Egy fekete hajú, szemüveges kisfiú bámult a hatalmas tükörre, ami olyat mutatott, amit eddig még sosem látott. Egy gyönyörű, vörös hajú nő, és egy fekete hajú szemüveges férfi mosolygott a fiúra. A szülei.
– Elérzékenyültünk? – szólalt meg egy cinikus hang.
Ez a hang visszarántotta Harry Pottert a valóságba, és zihálva nézett fel a tanárára. Ezek az okklumencia órák nem voltak könnyűek számára.
– Semmi köze hozzá. – felelt az ifjú varázsló, kissé szemtelen hangon.
– Ha akarom van. – válaszolta Piton, nem törődve a tiszteletlen hangnemmel. – És a Sötét Nagyúr is beléd fog látni, ha nem fejlődsz. – folytatta.
Harry némán meredt gyűlölt tanárára, nem is tudta eldönteni, hogy melyiket utálja jobban, a férfit vagy Umbrigde-et?
– Minden egyes emléket, amihez hozzáfér fegyverként használ majd ellened, – lépett közelebb a professzor, amitől Harry egy kissé hátrébb húzódott – és ha az elmédbe hatol egy pillanat alatt véged.
A fiú még mindig némán tűrte tanára lenéző hangnemét, bár erősen vissza kellett fognia magát, hogy ne vágja orrba az előtte állót.
– Olyan vagy, mint az apád volt – szólalt meg hirtelen Piton. – Lusta, öntelt…
– Nem tűröm, hogy becsmérelje az apámat! – vágott közbe a fiú, majd felpattant a székéből. A feszültség és a gyűlölet kettejük közt szinte tapintható volt.
– …gyenge. – fejezte be a mondatot a másik.
– Nem vagyok gyenge. – kiáltott rá Harry. És most már tényleg készen állt, hogy valamilyen módon keresztbe tegyen a férfinak.
– Bizonyítsd be! Uralkodj az érzéseiden, fegyelmezd az elmédet!
A professzor előre szegezte a pálcáját, egyenesen Harry homlokára. Egy pillanatig összekapcsolódott a tekintetük, majd jött a jól ismert varázsige.
– Legilimens!”

„Miután elült a füst, Harry Potter a jóslatot magához szorítva, pálcáját megmarkolva tápászkodott fel a hideg padlóról. Körülötte a halálfalók a barátai torkának szegezett pálcával meredtek rá, Bellatrix még mosolygott is, de a mosolyából csupa hidegség áradt, nem volt nyoma jókedvnek. Halk kacagást hallott a háta mögül. Ez sem volt igazi, csupán káröröm csengett benne.
– Benned komolyan felmerült? – csendült fel Lucius Malfoy mély hangja, majd lassan odasétált a fiúhoz. – Tényleg annyira naiv vagy, hogy azt hitted, gyerekeknek esélyük van…ellenünk? – kerülte meg a varázsló Harryt.
Bellatrix szája immár fülig ért. Lucius megfordult, s kinyújtotta szabad kezét, míg a másikban a sétapálcáját tartotta, amiben a pálcája rejtőzött. Harry szeme a férfi arcáról a kezére vándorolt, majd visszatért a hideg, kék szempárhoz.
– A helyzet egyszerű és világos. – szólalt meg halkan a szőke varázsló. – Vagy átadod a jóslatot nekem, vagy a barátaidnak végük. – fejezte be a mondatot határozottan, hangjában nyoma sem volt az együttérzésnek amivel pár perccel ezelőtt még megpróbált hízelegni.
Harry végignézett barátai arcán, egytől egyig horzsolások sorozata borította őket.
– Ne add oda neki! – szólalt meg hirtelen Neville Longbottom.
– Shh. – csapott a torkára a pálcájával Bellatrix.
A boszorkány már alig várta, hogy megkínozhassa a fiút, mint egykor a szüleit is. Harry lenézett a kezében tartott gömbre, majd újra a kék szempárra pillantott. Lucius még mindig kinyújtott kézzel állt előtte, eddig nyugodt arcán már kezdett megmutatkozni, hogy beleunt a játékba. A fiú halk sóhaját senki sem hallotta meg, mikor átadta a jóslatot. A szőke varázsló hideg szeme felragyogott, majd magasba emelte a gömböt s diadalittas arckifejezéssel megcsodálta. Bizonyára méltó jutalomban részesül majd a Nagyúrtól. Háta mögött fehér fény villant, majd egy kellemes hang szólalt meg.
– Kotródj a keresztfiamtól. – mondta Sirius Black és mugli módra egy hatalmasat behúzott a halálfalónak. „

„Az ablaknál álló férfi kibámult az éjszakába, majd hirtelen a homlokához kapott. Az ágyon ülő, vörös hajú nő pedig aggodalmas tekintettel meredt a párjára. Néha előfordult már ilyen de az utóbbi időben egyre sűrűsödött, ami aggodalommal töltötte el a fiatal nőt. Érezte, hogy már nem sokáig élvezhetik a szabadságot kettesben.
– Vízió. Már megint a kő?- kérdezte Wanda.
– Olyan, mintha beszélne hozzám. – felelte a férfi még mindig az ablaknál állva. Ő is érezte, hogy szabadságuk már nem sokáig tart.
A nő felpattant, majd odasétált szerelméhez.
– És mit mond?
– Nem tudom, nem értem. Zavaros.
Fordult meg Vízió. Kint zuhogott az eső, ami tökéletesen illett a jelenlegi hangulatukhoz. Akkor még nem tudták, hogy milyen események történtek a világban, mióta elrejtőztek a kíváncsi tekintetektől és a bosszúállóktól. Ekkor éles fájdalom hasított a férfi homlokába és a benne rejtőző sárga kő is felragyogott.
– Hé. – Wanda lágyan a kezei közé fogta Vízió arcát. Az végigsimított a kezén s egy csókot adott rá. Majd a lány kezét a homlokára tette.
– Mond el mit érzel. – kérte tekintetét a lány arcára szegezve.
A boszorkány ujjai közül piros fény tört elő, erősen koncentrált Vízióra és a kőre. Halk sóhaj hagyta el az ajkait, majd megrázta a fejét és felnézett a férfira.
– Én csak téged érezlek. – mondta őszintén.
Mindkettőjük szája halvány mosolyra húzódott, majd egy lágy csókban forrtak össze.”

„ – Félhettek, menekülhettek, úgyis utolér titeket a végzet. – hangzott fel a titán hangja. – És most eljött. Vagyis inkább…eljöttem. – mosolyodott el, majd ökölbe szorította a kezét, aminek kesztyűjén már ott virított az Erő kő.
– Túl sok a duma. – szólalt meg egy elkínzott hang.
Ránézésre szépen ellátták a baját a mennydörgés istenének, (fél)szeméből pedig csak úgy sütött a harag.
– A Tesseract-ot, vagy enyém a bátyád feje. – mondta Thanos mit sem törődve Thor megjegyzésével, egyenesen a csínytevés istenére tekintve. – Felteszem, az egyik fontosabb.
Loki arcáról semmit sem lehetett leolvasni, tekintetét a titánéba fúrta.
– Ó, sokkal. – válaszolt néhány másodperc elteltével. – Kinyírhatod. – mondta nyugodt hangon.
Ekkor felhangzott Thor üvöltése, valószínűleg a kínok kínjait állhatta ki ezekben a pillanatokban. Öccse ezt már nem tudta rezzenéstelen arccal végignézni, látszott rajta, hogy mennyire fáj neki a bátyja szenvedése.
– Jól van, hagy abba! – kiáltott fel végül.
Thanos ekkor abbahagyta a mennydörgés istenének kínzását, Loki pedig megkönnyebbülten hunyta le a szemét.
– Nincs nálunk a Tesseract, elpusztult Asgardban. – nyögte ki Thor.
Akármennyire is próbálta, nem tudta elrejteni a fájdalmait. Loki ekkor felkapta a fejét, Thanosra nézett, majd újra, lehajtott fejjel felemelte a kezét, amiben ott fénylett kéken, a Tesseract. A titán a győztesek mosolyát öltötte magára, Thor pedig hatalmasat sóhajtott, de nem a megkönnyebbüléstől.
– Te aztán tényleg nem vagy semmi. – jegyezte meg hitetlenül.
Loki közelebb lépett, még mindig magasra tartva a kockát, lenézett megkínzott bátyjára.
– Hidd el testvér, felragyog majd a mi napunk. – mondta bátyja szemébe nézve.
Thanos megeresztett egy halk nevetést, majd így szólt:
– Alaptalan az optimizmusod, asgardi.
– Ami azt illeti, nem is asgardi vagyok. – felelt Loki, immár a megszokott sunyi hangnemében.
Thanos arca egy pillanatra meglepettséget tükrözött.
– Másrészt pedig, velünk van Hulk. – tette hozzá, majd Thorra vetődött, mert ebben a pillanatban Hulk nekirontott Thanosnak.
A Tesseract közben a földre esett, de nem is érdekelt akkor senkit.”

Adonis mindig nagy örömmel látogatta meg édesanyját, ám a mostani alkalomra kicsit sem vágyott. Tudta, hogy össze fogja törni a szívét, de nem volt más választása.
Nyomasztó csend ült hármukon a vacsora közben. Sem Adonis, sem Bianca nem akarta elkezdeni a nehéz témát, de a főétel már lassan a végéhez ért. Mary Anne mintha mit sem sejtene a hatalmas bombáról, amit fia bármelyik pillanatban rá ejthet, sokat tudóan mosolygott a friss jegyesekre.
– Mi újság a zenéddel?- Kérdi Biancától, hogy megtörje a kínos csendet.
– Danny nem mondta? – kérdi zavartan Bianca. -D? – fordul felé.
Adonis gondolatai egész máshol jártak. – Uhm, elfelejtettem. – motyogja zavartan, miközben a salátáját piszkálja. Hallja, hogy édesanyja és Bianca a zenei karrierjéről beszélnek, de nem tud belekapcsolódni a beszélgetésbe. […] Egészen addig mereng a két nőre, míg Bianca egy sokatmondó pillantást nem vet felé. Ekkor Adonis összeszedi az eddig gyűjtögetett gondolatait és megszólal.
– Oké, anyu. Gondolom már kitaláltad, de…- kezdi félve.
– Oh, igen. Már tudtam. A sok só, fényes haj, ragyogó bőr… Hány hetes vagy? – fordul Biancához.
Egy pillanatra lefagy a két fiatal, és zavarodottan elkezdenek mentegetőzni. Kedélyesen nevetnek a dolgon, és B kortyol egyet a borából, miközben Mary Anne továbbra is mindentudó mosolyt vet felé. Ez a mosoly olyan őszinte, és sokatmondó, hogy Bianca szájában megáll a korty alkohol, és inkább visszaköpi a zamatos bort a pohárba.

Kapcsold ki az agyad, és hagyd, hogy a szíved beszéljen.– mondogatta magában miközben besétált a szobába. Szerette volna, hogy az este a legtökéletesebben sikerüljön. Emiatt nagyobb nyomást érzett, mint bármelyik meccs előtt valaha. A szíve majd’ kiugrott a helyérő.
A szoba nem is lehetett volna tökéletesebb. A vágott virágok illatát még így késő este is lehetett érezni,ami keveredett Bianca tusfürdőjének fűszeres illatával. Lágy zene szólt a fürdőből és még pezsgő is volt behűtve. Amit Adonis meg is húzott, hátha csillapítja izgalmát több-kevesebb sikerrel.
Percek kérdése és Bianca kijön a fürdőből. Percek kérdése, és a menyasszonyom lesz! – gondolta Adonis, miközben fel-alá mászkált.

Amint kinyitottam a szemem ráébredtem, hogy nagyon el***-m mindent. A házból kilépve megcsapott a hűvös hajnali szellő, de nem zavart túlságosan, mert loholtam vissza az egyetemre Noah-hoz. Akitől van egy halom nem fogadott hívásom, és üzenetem. Folyamatosan azon kattog az agyam, hogy hogyan fogom magam ebből kimagyarázni. Vagy egyáltalán ki akarom magam magyarázni?
Szerencsére a friss levegő és a pár perces bicikliút segített felébredni, és mire a campus ajtajához értem tisztábban láttam az érzéseimet. Vagyis.. úgy gondoltam. Egészen addig, amíg a zaklatott Noah-t észre nem vettem a főbejárat lépcsőjén a telefonját szuggerálva. Abban a pillanatban a világ összes szégyene rám zuhant és egy katyvasszá vált az eddig eltervelt monológom.
-Hé! Jól vagy? – kérdi Noah felém tartva amint megpillant. – Írtam, de nem válaszoltál.. – mondja zavarodottan. Nem is mérges. Nem sejt semmit, csak aggódik. Az én legdrágább barátom végigaggódta az éjszakát miattam amíg én…

A folyosó, ahova a táblák vezettek tömve volt emberrel. Minden ajtóban, kanyarban és faliújság előtt legalább 3-4 ember beszélgetett, és több helyről szólt a zene. A fülledt levegő és a általános tisztítószer szag ellenére agyon nagy örömmel sétáltam végig az emeleteken.
– Jó szinten vagyunk – mondja anyu.
Azonnal éreztem az egyetem vibráló energiáját, és a szívem a torkomban dobogott izgatottságomban. Még az sem tántoríthatott el, hogy a nehéz dobozba beleszakadok, ha sürgősen nem tudom letenni. Anyával egymásra nézünk, és egy pillantással vissza tud rántani a földre.
– B-22 – motyogom, és elkezdem a szobák ajtaját pásztázni.
– B-22!- jelenti ki anya és benyit a szobámba, ahonnan szintén zene hallatszik ki a folyosóra.
Belépve több dolog is arcon csap. Az egyik a szobában lévő lányok öltözete, ami leginkább hipszternek nevezhető, de egészen bevállalós. A másik a tömény fűszag. Hát anyu biztos teljesen el van varázsolva…