A királyné nyakéke (Zsaruvér és csigavér 1.) (2001) 70% 36★

Természetesen nem jó film, hasonlóan a másik két kétezres években készült Csöpi-filmhez, de meglepően nehezére esik a közönségnek belátni, mennyire messze vagyunk már nemhogy a A Pogány Madonna, de még a Hamis a baba színvonalától is. Mindezt nem magyarázza a tévéfilmes kivitelezés, hisz a tévéfilm idehaza sosem volt szinonimája az alacsony minőségnek.

Menthetné a helyzetet a tudat, hogy Bujtor nem szerelemből, hanem kényszerből csinálta meg ezeket a darabokat, de mivel mindhárom film teljes kreatív háttere a kezében volt, nehéz volna tagadni, hogy idősebb korára rendezőként már egyáltalán nem, színészként pedig csak visszafogottan tudta megidézni régi teljesítményét. Ezekben a filmekben kísérletet tesz arra, hogy Csöpi révén bedobjon a köztudatba egy csapat rátermett rendőrlányt, akik átveszik a pofozógép szerepet, és közös erővel mindenféle bűnözőt móresre tanítanak, miközben Kardos doktor lábatlankodása, meg Csöpi flegmatikus, lekezelő stílusa biztosítja a humort.
Ám az elképzelés sajnos nem működik. A rendezés megdöbbentően sivár, ötlettelen, a történetek mintha a szerző (ugye szintén Bujtor) évtizedes olvasmányélményeiből lennének összelegózva, a női különítményből egyszerű húspiac lesz, illetőleg éppen ők annyira alapszintre, vagy még mélyebbre kalibrált színészi mentalitással állnak a projekthez, hogy arra még az éppen ekkor zajló Barátok köztös vendégszereplésük idején is simán rálicitáltak. Frenreisz Károly zenéje a Hamis a babából nagyon ismerős, de még műanyagabb hangzású olcsó bohózat muzsika, tisztára mintha a vásári bóvli, a búcsús attrakciók színvonalára akarná lehozni Csöpi kalandjait.
Mindemellett a film talán nem annyira kínos és sikertelen, mint korábbról emlékeztem rá, de tényleg csak árnyalataiban hasonlít egy potens magyar zsarufilmre. Hogy pontosan mi volt az inspirációja, miért gondolta Bujtor, hogy eljött az idő feléleszteni Csöpi emlékét, és főleg miért éppen így, vélhetően sosem tudjuk már meg. Egy funkcióban működik csak jól a Zsaruvér és csigavér minisorozat: általa lekövethető a hazai filmgyártás lejtmenete a nyolcvanas évek legelejétől egészen a kétezres évek végéig.

Természetesen nem ajánlom, bár rendkívül könnyű fellelni különböző oldalakon, vagy akár az MTVA archívumban. Ha van film, ami megérdemelné, hogy örökre a feledés homályába vesszen, hát a Zsaruvér… például az.

Nem volt rossz, sőt, kellemesen csalódtam, pedig tartottam tőle, hogy nem fog tetszeni. De hála égnek, a film visszahozta a régi Csöpi-filmek hangulatát. Izgalmas volt, szórakoztató és mulatságos, ahogy azt kell.

Tíz évvel a Hamis a baba után Ötvös Csöpi és a többiek visszatértek három rövidebb film erejéig. Ennek a sorozatnak az első része a Királyné nyakéke, ami egy elfogadható alkotás, de sajnos a kor, amiben készült, nem éppen a magyar film fénykora volt, és emiatt akadnak hibák, bár összességében vissza tudja hozni a régebbi filmek hangulatát. A filmben bevezetésre kerül néhány új elem, többek között egy barátságos nyilvánosház, valamint egy teljes rendőrségi amazonbrigád megjelenése, akik folyamatosan segítik Ötvös és Kardos doktor nyomozását. Sajnos a színészi játék nem olyan meggyőző, az akció is egy kicsit döcögősebb, és vannak karakterek, akik ezúttal tisztán idegesítőek. Ennek ellenére jó a film, a lényege a helyén van.