Zöld sugár (1986) 7

Summer · Le rayon vert
98' · francia · dráma

Delphine a húszas évei közepén járó titkárnő. Mindenki szereti a csendes, elbűvölő lányt, ő mégis roppant magányosnak érzi magát. Azt tervezi, hogy nyaralni megy a barátnőjével, ám ő az utolsó pillanatban lemondja az utat. Delphine megint ott marad egyedül és lehangoltan. Néhány barátja ugyan… [tovább]

Képek 2

Szereposztás

Marie RiviereDelphine
Béatrice RomandBeatrice
CaritaLena, a svéd lány

Kedvencelte 3

Várólistára tette 16


Kiemelt értékelések

annagramma 

Rohmer filmjeivel kapcsolatban értelmét veszti a spoiler fogalma, amit személy szerint nem is bánok, mert filmet nézni is úgy szeretek, mint operát: bár másodszorra látnám először. Rohmer megteszi azt a szívességet, hogy növényszámba menő karakterek (ez a jelen filmben szó szerint ki is mondatik) másfél órán keresztül nem csinálnak semmit, hogy aztán hirtelen ne történjen semmi. Az e ciklusra jellemző sekélyes karakterek semmitmondó (jobban mondva a felszínen semmitmondó, de annál többet "kikotyogó"), hosszú párbeszédein keresztül kirajzolódik egy elbaltázott, üres és öncsaló élet, annak is egy allegorikus epizódja: egy elbaltázott, szánalmasan tragikus próbálkozás valahol a Szerb Antali gondolattal, hogy még mindig történhetik valami – de az is inkább Jules Vernétől, mert Szerb Antal legalább bejárja az utat, aminek a végén visszaérhet ugyanoda, még ha a semmibe is. Mindez olyan finom felépítéssel és olyan gazdag belső és az életműre egészére vonatkozó kohézióval, hogy legszívesebben térdre borulnék.

Ha valami mégis történik, az mindössze a lassan, jelenetről jelenetre kibontakozó vallomása a főszereplőnek (inkább beismerés, mint felismerés, hiszen világos, hogy régóta tudja magáról, hogy “benne nincsen semmi, amit megmutathatna”), mely egy hisztériába forduló depressziót, valamint, mintegy ellenpontképp, de az előbbit erősítendő a csoda várását okozza – és minél inkább kifut alóla a talaj (jelen esetben ez a nagy esemény, a nyári szabadság végéhez való rohamos közeledés), annál erősebbé válik mindkettő. Hogy Rohmer szokásával ellentétben spoiler

Mint Rohmer szinte minden filmjéhez, ide is gazdagon lehetne sorolni a követőket, a legutolsó talán a cirka 25 évvel későbbi, 2012-es Frances Ha hasonló magatehetetlensége és cselekménye, szóval a franciák, úgy néz ki, még mindig innen dolgoznak.

A film elején és végén felhangzik egy egészen tetszetős kortárs kompozíció, a filmzenét egy Jean-Louis Valero nevű, számomra ismeretlen szerző jegyzi, nem sikerült rátalálnom, pedig hallgatnám.

3 hozzászólás
Mr_White 

Azt hiszem életem egyetlen filmje, amiről kijöttem a moziból. Mentségemre legyen mondva, hogy még csak ~19 éves voltam. De amikor már vagy tíz perce csak az folyt, hogy a család eszik az asztalnál, akkor nem bírtuk tovább a barátommal.

1 hozzászólás
szigiri

Az ifjú Madamme Werther szenvedései, akinek a kedvenc színe nem a sárga és kék, hanem a zöld. Kivételesen nem található meg benne a szokásos rohmeri téma (a férfi van egy nővel, találkozik egy másik nővel, akivel felsül és visszamegy az elsőhöz), illetve ha igen, akkor a főhősünk jelenleg az első nő, aki ott lett hagyva a második nőért, mert Delphine nagyon magányos és nagyon szenved ettől, tegyük hozzá a környezete sem próbálja meg ezt szingliségből adódó társadalmi nyomását enyhíteni.

A filmben nincs zene, teljesen láthatóan rögtönzött dialógusok vannak benne, szóval erősen igénybe veszi a figyelmet, főleg a megszokott mély rohmeri dialógusokat váró közönségtől (a legmélyebb beszélgetés talán a vegetarianizmusról szóló).

Az egzisztencialista tipródás, amit jelen esetben a „Hová menjek nyaralni?” kérdésre adott válasz hiánya indít el, engem kicsit már untatott, aztán az a borzalmasan sablonos vég után meg csak néztem, hogy ezt így most hogy. Még pár Rohmer film megnézése után már tudok vele valamit kezdeni, de azt tudom mondani, hogy nem az a klasszikus rohmeri film lesz.

Engem a színészi játék nem nyűgözött le, ami iránt nagyon sokan lelkesednek. Ez persze nem jelenti, hogy nem volt jó, sőt pont azt jelenti, hogy Mire Riviere annyira jól hozta a hisztiző nő karakterét, hogy engem felettébb idegesített, és mivel az életben messze elkerülöm az ilyen embereket, ezért volt nehéz együtt lélegezni vele és rajongani érte. Ez persze azt is jelenti, hogy a hisztis lányoknak jobban fog tetszeni. De azt már nem merem mondani, hogy akinek tetszik, az biztosan hisztis. ;)

És ha adhatok egy tippet ehhez a filmhez: figyeljünk a véletlenekre, mert kicsit erről is szól ez a film.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján